DR. VILÁGOSI GÁBOR

Full text search

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló törvényt alig két évvel ezelőtt fogadta el a parlament, és e törvény és a végrehajtására azóta megszületett közel 30 rendelet, elmondhatjuk, európai színvonalúvá tette a tűz elleni védekezés hazai jogi szabályozását. Egy törvényi szabályozás, illetve mód, azonban nem állta ki az alkotmányossági próbát: ez a vagyonbiztosítás címén a biztosítókhoz befolyt díjak egy százalékáról szóló rendelkezés.
Mint ahogy a miniszteri expozéban elmondtam, az Alkotmánybíróság nem azt az elvet kifogásolta, hogy a biztosítók díjbevételük meghatározott részével járuljanak hozzá a tűzoltóság műszaki fejlesztéséhez, hanem magát a megoldási módot tartotta alkotmányellenesnek. Ez indokolta tehát ezen törvény benyújtását.
A törvényjavaslathoz több képviselőtársam, valamint az önkormányzati és rendészeti bizottság nyújtott be módosító, illetve kapcsolódó módosító javaslatot. Ezek többsége a javaslat pontosítását szolgálta, s mind a bizottságok, mind a kormány egyetértését megszerezték. Volt olyan javaslat azonban, amely indokolatlanul szűkítette volna azon vagyonbiztosítások körét, amelyek a befizetés alapjául szolgálnak. Ezzel nem tudtunk egyetérteni.
A törvény a javaslat szerint 1999. január 1-jén lép hatályba. Ez biztosítja, hogy megfelelő idő álljon rendelkezésre a biztosítók számára a törvényi kötelezettségek teljesítésére való felkészülésre.
Támogatjuk, hogy a biztosítóktól, valamint a tűzvédelmi bírságból befolyó összegek befizetésének és elszámolásának rendjére, valamint felhasználásának és ellenőrzésének módjára vonatkozó szabályok megalkotására a kormány kapjon felhatalmazást. Ezzel megteremthetők a jogszabályi feltételek ahhoz, hogy az 1999. január 1-jétől befolyó pénzeszközök felhasználására már a tárgyévben sor kerülhessen. A tűzoltóság műszaki fejlesztéséhez szükséges időarányos, negyedévenkénti pénzügyi fedezet a közbeszerzési eljárás megindítását már lehetővé teszi.
A törvényjavaslat vitájában elhangzottakhoz kapcsolódva el kell mondanom, hogy a Belügyminisztérium és a tűzoltóság rendelkezik a műszaki mentéshez, kárelhárításhoz és bizonyos típusú katasztrófák elhárításához szükséges fejlesztési koncepcióval. Ennek alapján első ütemben jelenlegi áron közel 9 milliárd forintra van szükség. A technikai alapok megteremtése érdekében mielőbb meg kell kezdeni a fejlesztést, amelyhez jelentős segítséget adhat a biztosítóktól származó, számításaink szerint mintegy egymilliárd forint évi bevétel.
Az általános vitában minden hozzászóló támogatta a törvényjavaslatot, és a kritikai megjegyzések annak elvi alapját, jogosságát nem vitatták.
Mindezek alapján kérem képviselőtársaimat, hogy a törvényjavaslatot fogadják el. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me