DR. CSIHA JUDIT

Full text search

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Nagyon fontos, és azt hiszem, sokakat érdeklő kérdést feszeget akkor, amikor a 120 éves múlttal rendelkező MOM szellemi értékeinek megőrzése iránt érdeklődik. Helyesen mondta a képviselő úr, '90-ben került válságos helyzetbe a MOM, amikor is a túlnyomórészt keleti piacokra történő termelését először le kellett szűkíteni, majd be kellett szüntetni a piaci viszonyok kedvezőtlen változása okán. Utódszervezetek jöttek létre, több társaságának fel-, illetőleg végelszámolása zajlott, és fejeződött be.
Megnyugtatásul és talán mindannyiunk örömére mondhatom azonban, hogy a műszaki szaktudás, a kultúra és azon szellemi értékek, amelyek a MOM-ban megtestesültek, nem mennek veszendőbe, hiszen jelenleg is működnek MOM-utódszervezetek Dunaújvárosban, Mátészalkán, Zalaegerszegen és Budapesten is, és ezen cégek határoztak úgy, hogy létrehoznak egy alapítványt, amelynek célja a MOM márkanév által megtestesített hírnév és tradíciók megőrzése, védelme és terjesztése a világban. Ezenkívül a MOM volt központi telephelyén most épülő nagy lakópark, illetve bevásárlóközpont valószínűleg a MOM-park nevet fogja kapni. Az építtetőkkel előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy az épületkomplexumban helyet kapjon a MOM ipari emlékhely, emlékpark, ami szintén azt a célt szolgálja, hogy e 120 éves tradíciók ne menjenek veszendőbe.
Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me