DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Megmondom őszintén, a törvényjavaslat tárgyalásának kezdetén megnyugodtam, amikor az államtitkár úr a miniszter asszonyt helyettesítve - aki nem tüntetőleg maradt távol a mai tárgyalásról, erről biztosítom Avarkeszi képviselőtársamat mint annak a frakciónak vezetője, aki a miniszter asszonyt is delegálta a kormányba, más elfoglaltsága akadt - ebben az ügyben végre szakszerű, 27 percig tartó, egyáltalán nem fölöslegesen 27 percig tartó expozéval megpróbálta pótolni azt, ami a korábbi kormány 1997-es javaslata kapcsán föl sem merült.
(21.20)
Megpróbálta fölsorolni - majdnem kimerítő alapossággal - azokat az érveket, amelyek alkotmányos értelemben magától értetődő feladatává teszik a kormánynak és a parlamenti többségnek, a mindenkori többségnek - de ehhez persze lehet csatlakozni -, hogy megvizsgálja, valóban megértek-e a feltételek az 1997-es döntést követően annak az időpontnak és azoknak a helyszíneknek a tekintetében, amelyekről itt most vitatkozunk.
Arra gondoltam, hogy - a késői óra ellenére - itt majd egy olyan parlamenti vita fog kialakulni, amely nélkülözni fogja mindazokat a túlméretezett, drámai hangsúlyokat, mindazokat a teljesen megalapozatlan és a törvényjavaslatból és a hozzákapcsolódó országgyűlési határozati javaslatból hiányzó, de mégis odagondolt szándékokat, sanda és egyéb szándékokat, amelyek itt - sebtiben, néhány sorban feljegyeztem - gusztustalannak nevezik a törvényjavaslatot (Dr. Hack Péter: Horváth Balázs mondta!) - majd idézni fogom a Horváth Balázs által mondottakat, majd részletesebben a jegyzőkönyvből, lesz rá módom, remélem; még nem tartunk ott, Hack Péter képviselő úr. Tehát gusztustalannak nevezik a javaslatot, ezenkívül frontális támadásnak és egyéb, példátlan eseménynek, alkotmányos és szakmai értelemben példátlan eseménynek minősítik.
Ez azért érdekes, mert akik erre hivatkoznak, elfelejtik, hogy a törvény elfogadása kapcsán zajlott le egy példátlan folyamat. Igaza van mindenkinek, aki azt mondja, hogy körülbelül 10 éve egy viszonylag nagy konszenzus kíséri mindazon törekvéseket, amelyek a valóban válságba került és a jogállam szempontjai szerint már fenn nem tarthatóan működő igazságszolgáltatás érdekében történtek 1990 májusától - de néhány hónapot még hozzáírhatunk 1989-ből is.
Igazuk van mindazoknak, akik azt mondják, hogy ennek a konszenzusnak nem lenne szabad megtörnie. Megkérdezem azoktól, akik ezt állítják, és most számon kérik a kormánytól: gondoltak-e akkor arra, amikor két párttal, a parlamentben helyet foglaló két párttal szemben, két párt egyetértése mellett másik öt párt ellenzése ellenére döntöttek úgy, példátlan módon az addigiakhoz képest, hogy mégiscsak erőből két vagy három plusszal az alkotmányt módosítják? Emlékeztetem önöket arra, hogy az alkotmánymódosítás, úgy tudom, többszöri kísérlet után végül is kettő vagy három szükséges szavazatmennyiséggel érte el a többséget, de természetesen ez nem jelenti ennek a döntésnek a kisebb súlyát. Ez az alkotmányos döntés megszületett.
Vajon gondoltak-e arra a most példátlannak minősítő ellenzéki képviselőtársaim, és kénytelen vagyok az Igazságszolgáltatási Tanács elnökének a gondolatait is ilyen értelemben kiegészíteni: annak idején miért is volt arra szükség, hogy ne kétharmados törvénnyel szülessék meg az ítélőtáblák bevezetésének időpontjáról és helyszínéről a döntés, hanem csak egy olyan úgynevezett feles törvénnyel? Megmondom, emlékeztetem önöket, bár azt hiszem, felesleges: mert nem volt egyetértés a kormánypártok között sem, hogy hol legyenek a táblabíróságok székhelyei. S a kisebbik kockázattal járó módon egy ilyen döntést láttak megfelelőnek.
