IVÁNYI TAMÁS

Full text search

IVÁNYI TAMÁS
IVÁNYI TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretnék szólni két módosító javaslatról. A médiáknak - és elsősorban a televíziónak - a gyermekekre gyakorolt hatása önmagában is megérne egy misét, ahogy mondani szoktuk, el is hangzott már e tárgyban utalás Béki Gabriella képviselőtársam részéről. Nyilván nem a mostani vita feladata ezzel foglalkozni, de azt, hogy a gyerekek jelentős része vélhetően jóval több időt tölt a tévékészülékek előtt, mint az kívánatos lenne, nyilván kevesen vitatnák.
Ez igazából egyetlenegy szempontból érdekes, tudniillik abból a szempontból, hogy a gyerekek az információik vélhetően döntő többségét a rádió és a televízió közvetítésével szerzik be, ezért nyilván nem mellékes, hogy van-e valami teendőnk a gyermekvédelmi törvény kapcsán is a médiák, a közszolgálati médiák feladataival kapcsolatban.
Itt alapvetően két dolog vetődik fel: egyrészt bizonyos hatásoktól megóvni a gyermekeinket; a másik fölvetés - igazából ezzel kapcsolatos a két módosító indítvány: biztosítani kell, hogy bizonyos információk a közszolgálati műsorokból megszerezhetőek legyenek. Nemcsak a magyar nyelv, a magyar kultúra ápolására, a helyes viselkedési, erkölcsi normák közvetítésére, a gyermekek életkorának megfelelő, kulturált szórakoztatására vagy hasznos ismeretek közvetítésére gondolok itt, hanem a gyermekvédelemmel kapcsolatos tudnivalók, információk megismertetésére is.
Létszükséglet, hogy a gyerekek tisztában legyenek a jogaikkal, de talán ennél is fontosabb, hogy tudják, hogy megoldhatatlannak tűnő problémáikkal hová fordulhatnak segítségért. És nemcsak a gyermekeknek van szükségük erre - mint legérintettebbeknek -, hanem a gyerekekkel foglalkozó felnőtteknek szintén. Szülőknek, gyermekvédelemmel foglalkozó szakembereknek, pedagógusoknak vagy egyszerűen csak segíteni kész állampolgároknak is szükségük van arra, hogy a közszolgálati médiák nyújtsák azt a segítséget, amit a tájékoztatással, az információk közvetítésével kapcsolatban megtehetnek.
Két módosító javaslat érkezett be az oktatási bizottság által jegyezve. A módosító indítványok arra tesznek javaslatot, hogy a gyermekvédelmi törvény elfogadásával egyidejűleg két ponton módosuljon a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény is. Egyrészt a 2. § 19. pontja egészülne ki, egy kicsit hangsúlyozván a gyermek- és ifjúsági műsorok fontosságát azzal, hogy a gyermekvédelem céljait szolgáló, ismeretterjesztő, felvilágosító műsorok is a közszolgálati médiák feladatai; és a 23. § (4) bekezdés d) pontja egészülne ki e szerint a javaslat szerint azzal, hogy a hátrányos helyzetű csoportok számára fontos információk elérhetővé tételével kapcsolatban ez a kiegészítés fölveti, hogy itt különösen a gyermeki jogokat ismertető, a gyermekek védelmét szolgáló, az igénybe vehető szolgáltatásokról tájékoztatást nyújtó műsorok főműsoridőben történő bemutatása lenne az, ami e szerint a módosítás szerint a közszolgálati médiák hangsúlyozott feladata lenne.
A bizottságban valamennyi párthoz tartozó képviselőtársunk támogatta ezt a módosító javaslatot. Remélem, hogy így lesz ez parlamenti méretekben is. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me