DR. LUSZTIG PÉTER

Full text search

DR. LUSZTIG PÉTER
DR. LUSZTIG PÉTER (MSZP): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Egy ilyen rendkívül alapos és időben is terjedelmes hozzászólás után mindenekelőtt azzal a nyilatkozattal tudom kezdeni, hogy én egészen bizonyosan rövidebb leszek, sőt feltehetően belépek azoknak a dicstelen szónokoknak a sorába, akik a törvényjavaslat pozitív vonatkozásait is látják.
De mindenekelőtt talán a parlamentben nem túl szokásos módon engedjék meg, hogy nemcsak a saját, hanem nagyon sok képviselőtársam nevében elnézést kérjek a Belügyminisztérium törvény-előkészítésben részt vett munkatársaitól és a határőrség jelen lévő képviselőitől; sokan vagyunk ebben a Házban, akik természetesen őket nagyon jó szakembernek tartjuk, és ez a véleményünk ennek a törvénynek a kapcsán sem változott meg, még akkor sem, ha nekünk is van néhány módosító javaslatunk.
(18.10)
Sebők képviselő úr hozzászólásával egyetlenegy szempontból kívánok foglalkozni, koncepcionális különbözőség okán. A törvényjavaslat előkészítése során hétpárti egyetértés volt a törvény beterjesztéséről, ebben az előkészítő munkában részt vett a Magyar Szocialista Párt két illetékes munkacsoportja is. Mind az előterjesztők, mind jelen lévő képviselőtársaink tudják, hogy az ott elhangzottak nem fedik az előttem felszólaló képviselőtársam véleményét, ezért az semmiképp sem értelmezhető úgy, mintha a nagyobbik kormányzó párt véleménye lenne.
Amiben vitám van Sebők képviselő úrral - tisztelve álláspontját -, az egyetlenegy kérdés. Képviselő úr elolvasta az alkotmány 40/A §-át, értelmezte, majd az értelmezésből megtartotta a törvényi megfogalmazás első fordulatára vonatkozó részt, és elfeledkezett a második fordulatról, és gyakorlatilag kőkeményen saját magával vitatkozott. A törvény, az alkotmány a határőrséget egyértelműen kettős jogállású szervként határozza meg. E kettős jogállásából egyik jogállás a rendészeti funkcióira vonatkozik, és ez a törvény - pontosan erre a 40/A §-ra hivatkozva - az, ami a határőrség munkájáról szól. Ha képviselőtársam figyelmesen elolvassa ismét az alkotmány idevonatkozó paragrafusát, akkor abban azt olvassa, hogy külön törvény rendelkezései szerint. Ezek a külön törvények megszülettek; képviselő úr, és minden más képviselő pontosan tudja, hogy megszületett a honvédelemről szóló törvény, a rendőrségről szóló törvény, hadd ne soroljam a többi csatlakozó törvényt. Most napirenden a határőrségről szóló törvény szerepel.
Ebből a kettős jogállásból adódóan kellene arról vitatkoznunk, hogy a határőrséget milyen jogosítványok illetik meg. Nem szónoki kérdésnek szánom: megilleti-e akkora jogállás a határőrséget, mint a vám- és pénzügyőrséget, miközben a diszlokációja hellyel-közzel azonos? Ha elismerjük a határőrség rendészeti jogállását, elismerhetjük-e hozzá a nyomozati jogkört? Elismerjük-e a kvázi nyomozati jogkört, mondjuk, az adóhatóságnál, és nem ismerjük el a határőrségnél? Lehetnek-e felderítési eszközök a vámőrség kezében, és nem lehetnek a határőrség kezében? A disztinkció, ami miatt pedig nem lehet, van az alkotmányban egy olyan passzus, hogy a határőrség a fegyveres erők része. Igaz, hogy rendészeti szerv is, igaz, hogy a belügyminiszter irányítása alatt, és horribile dictum az is igaz, hogy természetesen feladatainak 99,9 százalékát rendészeti jellegű feladatok teszik ki.