Emlékeztetem önöket arra, hogy az MSZP akkori nagy többséget képviselő padsoraiban éppen az imént felszólaló Avarkeszi - akkori államtitkár - úr javaslatával szemben volt egy nagyon erős törekvés arra, hogy például Kaposváron legyen, igen, az imént említett helyszínen; jelen van, vagy éppen kiment a teremből az akkori kaposvári, jelenleg is listán megválasztott képviselő úr, az alkotmányügyi bizottság tagja, aki az MSZP-frakció kebelén belül aláírásokkal és egyéb nyomatékkal kívánt a táblák székhelyét illetően egy akkori elképzeléssel szemben egy másik elképzelésnek érvényt szerezni.
De volt ilyen törekvés a miskolci - hangsúlyozom, a miskolci - táblabíróság létesítésére. Szerencsére vagyunk itt néhányan - Isépy Tamás képviselőtársam is nagyon jól emlékszik rá -, volt a kormánypártokon belül egy igen erős törekvés arra, hogy ne Debrecenben és Szegeden, hanem Miskolcon legyen például táblabíróság; mondhatnám Veszprémet is, mert az is volt.
Még egyszer mondom, ez mind a kormánypárti képviselők soraiban kibontakozó vagy bimbózó, aztán elhaló eseménysorozat volt. A tény azonban tény marad. Azért kellett így, ilyen hátborzongató módon dönteni, ilyen szakaszos bevezetéssel - feles törvénnyel döntik el ezt a kérdést, egy valóban új, alkotmányos intézmény létét és körülményeit illető fontos döntést -, mert nem volt egységes a parlament kormánypárti többsége.
Tisztelt Képviselőtársaim! A helyzet semmit nem változott azóta. A helyzet alapján azt kell megállapítanunk, egy hibája van ennek a javaslatnak, amelyet most tárgyalunk, hogy nem júniusban került beterjesztésre. Ez a hiba azonban nem a kormány hibája. Szeretném önöket arra emlékeztetni, itt már volt erre utalás Isépy képviselő úr iménti szavaiban - tetten érhető ez az indokolás, én csak kiegészítem -: sem a leendő igazságügy-miniszter asszony bizottsági meghallgatása nem volt alkalmas arra, hogy egy olyan tájékozódásról tegyen tanúságot, amely csak hivatalba lépése után néhány hónappal volt felderíthető; sem a kormány első országgyűlési határozati javaslatai nem tudták ezt a kérdést júliusban, a parlament rendkívüli ülésszakán megvitatásra alkalmas módon előterjeszteni, mert nem voltak pontosan birtokában azoknak az információknak, amelyeket most az expozé nagyon részletesen, mondhatnám, kimerítően és meggyőzően felsorolt. Mert lehet-e azt vitatni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kétfokú fellebbezés kapcsán a négyfokú bírósági rendszerben a kétfokú jogorvoslat biztosításával mind polgári, mind büntető ügyszakon rövidebbek lesznek az eljárások?! Kérem, itt volt már Einsteinre hivatkozás. Én a józan észre szeretnék apellálni, és szeretném az első elemis iskolás számára is nyilvánvaló evidenciát önök előtt elmondani: ahol több szint van és több jogorvoslati lehetőség, ott hosszabbak az eljárások. Hiszen éppen azért került sor például a közigazgatási bíráskodás kapcsán az imént megismételten fenntartani javasolt Pp.-módosításra, hogy mégse legyen már három bírósági fórum, amikor volt már két közigazgatási szint. Érdekes módon ezzel a kormány úgy egyet tud érteni, ezt nem kívánja megváltoztatni.
Csak azért szeretném azoknak az emlékeit és jogérzékét felfrissíteni, akik azt akarják itt elhitetni - de nem fog sikerülni -, hogy a több szint és a több jogorvoslati fórum az valójában rövidíti az ügyeket. Ez nem fog menni, tisztelt képviselőtársaim! Ezt nem fogja sem a kormánypárti képviselők tábora, sem pedig a jogkereső közönség elhinni; de a gyakorló jogászok sem hiszik el.
