BIRTA SÁNDOR

Full text search

BIRTA SÁNDOR
BIRTA SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A 4. § (3) bekezdéséhez is adtam be egy módosító javaslatot. Ez csupán csak technikai, bár az előterjesztő azt mondta, hogy értelemszerűen következik a köztartozások rendezésére kiírt pályázatokból. Én viszont aggályosnak tartanám, ha azokkal az egyesületekkel is lehetne szerződést kötni, amelyek ilyen nagy tartozásokat gyűjtöttek össze, és ebben az évben sem fizették a tartozásaikat. Ezért olyan javaslatot tettem, hogy csak azokkal lehessen szerződést kötni, akik '98. évi tartozásaikat rendezték. Ez azokkal szemben is méltányos lenne, akik eddig igyekeztek megfizetni a tartozásukat. Lehet ugyan, hogy ez benne van a szövegben, kiolvasható belőle, de ha nem rögzítjük pontosan az időpontot, mindenképpen olyan dolog következik be, amire Nádori képviselőtársam előbb, a szakmai dolognál tett megjegyzést, hogy a szövetségre tartozik. Hiába tartozik a szövetségre, ha nem él vele! Tehát valahol el kellene érni a szakszövetségeknél is, kötelezni kellene őket arra, hogy a fizikai felmérést teljesítsék, vagy a köztartozásnál mindenképpen kötelező legyen az, hogy ebben az évben fizessék meg a tartozásaikat ahhoz, hogy velük szerződést lehessen kötni a következő öt évre.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me