Én tulajdonképpen osztanám Sebők képviselő úr véleményét, hogy nevezetesen módosítani kellene az alkotmányt, meghatározni rendészeti szervként a határőrséget - és akkor az itt felsorolt aggályok mindegyike elenyészne. No de, kedves képviselőtársaim, a határőrségről szóló törvényt tárgyaljuk. És van-e olyan aggály, van-e olyan konkrét tapasztalat, ami arra utalna, hogy a rendkívüli állapotra vonatkozó fegyveres erőkbeli meghatározás miatt a határőrséget mint működő szervezetet - vagy annak tevékenységét - törvényi szinten ne lehetne szabályozni?
Európai gyakorlat. Úgy tudom, hogy az uniós csatlakozási folyamatban kitöltött kérdőíveket Brüsszelben megkapták. Úgy tudom, hogy az Európai Unió megfigyelői itt jártak Magyarországon, vizsgálták a határőrség szervezetét, kettős alárendeltségét ismerik, ismerik a feladatokat, amelyeket végre kell hajtani. És úgy tudom, az az elvárás a Magyar Köztársasággal szemben, hogy az uniós csatlakozási folyamatban - figyelembe véve a schengeni követelményeket is - erősítse a határőrizeti tevékenységet, a határrendészeti tevékenységet.
Elhangzott itt nagyjából az előttem szóló hatalomkoncentrációra vonatkozó megjegyzésével kapcsolatban az általános vitában a "zöld ÁVO" megjelölés. Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen borzasztó könnyű valakit minősíteni, csak utána a minősítést borzasztó nehéz megváltoztatni. A Magyar Köztársaság határőrségénél, akinek egyáltalán történelmi tapasztalatai lehetnének arról, hogy mi volt az a "zöld ÁVO", azok már körülbelül öt éve nyugdíjba mentek. A határőrség személyi állománya, jelentős részben hivatásos állománya már 1990 után kapott kiképzést. A miniszter felügyeleti, irányítási jogkörében - úgy gondolom - az elmúlt hat-hét évben olyan jaj, de súlyos törvénysértést nem követett el, és bizony a határőrségre is vonatkoznak mindazok az alkotmányos kontrollok, amelyek bármely más fegyveres vagy rendészeti szervre.
Hozzászólásomban az alkotmányra vonatkozó részen túl elsősorban a nyomozati jogkörrel és néhány más összefüggéssel szeretnék foglalkozni, mint olyan kérdésekkel, amelyek az általános vitában felmerültek, illetőleg a már benyújtott módosító javaslatokból látszanak.
Ha a kiindulási alap az, hogy az alkotmánynak minden kitételét komolyan kell vennünk - nevezetesen azt a kitételt is, hogy rendészeti szervről van szó -, felmerül a kérdés: milyen jogosítványokkal kell ellátni a határőrséget ahhoz, hogy a törvényben megfogalmazott rendeltetésének eleget tegyen. Jár-e neki nyomozati jogkör vagy sem? Ha a határőrség rendészeti szerv lenne, képviselőtársaim, akkor járna neki? Ha tisztán rendészeti szerv lenne, akkor nem kellene átadni a rendőrségnek? Ad absurdum el lehet vinni odáig is a kérdést, hogy tulajdonképpen akkor nem is nagyon van rájuk szükség, mert a határon úgyis ott vannak a vámosok, a mélységben ott vannak a rendőrök, meg a tűzoltók és a vadakat terelő juhászok - végül is isten igazából akkor tulajdonképpen talán nem is kellenének a határőrök.