Kérem szépen, az a hátborzongató megoldás, hogy nem egy időben fogunk szervezni táblabíróságokat, hanem az államtitkár úr példáját tovább bővítve, például azt a helyzetet teremtjük elő, hogy mondjuk Sátoraljaújhelyen megkezdett bírósági ügyben az elsőfokú fellebbezés után még elégedetlen ügyfél Szegedre menjen három vagy négy évig, majd az ilyen módon, három-négy évig ott intézett ügyeket egyszerűen áthelyezik a később felállításra kerülő debreceni táblához - de ha az ország bármelyik pontján ez az anomália éveken keresztül kialakul -, ez valódi jogbizonytalanságot eredményez.
Ebből semmi más nem következett volna, tisztelt képviselőtársaim, mint az, hogy ahol az ügyeket már elkezdték intézni, mert közeledik az újabb lépcsőben megnyitandó táblabíróságok működésének megkezdése, azokat az ügyeket nem intézik el. Mint ahogy tudjuk, hogy a Legfelsőbb Bíróságon - s volt erre itt utalás - ügyek ezreit, ha jól értettük, de lehet, hogy csak százait, nem intézik el, mert abban a hiszemben vannak most már fél éve, hogy van budapesti ítélőtábla, ahol majd gyorsan - mint frissen felállított bíróságon - az ügyek el lesznek intézve. Egyébként ez egy jóhiszemű feltételezés volt. De az ügyek természetéből adódóan azt nem lehet elvárni egy igazságszolgáltatási gépezettől, hogy egy ilyen lépcsőzetes, provizórikus táblabírósági rendszer bevezetése esetén ne roskadjon össze az egész, ne inogjon meg az ügyek elbírálásának józan határidőbe vetett alkotmányos elvárása, és ne szenvedjen csorbát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyszer: szeretném, ha elfogadnák a kormány javaslatának azt a lényegi elemét, hogy nem a táblabíróságokkal van baja sem a kormánynak, sem a kormány miniszterének s még kevésbé a kormánypárti képviselőknek. Soha senki nem vitatta, idézetek voltak itt az akkori felszólalásokból, én jól emlékszem rá - nem hoztam magammal a papírokat, de pontosan tudom -, valamennyi, akkor kormánypárti, most ellenzéki képviselő egyetértett azzal, hogy ha a táblabíróságokat mint intézményt a kormány be kívánja vezetni, ez egy üdvözlendő dolog.
Egyetértettünk azzal is az alkotmányozási folyamat kapcsán, ami sok éven keresztül zajlott, de sajnos végül is kudarcot jelentő eredménnyel zárult, hogy az igazságszolgáltatás intézményi rendszerét is - ha már új alkotmány kidolgozásába kezdett a kormány, a parlament - valószínűleg sok szempontból a jelenlegihez képest át kell alakítani. Mégsem gondoltunk arra - és most is csak ezt tudjuk megismételni -, hogy ennek az időszerűsége 1997-ben - egy ilyen áterőltetett és az akkori kormánypártokon belül is különböző szempontok szerint nem teljes mértékben támogatott formában - megfelelő.
(21.30)
A továbbiakban nem megismételve az államtitkár úr által elmondottakat és nem megismételve a kormánypárti felszólalásokban elhangzottakat, szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy mekkora a különbség egy alkotmányos intézmény alkotmányban léte és annak a bevezetése, a tényleges működés megkezdése vagy a vonatkozó törvény megszületése között. Szeretném önöket két apróságra emlékeztetni az Alkotmánybírósággal kapcsolatban. Kilenc éve szerepel a magyar alkotmányban az, hogy az Alkotmánybíróság esztergomi székhellyel működik. (Dr. Hack Péter: Nincs benne!) Van realitása ennek? Nincs realitása! (Dr. Hack Péter: Nincs benne az alkotmányban!) Nincs realitása; kikerült belőle, de sok évig benne volt. (Derültség, zaj az ellenzék padsoraiból. - Dr. Hack Péter: Soha nem volt benne!) Nem volt realitása ennek a működésnek, elnézést kérek, valóban a helyzet a legutóbbi módosítással megváltozott, de senki nem kifogásolta azt, hogy az Alkotmánybíróság működése nem biztosított, mert a székhelyhez képest Budapesten működött.
Kilenc éve van benne az alkotmányban az, hogy az Alkotmánybíróság működését egy külön törvénynek kell szabályoznia. Ez a törvény ugyan 9 éve hiányzik, az Alkotmánybíróság működését nem szabályozza külön törvény, de úgy gondolom, az Alkotmánybíróság ettől függetlenül be tudja tölteni rendeltetését.
