IVANICS ISTVÁN
IVANICS ISTVÁN
IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A területfejlesztési koncepció egy elemével szeretnék foglalkozni, amelyet az mindjárt a bevezetőben kiemel. Nevezetesen, ahol fő célként jelöli meg, hogy részletezni kívánja azokat a területi célokat, célkitűzéseket, amelyeket az ágazati fejlesztésekben érvényesíteni akar.
Ezzel egy kicsit ellentétesnek látom azt a megközelítést, amelyet a szubszidiaritásnak a gondolatánál kifejt a koncepció, és nem is igazán harmonizál ebben a kérdésben. Láthatóan zavarba kerül, mivel a szubszidiaritásnál nem a kölcsönös kisegítést emeli ki, hanem egy kvázi decentralizációt próbál felvonultatni, megosztani a fejlesztési kérdéseket, a felelősséget és a források biztosítását.
Nyilvánvaló, hogy valamilyen módon talán összefügg, de a megközelítés alapvetőn helytelen, és egy ilyen, bevallottan öt-tíz évre vagy még hosszabb időre előre meghatározott fejlesztési céloknál ez egyáltalán nem passzol ide, egyáltalán nem közelíti meg helyesen ezt a kérdést. Nevezetesen a kiszámíthatóságot áldozza fel az ilyen irányú megközelítéssel, mert egy fejlesztési politikát elsősorban a kiszámíthatósága fog minősíteni, az, hogy a kitűzött célok mennyire vannak kiértékelve, mennyire vannak úgy kidolgozva, hogy ezeket a célokat határozottan, anyagi kockázatot is vállalva, ténylegesen akár törvényben rögzítve vagy olyan sarokpontokhoz kötve, amelyek garanciát biztosítanak ezeknek a megvalósítására, megyünk előre.
Nyilvánvaló, hogy ez az elmúlt négy évben nem következett be. Az elmozdulásunkat sajnos mindig a politika napi aktualitása vitt jobbra vagy balra. Ezt talán legjobban a Duna-hidak kérdésén keresztül lehetne bemutatni. A rendszerváltás óta Budapesten épült már Duna-híd, nem is egy. Ha megnézzük a közlekedés struktúráját ma Magyarországon, akkor egyértelműen rögzíthetjük, hogy rendkívül Budapest-centrikus.
(19.50)
A gond talán nem is az, hogy Budapesten mennyi Duna-híd van, tehát hogy esetleg több. Nincs több, tudjuk nagyon jól, ide is kellene még, és a tervekben is egyértelműen és világosan meg van jelölve, hogy először ismét Budapesten fog híd épülni, nem Szekszárdnál és nem Dunaújvárosnál, hanem Budapesten a körgyűrű folytatásaként.
Ha területfejlesztést irányozunk elő, és erről beszélünk, ezt próbáljuk az ország előtt fölvázolni, itt próbálunk perspektívát nyújtani Magyarországnak, akkor egyértelműen le kell rögzítenünk, hogy egy területfejlesztésnek úgynevezett akceleráló erőnek kell lennie, ki kell mozdítani bizonyos térségeket egy adott elmaradottságból, egy olyan adott helyzetből, amely gátolja a fejlődését. Ehhez nagyon is jogosan társul a szubszidiaritás gondolata, tehát kisegítjük azt a térséget, megpróbáljuk egy olyan emelővel kimozdítani, fejlődési pályára állítani, amelyet ő, az az adott térség saját erőből nem képes biztosítani.
Ez hol történik meg ebben a fejlesztési koncepcióban? Hol próbálunk erre valami olyan útmutatást adni vagy olyan garanciális elemeket beépíteni, amelyek ténylegesen ebbe az irányba mutatnának? Egyértelmű, hogy Magyarország középső része - nem a budapesti agglomeráció déli részét értem alatta, hanem még lejjebb, Bács megye, Tolna megye - kapcsolatában a Duna történelmi helyzete folytán egy olyan folyóval rendelkezünk, amely a közlekedést és a kommunikációt nagymértékben gátolta ebben a térségben, annak ellenére, hogy ezek a térségek mindig is egymásra voltak utalva. Jóllehet, 50-60 évvel ezelőtt talán nagyobb kommunikáció volt a térségek között, mint ma, mert az elmúlt ötven év fejlődése során a megyerendszer és a központi irányítás kapcsán úgy alakultak ki a kistérségi központok, hogy ezek abszolút elzárták egymástól a Duna két partján élőket. Ez szemléletesen látható Paks fejlesztésénél is, hogy Paks és környéke az atomerőmű létesítésével dinamikusan fejlődött, szemközt a kalocsai térség pedig ennek pontosan az ellenkezőjét élvezte.
Tehát egyértelmű, hogy a Duna-híd létrehozatala úgy Szekszárdnál, mint Dunaújvárosnál, egy olyan indítást adna ennek a térségnek, amelyre később építeni lehetne és megtenné ezen kis régiók, a Duna mentének a feltárását.
