DÖGEI IMRE

Full text search

DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! "Okul-e a kormány a magyar külkereskedelem sikertörténeteiből?" címmel interpellálok államtitkár asszonyhoz.
Kormányülésen hangzott el: a gazdaságnak elsőrangú forrása a hajózás. Nagy hiba a hajózási ügyekre vonatkozó adminisztráció bonyolultsága és az idevonatkozó jogszabályok kaotikus állapota. Egyrészt tehát az adminisztráció egyszerűsítése feltétlenül szükséges, másrészt pedig az elavult jogszabályokat újra kell alkotni.
Ezt nem a miniszter úr mondta, államtitkár asszony, nem is a miniszterelnök úr, akiről tudjuk, hogy tanulmányait a Szovjetunióban végezte (Felzúdulás az MSZP soraiban.), hanem Magyarország egykori államfője 1933. március 18-án, az akkori kormányülésen.
Egy tiszasülyi tengerhajózási vállalat Háros nevű hajója még 1922. április 17-én, a velencei kikötőben az árbocára felhúzta a magyar lobogót, és ezzel kezdődött az a sikertörténet, amely húsz magyar tengerhajózási vállalatot eredményezett 66 hajóval. Az ügy igazi lendületet akkor kapott, amikor ebben a Házban az Országgyűlés a mai értékén számítva mintegy 300 millió forintot, azaz 500 ezer pengőt szavazott meg hajóépítésre. A Ház 1934-ben korszerű törvényt alkotott a tengeri kereskedelemről, amely sajnos ma nincs hatályban. Az első folyam-tengerjáró hajó, a Budapest második útjának végére megkereste önmaga építési költségét. Ez a hajó szintén mai értéken számítva egy kilogramm magyar árut a Földközi-tenger kikötőibe 2 forint 50 fillér és 3 forint 75 fillér közötti bruttó költségen tudott szállítani.
Kérdezem: okul-e a kormány a magyar külkereskedelem sikertörténeteiből, tudva, hogy a vízi szállítás a legolcsóbb szállítási eszköz?
Várom államtitkár asszony válaszát. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me