Nagyon sok éve szerepel az alkotmányban, hogy biztosítani kell a kisebbségek parlamenti képviseletét. Megvan-e a realitása? (Bauer Tamás: Az sincs benne az alkotmányban! - Dr. Hack Péter: Nincs benne!) A parlament sok évvel ezelőtt megkezdte a tárgyalását, és úgy döntött, hogy erre nem lehet most reális megoldást keresni.
Én úgy gondolom, hogy ezeknek a példáknak a további felsorolásával nagyon világosan csak azt lehetne érzékeltetni, hogy teljesen más felelősséget vet fel az alkotmányban rendszeresíteni szándékozott intézménynek a léte és ennek a működésnek a biztosítása.
Vajon ki vonná azt kétségbe, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kormány felelős az igazságszolgáltatás működésért? Vajon ki vonná kétségbe azt, hogy a kormány felelős például az Alkotmánybíróság működéséért is? Vagy a köztársasági elnök hivatalának működésért? Ez természetes dolog! Ha a kormány felelőssége alapján úgy dönt, hogy a korábbi kormány kevésbé átgondolt döntése kapcsán parlamenti felhatalmazást kérjen annak tisztázása végett, hogy valóban érettek-e a feltételek, ez biztos, hogy egy nem lehet: ez nem lehet alkotmánysértő! Az lenne az alkotmánysértő és a kormány felelőtlenségének bizonyítéka, ha a saját információival, a saját adataival alátámasztott más meggyőződése ellenére tovább hagyná egy olyan folyamatnak a kibontakozását, amelynek az eredményeként - előre lehet látni a végét - egy rettenetesen nagy igazságszolgáltatási anarchia keletkezne.
Nagyon sok minden elhangzott a bírák létszámának és a táblabírák számának kapcsán arról, hogy mit számít ez a 62 bíró az egész bírói kar 2000 főnél magasabb, 2500-as létszámához képest, akik most nem a Legfelsőbb Bíróság bírái közül kezdenék meg a táblabíróságokon a működést mint táblabírák.
Nagyon plasztikusan, nagyon világosan érveltek mások - és ezt csak megismételni szeretném -, hogy nem a számokból kell kiindulni, hanem abból kell kiindulni, amire itt már volt utalás, hogy a Legfelsőbb Bíróság átértékelt szerepét tartalmazza ez a bírósági reform. Ennek az átértékelt szerepnek az egyenes következménye, hogy mivel a Legfelsőbb Bíróság fellebbezési bíróságként nem működne, ha ez a törvény most hatályba lépne, vagy legalábbis alig működne fellebbezési bíróságként, természetesen nem igényelné azt, hogy 97 vagy 94 legfelsőbb bírósági bíró foglalkozzon a minimálisra csökkent érdemi ügyintézéssel, a többi munkájukat pedig az ítélkezés egységessége irányába történő jogegységi munka töltse ki.
Magától értetődően jelentette ki azt a most már körünkben nem lévő legfelsőbb bírósági elnök, hogy természetesen ő kúriában gondolkodik. A kúriának, mint tudjuk 30, usque 50 tagja volt annak idején. Természetesen magától értetődően ily módon a továbbiakban ítélkezéssel foglalkozni nem kénytelen legfelsőbb bírósági bírák a kialakuló táblabíróságokon fogják betölteni azt a szerepet, amelyet a Legfelsőbb Bíróságon korábban betöltöttek. Ezzel szemben az események teljesen más irányt vettek, aminek alapján azt állapíthatta meg a kormány - amely most néhány hónapja az új tagja útján tagja az igazságszolgáltatási tanácsnak -, hogy mindössze 5 legfelsőbb bírósági bíró pályázott erre a leendő 62 táblabírói állásra. Magától értetődően ebből az következik, hogy több mint 90 legfelsőbb bírósági bíró ily módon a bírói státushoz fűződő egyéb garanciák alapján továbbra is legfelsőbb bírósági bíróként kíván tevékenykedni.
