DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az nem házszabályi előírás, hogy a szavazás, a végszavazás rögtön azt követően kerüljön sorra, ahogy egyébként a szavazás lezárul. Tehát a Független Kisgazdapárt megítélése szerint a Házszabály 106. §-ának (8) bekezdése alapján mindenképpen szavazni kell: "a részletes vita és a módosítással érintett rendelkezések feletti szavazás után zárószavazást kell tartani a törvényjavaslat egészéről", és a Házszabály rendelkezései értelmében elfogadott módosító vagy kapcsolódó módosító javaslat hiányában a zárószavazást a módosító javaslatokról történő szavazást követően meg kell tartani. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Lehet! Nem kell!)
Miután itt nincs sem módosító, sem kapcsolódó módosító javaslatokról szavazás, és a mai napon a Ház két alkalommal a házszabályi rendelkezésen túlmenően precedensjogot is alkotott akkor, amikor ilyen döntést hozott (Dr. Toller László: Lehet! Lehet, és nem kell!), én tisztelettel kérem a kormányoldal többségi szavazótáborát tehát, hogy ne tiporja sárba a Házszabályt (Felzúdulás az MSZP soraiban.), hanem legalább a ciklus végén a Házszabálynak megfelelően próbáljon eljárni. (Dr. Toller László: Olvasd el pontosan, szó szerint!)
Köszönöm. Kérem, hogy szíveskedjék a végszavazást elrendelni. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me