BALSAY ISTVÁN

Full text search

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Jubileumhoz érkeztünk, mert ez a harmadik eset, amikor elnök úr elnöklése alatt ez történik.
Szeretném elmondani, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt támogatja a tűz elleni védekezésről és a műszaki mentésről szóló törvénymódosítást, annál is inkább, mert e törvények megjelenésében az önkormányzati és rendészeti bizottságban is a hivatásos és az önkéntes tűzoltóság élet- és munkakörülményeinek jobbulását látjuk.
Ezen túlmenően kezdeményezzük, hogy további javításokat eszközöljön a kormány. Szeretnénk, ha a beígért 200 darab gépkocsifecskendőt megkapnák - amiből megvalósult ez idáig 35 beszerzése -, hogy még ez év során javuljon a tűz elleni védekezés biztonsága.
Javasoljuk azt is - államtitkár úr beszélt a bizonytalanságról, amely a szolgálati törvénnyel összefüggő körülményekből fakad -, hogy 1999. január 1-jétől valóban kerüljön bevezetésre, és egy fokozatos átmenet biztosítsa, hogy a tűzoltók, akik a polgárok élet- és vagyonbiztonságáért dolgoznak, megfelelő körülmények között legyenek. Így a biztosítási díjból befizetendő összegeknek a belügyminiszter úr és a pénzügyminiszter úr közös rendeletében jó helyet és jó forrást talál ez a törvényi szabályozás.
Szeretném még kiegészíteni nem csak e törvényhez kapcsolódó javaslattal is az elmondottakat. Úgy tapasztalom, hogy ez az év nehezen indul tűzvédelmi szempontból. Javaslom államtitkár úrnak, hogy az FM-mel vegye fel a kapcsolatot (Dr. Világosi Gábor bólint.), és tűzgyújtási tilalom elrendelésében intézkedjenek, hiszen jelentős károkat szenvedett már nemcsak a mezőgazdaság, hanem más terület is.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt támogatja ezt a törvényjavaslatot, és nemcsak technikainak tartja, hanem igen fontos előrelépésnek. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me