Milyen bűncselekmények nyomozását utalja a hatályos magyar joganyag, mondjuk, a vám- és pénzügyőrség hatáskörébe, és milyen bűncselekmények nyomozását utalja a jelen törvénytervezet a határőrség hatáskörébe? Vita legfeljebb - szerintem - abban lehet, hogy ezt a nyomozati jogkört a határőrség milyen mélységben gyakorolhatja. No de, képviselőtársaim, a törvényjavaslatban van egy olyan kitétel is, hogy a "tudomására jutott" bűncselekmények. Az azért valamivel szűkebb kategória, mint egy generális felhatalmazás egy teljes körű nyomozati jogkörre! Ha gyakorolhat nyomozati jogkört, képviselőtársaim, praktikus gondolkodásmóddal hogyan diszlokáljuk a rendőrséget? Minden határátkelőpontra helyezzünk ki egy nyomozót, esetleg kettőt? Tegyünk melléjük egy vizsgálót? Esetleg a határsértés ténye esetén, helyszíni szemlénél mit csináljunk? A határőr tartóztassa fel, majd várja meg, míg a legközelebbi rendőrkapitányságról feltöltött rendőri létszám mellett kimennek és lehelyszínelik, megállapítják, hogy merre vezet a nyomsávon keresztül a határsértés tényét jelző csapás? Hogyan nyomozzuk az embercsempészetet, a fegyverrel, lőszerrel, ezek csempészésével foglalkozó bűncselekményeket? Hogyan álljunk ellen azoknak a törekvéseknek, amelyek szervezett bűnözés, feketegazdaság elleni, a parlament által is olyan hőn óhajtott fellépésnek képeznék az eszköztárát, és amelyeknek egyik megállító pontja maga a határ? Természetesen erre lehet azt a választ adni, hogy egy felduzzasztott, pontosabban növelt létszámú rendőrséggel. Megoldható kérdés technikailag. De ha a határőrség rendészeti jellegét nem vitatjuk - márpedig képviselőtársaim ezt eddig sem vitatták -, akkor mi az akadálya annak, hogy kapjanak nyomozati jogkört?
Mi a baj a nyomozati jogkörrel? Miféle túlhatalmat biztosít a határőrség számára? A rendőrség túlhatalommal bír, mert 40 ezres létszámának, rendészeti jellegének elismerése mellett van nyomozati jogköre? De a rendőri ezrednek nincs nyomozati jogköre, képviselőtársaim. A határvadász századnak nincs nyomozati jogköre. Nyomozati jogköre annak a néhány, erre a célra kiképzett és beállított határőrnek van, akinek a megnevezése: nyomozó és vizsgáló, meghatározott szervezeti rendben.
Nem a magyar rendőrségnek van generális nyomozati jogköre, hanem a nyomozásra feljogosított szervezeteinek. Ez egyébként a határőrségnél is így van. Ha megadtuk a nyomozati jogkört, milyen eszközt vegyünk ki a kezéből? Mit tiltsunk meg? A helyszíni szemléhez való jogosítványt, a szembesítést? Hadd ne soroljam! Nagyon praktikus példával élve, képviselőtársaim: egy a határon észlelt, a határ védelmével összefüggő bűncselekmény alapos gyanúja esetén mit csinál a határőr? Megakadályoz; kihallgat; szembesít; összegyűjti a tárgyi bizonyítási eszközöket. Ezt követően adja át a rendőrségnek? Duplum? Duplázzuk meg az eljárást? Vagy azt mondja, hogy állj, megvárjuk, míg kijön a rendőr. Melyik a praktikus megoldás? Melyikkel lehet működő szervezetet biztosítani anélkül természetesen, hogy jogbiztonságon bármilyen sérelem esne?
Még egyszer hangsúlyozom, nem a határőrség az egyetlen olyan szerv a Magyar Köztársaság államapparátusában, amelynek rendészeti szervi jellege elismerése mellett nyomozati jogköre van.
Engedjenek meg néhány szót a titkosszolgálati eszközökről! Az előttem szóló képviselőtársam egészen biztosan tudja, mert profi, és nem is ővele vitatkozom, csak jelzem azt az általános aggályt: a rejtett figyelés titkos adatgyűjtés? Szerintem igen. Joga van a határőrnek a határrend védelme érdekében, mondjuk, terepszínű ruhában távcsövével adatokat gyűjteni?
