CSIZMÁR GÁBOR

Full text search

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Magam is egyetértek azzal, ami az 1. pont alatt Béki Gabriella és dr. Lukovics Éva képviselőtársam módosító indítványában megjelenik mint igény, hogy a preambulumban a gyermekjogi egyezményt - és szerintem az alkotmányt is - pontosan úgy nevezzük, ahogyan annak a neve szól. Utánanéztem annak, hogy a '91. évi LXIV. törvény, amely kihirdette a gyermekjogi egyezményt, miként használja a "gyermekjogi egyezmény" elnevezést. Természetesen azt találtam, hogy egy hosszabb címe van. Bármennyire is hosszabb, mégis az a pontosabb. Tekintettel arra, hogy ezt a módosító indítványt támogatta a kormány, ezért jelzem, hogy egy kapcsolódó módosító indítvánnyal a preambulumban képviselőtársaimmal együtt szeretnénk mind az alkotmány, mind az egyezmény esetében a pontos, az ezekről szóló törvények címében használt elnevezést használni itt is. Tehát ez úgy szólna: "A gyermek jogairól New Yorkban 1991. november 20-án elfogadott egyezmény." Ez a szabatos kifejezés. Az alkotmány pedig: a Magyar Köztársaság alkotmánya.
Azt kérem a benyújtó két képviselő asszonytól és képviselőtársaimtól is, hogy majd ezt a kapcsolódó módosító indítványt támogassák.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me