HEGYI GYULA
HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ellenzéki képviselőtársunktól jó néhányszor, több tucatszor hallottuk felszólalásában, hogy meg kell oldani, azt is mondta, hogy "a megoldást meg kell oldani". Az én véleményem szerint egy ilyenfajta jelentéstől a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetének megoldását természetesen nem lehet várni, száz beszámoló sem képes arra, hogy többek között a több százezer magyar cigányt arra az életnívóra emelje, amely szerintünk minden európai embernek kijár. Hozzáteszem: ez a fajta megoldás a magyar etnikumú magyarok esetében is több évtizedet vesz igénye.
Azt gondolom, ez a beszámoló alapvetően egy átgondolt és alapos munka volt. Bizonyos részeiben tanulmány értékű. Vannak benne természetesen hibák is, felfogásbelileg vitatkozhatunk ezek súlyán. Annyi azonban bizonyos, hogy ebben az országban több évtizede nem készült ilyen jellegű összegzés a magyarországi etnikai kisebbségekről, és ilyen módon nehéz bármihez is hasonlítani, hiszen sem az előző kormányzatnál, sem a kádári évtizedekben nem készült ilyen jellegű összegzés. Ilyen módon tehát a hasonlítás eleve nehéz, mert nincs mihez hasonlítani.
A következő, majd néhány év múlva elkészülő beszámoló lesz az, amely módot ad arra, hogy valóban összehasonlítást végezzünk. Említették mások: köztudottan 13 kisebbséget érint ez a beszámoló. Az élet nyilvánvalóan meg fogja hozni ennek a körnek a bővülését, hiszen különböző etnikumok élnek már Magyarországon, és bizonyos, hogy soraikból is ki fog kerülni előbb vagy utóbb ezer magyar állampolgár, aki kisebbségi státuszt követel magának. Ezzel azonban már egy másik ciklusnak kell majd találkoznia.
Úgy gondolom, ez a jelentés alkalmas arra, hogy a 13 bejegyzett, magyarországi etnikai kisebbség közül 12 helyzetét árnyaltan elemezze. Ugyanakkor műfajából és a probléma súlyából eredően nem lehet alkalmas arra, hogy a hazai cigányság állapotát bemutassa. Amikor erről néhány mondatot mondok, akkor valamilyen módon egy adósságomat is törlesztem, mert a cigány vitanapon bőbeszédű képviselőtársaim az időkeretben elbeszélték előlem a szót, és nem volt alkalmam elmondani mindazt, amit szerettem volna, és ezt az alkalmat engedelmükkel erre is kihasználnám.
A nemzetközi emberi jogi felmérések is mutatják, hogy a magyarországi kisebbségek, ha egzisztenciális helyzetükkel nem is elégedettek, de kisebbségi helyzetükkel igen. Magyarán: többségük, akiket megkérdeztek nyugati szakértők, úgy látják, hogy kulturális identitásukat, nyelvüket az elmúlt években immár megőrizhetik, ápolhatják. Ennek örülnünk kell. Ugyanakkor ez a felmérés is kimutatta azt, amit természetesen mindannyian a valóságból, a hétköznapokból is tudunk: hogy a magyarországi cigány, más néven roma népesség természetesen nem elégedett a helyzetével, és mi sem lehetünk elégedettek ezzel a helyzettel.
Én azt gondolom, szembe kell néznünk azzal a ténnyel, azzal a valósággal, hogy a magyarországi cigányság nem csak és kizárólag etnikai kisebbség. És amíg ezzel a ténnyel nem merünk szembenézni, addig igazi megoldáshoz nem fogunk eljutni.
(18.50)
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A magyarországi németek, a magyarországi lengyelek, a magyarországi örmények magánemberként, munkavállalóként, vállalkozóként, állampolgárként nem ütköznek olyan korlátokba, mint a magyarországi cigányok. Az előbbi kisebbségeknek az a gondjuk, hogy saját kulturális műhelyeik megmaradjanak vagy létesüljenek, mint örmény kulturális identitást megőrző, megőrizni kívánó egyéneknek merül fel kisebbségi gondjuk, egyébként azonban a magyarországi magyarokhoz hasonló eséllyel boldogulhatnak.
A bizottsági ülésen egy képviselőtársam hasonló gondolataimért megrótt, és azt mondta, azt állítani, hogy a magyarországi cigányság nemcsak etnikai jellegű kisebbség, az visszatérés az MSZMP KB egykori állásfoglalásához. Én ilyen összehasonlítástól nem ijedek meg. Úgy gondolom, ha az MSZMP KB annak idején - mondjuk - az alkoholizmus és a kábítószer ellen fellépett, ebből azért nem következik, hogy a Magyar Köztársaságban kötelezővé kellene tenni ezeknek az élvezetét. Magyarán: ilyen történelmi párhuzamokat sántának és szerencsétlennek érzek.
A magyarországi cigányság helyzetét alapvetően szociális státusza határozza meg. Azt hiszem, ez a problémák gyökere. A rendszerváltozás táján elsősorban a közjogi szempontú, bizonyos értelemben elvont liberális szemlélet elfedte előttünk ezt az üvöltően egyszerű valóságot, hogy a cigányság helyzete jellegzetesen szociális meghatározottságú. Akik foglalkoznak a modern európai politikában egyre inkább fontossá váló szociális kizárás - angolul: social exclusion - problémájával, azok tudják, hogy mindaz, ami a szociális kizárás áldozatairól leírható, az a magyarországi cigányság nagyobbik részéről szintén elmondható.