(18.20)
Joga van a Magyar Köztársaság határőrének járőrszolgálat közben a határterületen lévő településeken információt gyűjteni arról, hogy nem tudnak-e esetleg tiltott határátlépés, embercsempészés, fegyverrel, lőszerrel való visszaélés előkészületéről? Valóban úgy gondolja bármelyik képviselőtársam, hogy ezeket az egyébként kifejezetten csapatszolgálati felderítési feladatokat össze lehet mosni a Nemzetbiztonsági Hivatal hasonló tevékenységével? És nem fér bele a leplezett - vagy ha úgy tetszik: titkos - adatgyűjtés kategóriájába? Az, hogy csapatszolgálati tevékenységet, csapatfelderítést békeidőben nem lehet végezni? Képviselőtársaim, evidencia! Nincs ellenség! Ki a fenéről kellene csapatszolgálati munkában adatokat gyűjteni? Tehát a határőrség, a határrendészet végzése közben operatív szerv. Nehogy már valaki is eltiltsa attól, hogy a saját működési körén belül beszerezze a szükséges információkat! Ha nagyon nyers és vulgáris akarok lenni, akkor nem beszélhetnek a faluban a kocsmárossal, hogy bement-e, mondjuk, valaki, aki nem oda tartozik, és hadd ne soroljam. Újság szintű ismeretekről van szó, és nem arról a titkosszolgálati munkáról, ami bírói engedélyhez kötött.
A határőrségtől vonjuk meg ezeknek a titkosszolgálati eszközöknek az alkalmazását, amit ugyanakkor engedélyezünk nem kis részben a VPOP-nak, mondom még egyszer, majdnem ugyanolyan vagy hasonló diszlokáció mellett és amit kvázi nyomozati jogkörben nem kis mértékben adatgyűjtés szintjén engedélyezünk az adóhatóságnak? Mitől félünk? A határövezetben, a határterületen folytatott adatgyűjtés miféle demokratikus rendet veszélyeztet? Kormányengedéllyel vagy államfői engedéllyel lehet csak csapaterőt alkalmazni?
Kedves képviselőtársaim, én a jugoszláv válságot a Baranya megyei vidéken éltem át. Ha ott minden esetben a köztársasági elnöktől kértek volna engedélyt rajerő alkalmazására, szerintem átjáróház lett volna a déli határvidékből. Természetesen rendészeti feladatai ellátása körében igenis van lehetőség csapaterő alkalmazására.
Azon persze lehet vitatkozni, hogy ennek a csapaterőnek hol a helye. Az osztrák példát hozta az egyik képviselőtársam, akiket, ha jól emlékszem az újsághírre, most 1600 fő sorállományúval erősítettek meg. Az azért elég furcsa lenne, ha a napi feladatok ellátása közben a magyar határőrség - képviselőtársaim által jól ismert módon - a sorállomány leépítésére és lényegesen kisebb létszámú, hivatásos állománnyal való feltöltésére irányul.
Összességében én úgy gondolom, hogy sem az európai uniós csatlakozásunk, sem a hazai demokratikus jogrend biztonsága szempontjából ez a törvény nemhogy nem veszélyezteti, hanem természetesen módosító javaslatokkal együtt kifejezetten elősegíti a határőrség demokratikus működésének további erősítését. Nem az én feladatom megvédeni a kormányt, mert a képviselője itt ül a teremben, és nem azért mondom, mert kormánypárti képviselő vagyok, de úgy gondolom, hogy a kormány valóban akar új törvényt, és arra, hogy lesz új törvény, garancia egyrészt a parlamentben a hétpárti egyeztetés során, legalábbis öt párt részéről megerősített azon szándék, hogy törvényt akarnak és úgy gondolom, garancia rá az, hogy a megfelelő módosító javaslatok - amelyek közül és felszólaló képviselőtársam javaslatai közül is jó néhány elfogadható - a törvényjavaslatba beilleszthetők, és úgy gondolom, hogy szolgálja a Magyar Köztársaság biztonságát.
Végezetül úgy gondolom, hogy a részletes vitában az itt elhangzott észrevételek jelentős részére érdemben reagálni lehet. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me