DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Asszony! A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola még 1996-ban kezdeményezte tanítói szak indítását; azóta a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola integrálódott a Szegedi Egyetemi Szövetségbe, ezt a szakindítási kérelmét azonban fenntartotta. A szakindítási kérelmet a Magyar Akkreditációs Bizottság is támogatta, tehát szakmailag megalapozottnak minősítette, és - mint képviselő asszony is mondotta volt - a Felsőoktatási és Tudományos Tanács egyetlen szavazat hiányában vetette el azzal, hogy bizonyos területi elhelyezkedés alapján nem indokolt még Szegeden is tanítóképzést indítani.
A miniszter úr úgy látja, hogy a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsnak ez a javaslata nem megalapozott, és szándékában áll engedélyezni a törvény adta jogánál fogva ennek a szaknak az elindítását, így tehát azt remélem, hogy az 1998-99-es tanévben már megindulhat a tanítóképzés Szegeden.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me