KUNCZE GÁBOR

Full text search

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány, mint ahogy arra a miniszteri expozéban is utaltunk, elsősorban az őszi önkormányzati választások megtartásához szükséges törvényi feltételek biztosítását tartotta szem előtt, amikor benyújtotta a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvények módosításáról szóló, a jelölési arányokkal kapcsolatos törvényjavaslatot.
Ez év júniusi hatálybalépéssel az ajánlószelvényekre vonatkozóan valamennyi választásra irányadó módosításra is javaslatot tettünk. A törvényjavaslat benyújtását hatpárti egyeztetés előzte meg, és az azon kialakult közös álláspontnak is köszönhetően kevés módosító javaslat született. A benyújtott módosító javaslatok többségükben a jogalkalmazást segítő, pontosító jellegűek voltak, ezért ezeket a kormány természetesen támogatja.
Két javaslat érdemi módosításra irányul, melyek közül a kormány feltétlen elfogadásra javasolja a listabejelentéssel kapcsolatos fontos kiegészítést, mert így egy nehezen kezelhető joghézag szüntethető meg.
Nem támogatja a kormány azt a javaslatot, amely az ajánlószelvények kitöltésének szabályait érinti. Célja, hogy a választópolgárnak a jelölttel kapcsolatos adatokat saját kezűleg kelljen kitöltenie, az ő saját személyes adatait viszont más is ráírhassa az ajánlószelvényre. Az, hogy a jelölt és a párt adatait az ajánló választópolgár írja rá az ajánlószelvényre, garanciális szabály, és ezt a módosító javaslat nem is kérdőjelezi meg. Indokolatlan azonban lehetővé tenni azt, hogy a választópolgár személyes adatait - amelyeket egyébként maga a választópolgár ismer a legjobban - más vezesse rá az ajánlószelvényre. Nem hiszem, hogy a gyakorlatban ezzel megkönnyítenénk a jelöltajánlást, hiszen aki képes arra, hogy a jelölt és a párt nevét feltüntesse az ajánlószelvényen, annak valószínűleg a saját nevének leírása sem okoz túlzott nehézséget. Ezért a kormány ennek a módosító javaslatnak az elfogadását nem javasolja.
Szeretném megköszönni önöknek a segítő szándékú módosító javaslatokat, melyek többsége alkalmas arra, hogy jobbá tegye a választójogunk törvényes megalapozottságát biztosító joganyag színvonalát, ezért ezeket jó szívvel elfogadásra ajánlom. Kérem, hogy a törvényjavaslatot a kormány által támogatott módosításokkal együtt elfogadni szíveskedjenek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me