Nem minden szegény áldozata a szociális kizárásnak. Vannak például nyugdíjasok, akik képesek megőrizni igen alacsony jövedelem mellett is egy tisztes szegénységet. De a szociális kizárás áldozatai kivétel nélkül a szegénységük miatt jutnak ebbe a helyzetbe. A tartós munkanélküliség, a munkanélküli családok szubkultúrája egyik jellegzetes forrása és előidézője a szociális kizárásnak. Ez egy olyan világ, amelytől a munka világa éppen olyan idegen, mint tőlünk néhány évtizede a tőzsde világa, és a munkanélküliség - tudjuk - döntően és elsősorban és nagyon jelentős mértékben azt a cigányságot sújtja, amelynek jelentős része ráadásul csak a hatvanas, hetvenes években jutott állandó munkalehetőséghez. Ilyen módon tehát munkájuk elvesztésével még könnyebben csúsznak a tartós munkanélküliek közé, mint azok a magyar családok, amelyek évtizedeken át, generációkon át mégiscsak valamifajta munka kultúrájában nőttek fel.
A szociális kizárás jelenti az oktatásból, a szakképzésből, közhelyesen mondva: a jobb iskolákból való kizárást. S ha megnézzük, az elit gimnáziumok, a főiskolák, az egyetemek hallgatóit, akkor pontosan azt tapasztaljuk, hogy azok hiányoznak onnan, akikről beszélek.
A szociális kizárás jelenti a közéleti szerepvállalásból való kizárattatást is, mert ne csapjuk be magunkat szép szavakkal: a helyi demokrácia elsősorban és döntően mindig a helyi középosztályé. Az önkormányzatokban, a helyi önkormányzatokban a befolyás, a hatalom azé a stabil, konszolidált középosztályé, amely dönt és meghatározza a dolgokat. Ezért nagyon fontos, hogy vannak kisebbségi önkormányzatok, és nagyon jó, hogy a cigányság is rendelkezik ezzel. Kérdés természetesen, hogy a kisebbségi önkormányzatok mennyiben képesek a szociális jellegű harcot, a szociális felszabadulás küzdelmét megvívni.
A szociális kizárás jelenti a szociális, társadalmi, kulturális intézményekből való kizárást is és ennek is nagyon nagy mértékben áldozata a magyarországi cigányság. A kulturális kizárattatásra hadd idézzek egy igen egyszerű példát, amely nagyon ritkán jut eszükbe az embereknek. Egy operajegyen például hatalmas állami dotáció van, míg a szórakoztató zene után adót szed az állam. Magyarán: az Opera látogatóit, akik a felső középosztályból kerülnek ki, a szegények dotálják. Minden kultúrállamban egyébként természetesen, nemcsak Magyarországon, hanem Nyugat-Európában is. Nem mondom, hogy ez rosszul van így, de ezek azok a dolgok, amelyekre nagyon kevéssé figyelünk, nagyon kevéssé jut eszünkbe.
Azt hiszem, természetesen magam személyes meggyőződése szerint, hogy a szociális kizárást, százezrek, egymillió ember szociális kizárattatását - hiszen azért nem csak a cigányok tartoznak közéjük - sem szegénypolitikával, sem egyszerűen szociálpolitikával nem lehet megoldani. De legalábbis egy átgondolt szociálpolitika valamilyen módon mégiscsak javíthat, változtathat helyzetükön, noha én könnyű megoldást nem remélek.
A szociális kizárás jelensége, ez a kategória egyre inkább ráillik - sajnos - a magyarországi cigányság nagyobbik részére, ez természetesen ismert világszerte, és ha például az Európa Tanács ülésén - amelynek tagja vagyok - a magyarországi cigányság helyzetéről beszélek, akkor ahogy elmondom ezt, el próbálom mondani angol szavakkal, akkor mindenki bólogat, mert mindenki ismeri ezt a jelenséget. Az Egyesült Államokban a feketék vagy a latin-amerikai bevándorlók, Nagy-Britanniában az úgynevezett vándorló csoportok és a bevándorlók - nem ugyanazok a vándorlók: évszázadok óta Angliában élnek, csak nem vették fel az ottani többségi társadalom életét, míg a bevándorlók különböző gyarmatokról érkeztek. De mindenesetre a szociális kizárás problémája sokkal súlyosabb, nehezebb, fájdalmasabb gond, mint arról általában beszélni szoktunk.
Természetesen - és ez a témától messze vezet, ezért csak egyetlen mondattal térnék rá - a többségi etnikumból is egyre több szegény zuhan a szociális kizárásba. Úgyis fejezhetném ki magam, hogy ez az ő alviláguk, ahová lezuhanhatnak, ha nem állnak helyt a versenyben, a piacgazdaságban, a struggle for life létharcában. Mégis azonban más, ha egy etnikumot alapvetően fenyeget ez a veszély, vagy ha ez a veszély csak személyében érinti, és nem maga etnikai meghatározottságából ered a szociális kizárás veszélye.
Úgy érzem tehát, tisztelt képviselőtársaim, hogy a jelentés a magyarországi németek, románok, szlovákok, szerbek és más nemzetiségek identitásának megőrzéséről fontos, érdekes képet ad számunkra. Ne áltassuk magunkat azzal azonban, hogy a szociális kizárás, a szegénység több százezer, javarészt roma áldozatának helyzetéről bármi fontosat csak egy ilyen jelentés által megtudhatunk, s a teendőnk nagyon nagy többsége e témában még előttünk áll. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
