DR. KELEMEN ANDRÁS

Full text search

DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Klasszikus idézettel kezdeném: a magyar névtelenre, de nem Anonymusra gondolok, hanem egy szerkesztőségi cikk szerzőjére a HVG lapjain, kőbe véste, idézem: "Az adótörvényeket nem illik év közben módosítani."
Ezért sokan azt feltételeztük, az időhaladék lehetőséget ad arra, hogy az apparátusoknak ne kelljen már annyira kapkodni, mint például a Bokros-csomagnál, és legyen idejük az esetleg létező hatástanulmányok figyelembevételével a valósághoz az eddigieknél jobban alkalmazkodó módosítványcsomaggal történő előrukkolásra. Ezek után a kínban, vérben és időhaladékban fogant módosítványegyveleg kissé magatehetetlenül hever előttünk; javítani szeretném, némi életet lehelni a tetemébe, de aligha sikerülne a szájtól-szájig lélegeztetés, hiszen amit látok, az a nyílás nem is a szája! Így nincs hová belefújnom a megtiport magyar vállalkozóknak a sóhajait.
Most, az általános vita végén mégis említést kívánok tenni ezekről, hiszen ha az adózás rendjéről szóló törvény javasolt módosításai között nem szerepel a 74. cikkely, akkor hol súghatom Buddha szent fülébe, hogy a társasági adóról szóló törvény értelmében a jogi személyiségű társaságok, bt.-k, kft.-k a várható éves társasági adójukat ne legyenek már kötelesek a tárgyév december 20-áig - megint csak a várható éves adóösszegnek legalább a 90 százalékáig - előleg címén lepöngetni, mert ma azt mondja a törvény, hogy ennek elmulasztása vagy a befizetett adóelőleg és a 90 százalékos feltöltési mérték közti negatív különbség után - és kinek negatív, tessék kitalálni! - 20 százalék mulasztási bírságot fizet a jogi személyiségű társaság. Csak tudnám, hogy egy szektorsemleges piacgazdaság törvénye hogyan lehet ilyen! A nem jogi személyiségű társaságok ugyanis nem kerülnek a mulasztási bírság hatálya alá, ahogy a törvény mondja, a magyar nyelv nagyobb dicsőségére, vagyis nem fizetnek ebben az esetben, mert ott pénzforgalmi a szemlélet.
Más társaságoknál ez viszont a pénzügyi teljesítéstől független, s a számla kiállításának és a szolgáltatás teljesítésének a napja számít. Például thaiföldi kollégák kerek szemmel álmélkodnak, ugyanis ilyen feltöltési piruett a világon nem létezik, csakis egzotikus hazánkban, a saját magával határolt kies Magyarországon. Mindez példa arra, hogyan kell költségvetési bevételt csinálni bírságolás révén a semmiből, vagyis a pontatlan feltöltés alapján. De miért pontatlan a feltöltő? Mert az álmoskönyv szerint decemberben a várható éves társasági adóalapot képtelenség az elvárt pontossággal, tehát több mint 90 százalékos pontossággal megbecsülni. December 20. és 31. között nemcsak a Jézuska jön, vagy egyeseknél Santa Claus, hanem számtalan olyan gazdasági esemény történhet, amely az éves eredményt is befolyásolja.
Sok vállalkozás ekkor már visszafogja a teljesítményét, és nem ad ki számlát december közepétől, csak azért, hogy a fa alá ne a mulasztási bírság kerüljön.
Teljes adóévszemlélet esetén a központi költségvetés számára ez inkább adóbevétel-kiesést jelent, mintsem az előlegfizetés révén besöpört többletbevételt, hiszen a Pénzügyminisztérium is módosítgatni szokta az éves költségvetését; hogyan lennének a vállalatok még nála is bölcsebbek? Épp így nem tudom hova dugni az értékcsökkenés mértékére megállapított úgynevezett amortizációs kulcsot, ugyanis egyszerűen nincs kulcslyuk a törvénymódosításban. Erre a három hétre csak nem adhatok be egy új törvénymódosítást a világ szégyenére! Az alacsony amortizációs kulcsok ugyanis rontják a világszínvonalra többnyire még nemigen vergődött magyar vállalkozásoknak a versenyképességét a nyugat-európai vetélytársaikkal szemben, s csak arra jók, hogy többlet-adóbevételt biztosítsanak az örökké éhes Tocsik-országnak. A gazdasági teljesítőképességet rontva tehát felmérhetetlen hátrányba hozzák a magyar vállalkozót a nyugat-európai társaival szemben. Így végül azután a várt adóbevétel is elmarad, s jön a mesebeli igazságtétel, vagyis a mohóság megbosszulja magát.
Különösen tanulságos a társasági adótörvény 2. számú melléklete: I., Épületek leírási kulcsainak jegyzéke. Az érvényes számviteli szabályok alapján - és a költségelszámolás istennője szerint - az épületekkel azonos mértékben avul el a belső gépészet: felszerelés, műszaki berendezés; például a hosszú élettartamú épület leírási kulcsa 2 százalék, s a belső fűtésrendszer ugyancsak 2 százalékban amortizálódik. És hadd figyelmeztessem a tisztelt beterjesztőt, hogy immár rég nem 1991-et írunk! Ugyanis a saját gépkocsi használata esetében a személyi jövedelemadóról szóló '95. évi CVII. törvény 4. mellékletében a korábbi 3 forint/kilométer elszámolható költség 1991 óta nem változott.
(16.00)
Mindebből csak az állapítható meg, hogy a szakértelem jelszavával indult, de nem azzal távozik ez a kormány. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me