RÓZSA EDIT

Full text search

RÓZSA EDIT
RÓZSA EDIT (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 1989 óta próbál megbirkózni az Országgyűlés azzal a feladattal, hogy a társadalmi szervezetek igényéhez képest tizedannyi támogatást, a költségvetésben elkülönített összeget elossza, igazságosan, mindenki számára megelégedéssel. (Zaj.) Természetesen ezt a feladatot célként kitűzhettük magunk elé, de soha nem teljesítettük. Teljesítette viszont az Országgyűlés, és teljesítette a kormány, hogy biztosította a civil szervezetek számára a forrásbővítést, nem kizárólag a költségvetésen keresztül, hanem biztosította a költségvetésen keresztül közvetett módon az önkormányzatok, különböző állami alapok, különböző alapítványok számára azt a lehetőséget, hogy a civil szervezetek működését támogassa, biztosítsa.
Ezt szolgálta többek között az egyszázalékos törvény bevezetése is, hihetetlen komoly jelentőségű forrásbővítés lehetőségét teremtette meg a civil szervezetek számára. (Zaj.) Ez már csak rajtunk, állampolgárokon múlik, ez már csak rajtunk, civil szervezetekben tevékenykedő személyeken, polgárokon múlik, hiszen az a célunk, hogy ne állami pénzalapból a politika, a politikához közel álló személyek osztogassanak a civil szervezetek számára támogatást, hanem minél közelebb telepítsük ezt a felhasználás helyszínéhez. Ezért minden olyan lépés üdvözlendő, ami ezeket a forrásokat a felhasználás helyszínén bővíti, minden olyan döntés üdvözlendő, ami abba az irányba hat - és ez nemcsak retorika szintjén jelenik meg -, ami erősíti a civil szervezetek jogi és anyagi feltételeit. Ezt szolgálta a nonprofittörvény, amelyet az Országgyűlés tavaly decemberben fogadott el, ezt szolgálta az egyszázalékos törvény, és ezt szolgálja minden olyan képviselői indítvány és javaslat, ami ezeket a forrásokat bővíteni kívánja.
A Szabad Demokraták Szövetségének programjában szerepelt annyit szeretnék itt ezen a helyen elmondani a ciklus végén, hogy nagy örömmel tölt el, hogy ezt az Országgyűlés szocialista képviselőtársaimmal egyetértésben elfogadta, és ezzel is megteremtette a lehetőséget a civil szervezetek számára, hogy az élet különböző területén, a kultúra, a szociálpolitika, az egészségügy, a környezetvédelem, a sport, gyermek- és ifjúságvédelem területén, a fogyatékosok ügyében, a nyugdíjasok érdekében tevékenykedhessenek.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me