Ez, azt hiszem, elég meggyőző annak az alátámasztására, hogy ez így nem működött volna. Ez így semmiképpen nem hozta volna meg azt az eredményt, amelynek a vége a Legfelsőbb Bíróság megváltozott szerepe, illetőleg a táblabíróságok megfelelő szintű, megfelelő képzettséggel, megfelelő rutinnal és tapasztalattal rendelkező táblabírói ellátása kellett volna hogy legyen. Ezzel szemben az történt volna - és erre itt sokan hivatkoztak, én is hivatkozom -, hogy a legnagyobb rutinnal, a legnagyobb kvalitással rendelkező megyei bírósági bírókból verbuválódott volna a táblabíróságok bírói létszáma. A kiírt pályázatok alapján úgy tűnik, hogy minden tény igazolja ezt a feltételezésemet. Ebből természetesen következik az, hogy az egyébként rendkívül nagy mértékben újabb terheket kapó megyei bíróságokon olyan nagy mértékben elgyengült volna a bíráskodás színvonala, ami már önmagában is kétségessé és aggályossá tenné ennek az ügynek a felülvizsgálat nélküli bevezetését.
A másik következménye, hogy természetesen a létszáma feltöltődik nagyon járatlan, nagyon kevés gyakorlattal rendelkező bírókkal, jelenleg első fokú helyi bírákból töltötték volna fel - nagyon csúnya szó - a megyei bírósági létszámot, aminek a harmadik lépcsőben az eredménye az lett volna, hogy az éppen frissen bírói vizsgát tett, a bírósági titkári gyakorlatot úgy-ahogy elvégzett fiatal bíróképes személyeket - a feltételek jogi értelmében bíróképes személyeket - neveztek volna ki nyomban helyi bírói munkakörbe. Úgy gondolom, hogy ez az egész bíróságon végighúzódó rendkívül káros folyamat mindent eredményezett volna, csak nem jogbiztonságot.
Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Nem hiszem, hogy másról van szó - és még egyszer visszatérek arra, amire a bevezetőben igyekeztem egy mondatban hivatkozni -, nem hiszem, hogy másról van szó, mint egy nagyon világos, felelős szakmai kormányzati igényről. Semmiféle politika nincs ebben, és nagyon kérem tisztelt ellenzéki képviselőtársaimat, hogy ha nem is értenek egyet ennek az intézkedésnek az előterjesztőivel és az esetleges többséggel - amely valószínűleg meg fogja ezt szavazni -, ha nem is értenek egyet, legalább azt ne tegyék, hogy politikai töltetet adnak ennek, és a mindenféle ide nem illő jelzőkkel és különböző feltételezésekkel fűszerezett felszólalásaikban politikai vihart kavarjanak ott, ahol nem kell.
Tisztelt Képviselőtársaim! Megígértem, hogy az időközben a terembe visszaérkező Horváth Balázs képviselőtársamnak tulajdonított kijelentés kapcsán a szövegkörnyezetet ismertetem. Engedelmével felolvasnám ezt a mondatot, amelyre hivatkozás történt. "Solt elnök úr rendkívül alaposan indokolta álláspontját, amennyiben nem tudja elfogadni az OIT nevében a kormány-előterjesztéseket. Meg kell hogy mondjam, akár kormánypárti vagyok, akár nem, ez az eljárás valóban nem a leggusztusosabb. Ezt nem vitatom! Ez nyilván abból következik, hogy a választások után nagyon későn kapott, úgymond, levegőt, oxigént a kormány és az egész apparátus, más kormányzati filozófia jelent meg. Mondom, ez nem teszi ezt az eljárás megbocsáthatóvá, azonban itt nem a ruháról van szó, hanem a tartalomról." Így korrekt egy idézet.
Én úgy gondolom - de majd nyilván lesz lehetősége Horváth Balázs képviselőtársamnak arra, hogy ezzel kapcsolatban kifejtse az álláspontját -, mindenesetre a kormány nem szorul védelemre ebben az ügyben. Még egyszer mondom, objektíven nem volt módja sokkal előbb ezt az előterjesztést megtenni. Elhangzott Solt elnök úr részéről, Avarkeszi képviselőtársam részéről és mások részéről is el fog hangzani, hogy miért nem mondták ekkor, miért nem mondták akkor. Mert még nem volt módjuk ezt az álláspontot kifejteni! De még jókor mondják! Még mindig kisebb bajt okoz az, ha december elején döntünk egy ilyen fontos kérdésről, mint ha elmarad ez a döntés.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
