DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt nem úgy veti fel a kérdést, ahogy itt elhangzott, hogy vajon kárt okoz-e Pál László képviselőtársunk akkor, amikor feláll a Mol elnök-vezérigazgatói székéből. A mi kérdésünk úgy merül fel, hogy egyáltalán hogyan juthatott eszébe a képviselőtársunknak leülni erre a székre. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.) Nem a szakmai részét nézem ennek a kérdésnek, hanem azt a megközelítést alkalmazzuk, hogy ez a szék egy országgyűlési képviselői tevékenységgel összeegyeztethetetlen. Ez nem mára vált összeegyeztethetetlenné ezzel a törvénnyel - az összeférhetetlenségi törvénnyel -, hanem ez egy olyan alapvető erkölcsi kérdés is, amelyet az MSZMP-nek és az MSZP-nek később világosan látnia kellett volna.
A Független Kisgazdapárt rendkívüli módon sajnálja, hogy az MSZP-ben eluralkodott az a gyakorlat, hogy minden képviselőjének még biztosít valami olyan gazdasági bázist is, amely (Moraj. - Dr. Avarkeszi Dezső: Ez nem igaz!) összeegyeztethetetlen magával a képviselői tisztséggel. Tetszett volna eldönteni, hogy országgyűlési képviselő akar-e lenni vagy pedig a Mol elnöke - de ezt még a székbe való leülés előtt kellett volna eldönteni. Akkor lényegesen kevesebb kárt okoztak volna ennek az országnak, és most nem kellene alulmaradniuk egy ilyen vitában. Köszönöm a türelmüket. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me