ELNÖK (dr. Kávássy Sándor)

Full text search

ELNÖK (dr. Kávássy Sándor)
ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a távhőszolgáltatásról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/5304. számon, az egységes javaslatot pedig T/5304/135. számon kapták kézhez. A Házszabály 107. § (1) bekezdése alapján az előterjesztő módosító javaslatokat nyújtott be, amelyekről az alkotmányügyi bizottság ajánlást készített T/5304/137. számon.
Tisztelt Országgyűlés! Ennek alapján záróvitára kerül sor. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az összefüggésekre figyelemmel a módosító javaslatokat egy szakaszban tárgyaljuk. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Megnyitom tehát a záróvitát. Kérdezem, kíván-e felszólalni valaki. (Senki sem jelentkezik.) Mivel felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom, és határozathozatalra kerül sor. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támogat az ajánlás 1-7. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 195 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 35 tartózkodással elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazásra kerül sor. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a távhőszolgáltatásról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 201 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 32 tartózkodással a törvényjavaslatot elfogadta.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me