CSÓTI GYÖRGY

Full text search

CSÓTI GYÖRGY
CSÓTI GYÖRGY (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum indokoltnak tartja, hogy Magyarország vegyen részt abban a nemzetközi koalícióban, ami az Irak elleni kényszerű lépésekre kényszerül. A kialakult helyzetben ezt megalapozottnak és adott körülmények között, adott korlátok között szükségesnek is tartjuk.
Miért? Azért, mert Magyarországnak alapvető érdeke, hogy a béke megmaradjon, hogy egy esetleges agresszió megelőzésre kerüljön; egy olyan agresszió, amely az ENSZ határozatainak be nem tartása következtében az egész emberiségre súlyos fenyegetést jelentő biológiai és vegyi fegyverek alkalmazását teszi lehetővé.
Indokoltnak tartjuk ezen belül azért is, mert ha Magyarországnak ez alapvető érdeke, akkor ezen érdekéért lehetőségeihez képest tennie is kell valamit. Ez az alapvető magyar érdek összhangban van a nemzetközi elvárásokkal.
Ezért a Magyar Demokrata Fórum első pillanattól fogva egy olyan megoldás létrehozásában volt érdekelt, és azt szorgalmazta, amely hasonló az 1991-es öböl-háborúbeli részvételünkhöz. Bár valóban más körülmények vannak ma, de az agresszor ugyanaz, ami 1991-ben létezett, és létezik ma is. Tehát a hasonlóságok olyanok, amelyek indokolják azt, hogy a korábbi, Magyarország lehetőségeit figyelembe vevő kereteken belül vegyünk részt egy ilyen lépésben.
Célszerűnek tartotta volna azonban ezen belül a Magyar Demokrata Fórum, ha időhatárhoz kötjük a részvételünket. Erre azonban nem volt készség, a konszenzus kialakulása nem volt biztosítható - nem úgy, mint a kormány által benyújtott második változat esetében -, ezért eltekintettünk ennek szorgalmazásától.
Itt azonban meg kell jegyeznem, tisztelt miniszter úr, hogy nemcsak azért került elvetésre részünkről a 3. pont b) bekezdése, amiért Rockenbauer képviselőtársam és mások is hangot adtak, hanem sajnálattal kell megállapítani, hogy a kormányzat ez esetben is kapkodásról tett tanúbizonyságot, amit nem ment az a körülmény sem, hogy néhány napra, négy-öt napra korlátozódott az az idő, amiben ezt a határozattervezetet megfogalmazhatta, illetőleg ennek a feltételeit megtárgyalhatta a nemzetközi koalíció képviselőivel, az Egyesült Államok képviselőivel és a hazai szakemberekkel, illetőleg a kormány illetékes tagjaival. Ugyanis a 3. pont b) bekezdése olyan megfogalmazású - és ezt a kapkodásnak tudjuk be -, amely lehetővé teszi, magyarázható úgy is, hogy harcászati feladatokat is ellátó egységek kiküldéséről is szó lehet, tehát ez ilyen szempontból is elfogadhatatlan volt számunkra.
De a kapkodásnak tudható be az is, jóhiszeműen - természetesen a Magyar Demokrata Fórum mindig is jóhiszeműen közelíti meg az ilyen kérdéseket -, hogy csupán 2 órával, azaz két órával a sorsdöntő házbizottsági ülés előtt kaptuk meg azt a szöveget, amiről tárgyalni kellett, és nem kaptuk meg hozzá azt a többoldalas felkérőlevelet, aminek alapján ennek a részvételnek a megfogalmazása írásba foglaltatott.
Úgy hiszem, ezeknek az említett szempontoknak, illetőleg hiányosságoknak a megemlítése mindenképpen indokolt volt részünkről. Mindezen túlmenően, miután a konszenzusos alapon létrejött változat teljes egyetértésre talál a Házon belüli parlamenti pártok képviselői részéről, a Magyar Demokrata Fórum szavazatával támogatni fogja annak elfogadását.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me