KOVÁCS TIBOR

Full text search

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Varga képviselő úr kérdésére válaszolva már részben az én kérdéseimre is választ adott a miniszter úr, mégis szeretnék feltenni miniszter úrnak néhány speciális kérdést Borsod megye útjairól.
A megye összekötő és bekötőútjainak jelentős részén 15-20 éve nem volt jelentősebb felújítás, néhány szakasz mára szinte járhatatlanná vált. A választási körzetem útjai közül ilyennek tekinthető a Kesznyéten-Tiszalúc, Sajószöged-Hejőbába, Szakáld-Hejőbába-Nemesbük, Mezőcsát-Tiszakeszi és Hejőkeresztúr-35. számú főút közötti bekötőutak. (Dr. Torgyán József: Kihagytál két falut a választási körzetedből! - Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Mitől vagy olyan ideges? Csend legyen!)
Elfogadva azt a szakmai véleményt, hogy a megerősítés és a vékony aszfalt élettartama tíz év, akkor évente 250-300 km út felújítására lenne szükség ahhoz, hogy az utak állapota ne romoljon tovább. Az ez évi tervekben 50 km út felújítása szerepel, ebből döntő többségében a főutak felújítása történik meg, a bekötőutak felújítása tovább halasztódik.
Az elmondottakból kitűnik, hogy mindenképpen szükség lenne egy több évig tartó, kampányszerű burkolatmegerősítési programra, amelynek nagyságrendje a megyében legalább kétmilliárd forint/év. Kérdezem a miniszter urat, mit lehet tenni annak érdekében, hogy a bekötőutak állapota megyénkben belátható időn belül javuljon. (Dr. Torgyán József: Megszavazhattátok volna az én indítványomat, és akkor nem ez lenne!)
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me