CSÉPE BÉLA

Full text search

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai napon ismételten és újólag az oktatás, a felsőoktatás problémáiról szólunk, kiemelve az egyházi iskolák sajnálatos módon e téren még mindig meglévő diszkriminációját. E témakörben üdvözöljük a romániai oktatási törvény magyarokat is érintő módosulását, a Bolyai Egyetem újralétesülésének lehetőségét. E kedvező változásoknak, sajnos, még súlyos kontrasztjuk más országokban a magyar kisebbségeket érintően, és itthon is.
Itthon természetesen egészen más jellegű problémák vannak. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete ma dönt arról, hogy megalakítják-e az országos sztrájkbizottságot.
Az önkormányzati iskolák is szorítóban vannak, egyre nehezebb anyagi helyzetük az oktatás jövőjét is veszélyeztető lépésekre sarkallja őket. Példaként hozom fel a pécsi Istenkúti Általános Iskola tervezett megszüntetését, ami ellen a helyiek már útelzárással is tiltakoztak.
E témakörben kiemelten kell szóvá tennünk az egyházi iskolák diszkriminációját, mely szintén létüket fenyegeti. Pedig az ő létüket a történelem igazolja. E nagy múltú egyházi iskolák nélkül nem lenne igazán magyar művelődés. A jövőnk számára nélkülözhetetlen kiművelt emberfők forrásai voltak - és reményünk szerint lesznek is - ezek az egyházi intézmények.
A múlt év végi bérkiegészítés az egyházi iskolákban fedezethiány miatt elmaradt. Az idei, törvényen alapuló bérfejlesztésre sem biztosítottak részükre fedezetet. Sajnálatos tény, hogy míg az állami felsőoktatási intézményekben az egy hallgatóra eső állami támogatás mintegy 400 ezer forint, ugyanez az egyházi intézményekben csak 80 ezer forint. Ez olyan súlyos diszkrimináció, melyet az Alkotmánybíróságnál kell vitatnunk. Hiszen lakossági igény alapján, közfeladat ellátásáért ugyanaz a támogatás kell hogy járjon. Az oktatási intézményeket is adópénzből tartják fenn, s ha az egyik helyen többet kell fizetni, ez lényegében kettős adófizetést jelent, és ezzel sérül a szabad intézményválasztás joga is, és vallási alapon való diszkrimináció valósul meg.
Sajnos, ki kell mondanunk: egyházi iskolákat kétféleképpen lehet megszüntetni. Adminisztratív módon fizikailag vagy pedig anyagilag lehetetlenné téve a tanítást. Mi úgy gondoljuk, hogy az előbbi most nem fenyeget, de sajnos az utóbbi reális veszély. Az egyházi felsőoktatási intézmények nem vesznek részt a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetet által szervezendő mozgalmakban. Amikor azonban az egyetemek, főiskolák immár nyilvános vitája zajlik a Művelődési Minisztériummal, az ő érdekükben is szót kell emelnünk ezen a helyen. E vita egyébként egyszerű kérdésként is felfogható: hol van a pénz a törvény szerint járó béremelésekhez? Szeretnénk hinni, hogy minél hamarabb a pedagógusoknál lesz a pénz, és nem rendül meg a magyar felsőoktatás helyzete.
Tisztelt Ház! Most ünnepeltük a '48-as forradalom és szabadságharc évfordulóját. Ilyen ünnepen mindig összekapcsoljuk a magyar történelmi hagyományt a magyar jövő bizonytalan, de hitünk szerint mégis kifényesedő képével.
(16.00)
Abban szeretnénk hinni, hogy a következő évezredben és azon túl is, mindig lesznek márciusi ifjak, valóságosak maradhatnak Ady sorai: "Ifjú szívekben élek"; lesznek ifjak, és lesznek befogadó szívek. Ennek záloga és kulcskérdése az oktatás, a magyarokat érintő oktatás mindenkori helyzete. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me