KOVÁCS TIBOR

Full text search

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Az ajánlás 21. pontjában beadott módosító indítványomhoz szeretnék néhány gondolatot fűzni.
Tisztában vagyok vele, hogy egy országgyűlési határozat nem olyan jellegű jogszabály, mint egy akármelyik másik törvény, amelynek minden szava, úgymond, számon kérhető. Egy határozati javaslat inkább irányelveket szab meg, de ha bizonyos dolgokat szabályoz, én úgy gondolom, hogy ezt a szabályozást lehetőség szerint minél objektívebb adatokra alapozva kell megtenni.
Előttem szóló képviselőtársaim is foglalkoztak vele, és látszik, hogy a statisztikai körzetek besorolása az egyik legnagyobb olyan problémakör volt, ami a legtöbb képviselő fantáziáját megmozgatta. Én is erre vonatkozóan adtam be ezt a módosító indítványt. Az előterjesztő is érezte azt, hogy meg kell próbálni minél objektívebb adatokra alapozva a besorolást megtenni, és ezért javasolta azt, hogy azokban a statisztikai körzetekben, ahol megyei jogú városok vannak, akkor a megyei jogú városok adatait vegyük ki, mert ezek rendkívüli mértékben torzíthatják az adott térség mutatóit.
Én már az általános vitában is elmondtam azt, hogy véleményem szerint nemcsak a megyei jogú városok azok, amelyek ilyen értelemben torzítják az egyes térségeket, hanem vannak mások is, csak meg kellene találni valamilyen módon azt az objektív mutatószámot, ami alapján minősíteni lehet a városokat, hogy ez igen, ez már durván, a másik viszont valamilyen mérték alatt már nem torzítja olyan mértékben.
Én a módosító indítványomban GDP-adatokat próbáltam ilyen alapon javasolni. De olyan információval láttak el, hogy nem állnak rendelkezésre ilyen kistérségre vonatkozó GDP-adatok. Persze meg lehetne kérdezni: akkor az országos GDP-mutatókat mi alapján számítják? De most nem ez van napirenden, nem erről kell beszélnünk. Ezért a bizottsági vitában is hosszasan vitáztunk erről a témáról, és az előterjesztővel együttgondolkodva a személyi jövedelemadó adatai lehetnek azok a mutatószámok talán, amelyeket figyelembe lehetne venni.
Erre vonatkozóan a mai rendkívüli bizottsági ülésen a bizottság támogatott is egy kapcsolódó módosító indítványt, és úgy gondolom, alaposabban tanulmányozva ezt a módosító javaslatot, ennek is van még egy pici hibája, mert én úgy gondolom, hogy nem kellőképpen súlyozottan veszi figyelembe ezeket a személyi jövedelemadó-adatokat. Tehát talán meg kellene még fontolnunk, hogy ezt a bizottság által támogatott módosító indítványt is lehetne egy picit még finomítani és javítani, és betenni azt, hogy súlyozottan kell ezeket a személyi jövedelemadó-adatokat figyelembe venni, mert ahogyan most ebben a kapcsolódó módosító indítványban ez szerepel, majdnem az eredeti állapotot állítja helyre, amit mi szerettünk volna elkerülni. Tehát én azt javaslom, hogy próbáljuk még ezt a bizottsági vitában jobbá tenni, ezt az általam is már támogatott módosító indítványt.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me