DR. KÓNYA IMRE

Full text search

DR. KÓNYA IMRE
DR. KÓNYA IMRE, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló, 1994. évi XXIII. törvény módosításáról szóló javaslat indoka tulajdonképpen egy olyan törvényi rendelkezés, amely a legutóbbi módosítás során egy képviselői indítvány következtében került be a törvénybe, és ott egy ellentmondásos helyzetet idézett elő. Hangsúlyozom, hogy ez a helyzet nem alkotmányellenes - mint ahogy korábban felmerült az átvilágítást végző ellenőrző bizottság tagjaiban -, de mindenképpen egy olyan ellentmondás, amelynek a kiküszöbölése törvényhozói úton indokolt.
A törvény 5. § (5) bekezdése szerint ugyanis az ellenőrzést végző bizottságok tagjai felett a munkáltatói jogokat az Országgyűlés elnöke gyakorolja. Ez a munkáltatói jog ugyan tulajdonképpen egy formális munkáltatói jog - tehát nem teremt alá-fölérendeltségi viszonyt a munkáltató, illetőleg a bizottság tagjai között -, tekintettel azonban arra, hogy az Országgyűlés elnöke maga is országgyűlési képviselő, akinek ellenőrzését a törvény 2. § (1) bekezdése szerint a bizottságnak el kell végeznie, ez esetben az Országgyűlés elnöke mint a bizottság tagjai felett munkáltatói jogokat gyakorló személy, mint a közigazgatási szerv vezetője, a bizottság eljárásban valahol ügyfélként jelenik meg, legalábbis formálisan. Ezt az ellentmondásos helyzetet szünteti meg a javaslat.
A módosítást követően a bizottság tagjainak nem lesz kifejezetten megjelölt munkáltatója. Ez a megoldás nem egyedülálló a hatályos jogrendben, amely számos más olyan közjogi tisztséget - például alkotmánybíró, legfőbb ügyész, ombudsman s a többi - ismer, amelynél a törvény nem jelöl meg kifejezetten munkáltatót. Ezzel a törvényi módosítással tulajdonképpen egy, a jogrendbe illeszkedő megoldás jön létre (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ugyanakkor kiküszöböljük ezt az ellentmondásos helyzetet. A nemzetbiztonsági bizottság ezért terjesztette elő ezt a módosítást. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)
(17.00)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me