Azonkívül ha nézzük az M5-ös autópálya jelenlegi kihasználtságát, akkor is számos gondolat vetődik föl. Egyértelmű a nemzetközi vizsgálódás alapján, hogy az M5-ös autópálya kihasználtsága mind a mai napig messze alatta marad a nyugat-európai autópályákénak. Vizsgáljuk meg, hogy miért áll ez fönn! Az egyik legalapvetőbb kérdés, hogy magas az autópályadíj, és a belföldi forgalmat egyszerűen nem tudja az autópálya fölvenni, mivel a lakosság nem tudja kigazdálkodni az ilyen magas autópályadíjakat. De ez csak az egyik eleme a dolognak, mert ezzel még nem válna igazából gazdaságossá, igazából olyan átbocsátó képességű vagy olyan forgalmat lebonyolító autópályává, mint a nyugat-európaiak.
Ha megnézzük, akkor nyilvánvalóvá válik a térképre tekintve, hogy nincsenek meg azok a feltáró utak, Magyarországot nem tudjuk úgy ebbe a nemzetközi autópálya-vérkeringésbe bekapcsolni, hogy ténylegesen érdemes legyen a csomópontoknál erre az autópályára kapcsolódni. Nyilvánvaló, hogy nem is lehet, ha Budapesttől Bajáig egyetlenegy kis szerény Duna-hidunk van Dunaföldvárnál, amelyen keresztül a közlekedés állandóan problémákba ütközik.
Ezzel szerettem volna egy kissé bemutatni azt, hogy a területfejlesztésnél az ilyen irányú megközelítés, amelyet ez a koncepció fölvonultat, egy bizonyos mértékű ábrándozást jelent csak. A valóság sokkal keményebb ennél, és ha Európába igyekszünk, az európai fejlett államok szisztémáját akarjuk követni, akkor igenis vállalnunk kell azt, hogy ezeket a fejlesztési célokat rögzítjük, akár több ciklusra vonatkozóan is, és olyan pénzügyi garanciákat teszünk le a megvalósítás mellett, amelyek ténylegesen garantálják annak a régiónak a kiemelését, annak a fejlesztési célnak a megvalósítását.
Még szeretném megemlíteni, hogy az újonnan bevett fejlesztési régiók, tehát a balatoni és a budapesti agglomeráció kérdése ismét fölveti azt a kérdését, hogy a megyehatárok mennyire fejezik ki jól, illetve mennyire követik az egyes régiókat, amelyet itt a fejlesztési koncepció fölvázol. Véleményem szerint eleve rossz a megközelítés, mert ezeket az övezeteket elsősorban a tényleges felmérések alapján kell meghatározni, mégpedig olyan felmérések alapján, amelyek egyértelműen kimérik az adott területen élők munkába járási lehetőségeit, a konkrét szokásokat, konkrét irányokat, hogy valójában az a terület honnan él meg, melyek azok az erőforrások, amelyeket föl tud használni.
Itt mindjárt adódik egy kérdés Budapest vonatkozásában, a budapesti agglomerációt tekintve. Világos, hogy Bács megye északi része is, Szolnok megye északi része is és Nógrádnak is egy része egyértelműen ehhez az agglomerációhoz kapcsolódik, és így kellene a fejlesztési célokat is meghatározni, és sokkal egészségesebbé válna ennek a túlsúlynak a kezelése, amely ma Budapestre koncentrálódik Magyarország esetében. Természetes, hogy azok az agglomerációs részek, amelyek világosan és egyértelműen Budapest és környékének munkaerejét szolgáltatják, azokat ebbe az agglomerációba be kell kapcsolni, és nem lehet egy dél-alföldi régióhoz csatolni, ahol sohasem fognak tudni olyan paritásba kerülni, mint a budapesti agglomeráció esetében.
Ennyit szerettem volna talán kritikaként is és javaslatként is megfogalmazni, hogy sokkal több konkrétum és talán sokkal kevesebb célmeghatározás, de az sokkal konkrétabban szükséges ahhoz, hogy Magyarország fejlesztését, országképét hitelesen és a jövő számára elfogadhatóan tudjuk megfogalmazni, mivel az itt felvázolt célok, amelyek fel vannak tüntetve, világosan látható, hogy ha ezek forrásigényét csak úgy megközelítőleg számszerűsítenénk, akkor ez az egész elképzeléshalmaz törvényszerűen összedőlne.
(20.00)
Tehát ha itt nem követünk valamilyen realitást a célok kijelölésében, akkor hosszabb távon nevetségessé válunk mindannyian egy ilyen koncepció megalkotásánál. Kérem, hogy ezt vegyük figyelembe, és így próbáljunk sokkal keményebben, sokkal konkrétabb célok meghatározásával előrelépni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
