HORN GÁBOR
HORN GÁBOR
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha ilyen kevesen is, de egy újabb költségvetéshez érkeztünk. Jó néhányunk számára nyilván más helyzetben, hiszen ellenzéki pártként kell kifejtenünk az álláspontunkat a jelenleg előttünk lévő anyagról. Jómagam arra vállalkoznék, hogy az általános vitában ennek oktatási részéről beszélnék, a részletes vitában nyilván lesz módunk a módosító indítványainkat külön is alátámasztani.
Hadd kezdjem a látszólag egyszerűbbel, a felsőoktatási résszel. Mint hallottuk az előbb, a felsőoktatási részben nagyfokú egyetértés van, hiszen a magát kevéssé ellenzéki pártnak minősítő - bár a másik oldalról ellenzéki pártnak minősülő - MIÉP messzemenőleg támogatja a felsőoktatás finanszírozási részét. Ez az ő bajuk.
Szeretném jelezni, hogy a felsőoktatási költségvetéssel mi a magunk részéről korántsem vagyunk ilyen elégedettek. Egyetlenegy pozitívuma mindenképpen van a dolognak: talán ez az első olyan terület, ahol az elmúlt néhány hónapban jelentős rombolás nem történt. Ha ez pozitívum, akkor ezt ki lehet emelni. A felsőoktatási törvény '96-os módosítását figyelembe véve ez a fajta felsőoktatási költségvetés ahhoz képest semmiféle pluszt nem nyújt - ezt nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni -, arányaiban sem jelentősebben emel: 1997-ben 29,5 százalékkal nőtt a felsőoktatás finanszírozása, 1998-ban 25,6 százalékkal. Ehhez képest van most egy 28 százalék körüli növekmény, amiből sajnálatosan le kell vonnunk a tandíj-kompenzáció részét, hiszen az nem többlet. A felsőoktatás számára semmiképpen nem többlet.
(13.50)
Tehát ilyen értelemben 20-21 százalékos növekményt mutathatunk ki, ami semmiképpen nem bizonyítja azt, hogy kiemelt terület lenne önmagában, valamiféle fantasztikus "Örömódával" a felsőoktatás. Arról van szó, hogy itt ebben a kérdésben, és még egyszer mondom, ha ez pozitívum, akkor ezt lehet mondani, legalább nem nyúltak hozzá az elindult folyamatokhoz, nem verték szét azokat a lépéseket, amelyeket '96-ban, egy előző kormányzati időszakban megtettünk. Itt tehát olyan pályák vannak, a Széchenyi-professzúrától kezdve a főiskolai, egyetemi docens és afölötti pótlékokon keresztül, a hallgatói juttatások növekedéséig, a lakhatási támogatásokig és egyebek, amelyek, ha tetszik, elkerülhetetlenek, megvoltak a rendszerben és ezek végrehajtása történt.
Van azonban két lényeges kérdés, amelyet külön ki kell emelnünk. Az egyik, amit sokszor elmondtunk, úgyhogy most csak jelezném: a tandíj ügye. A tandíj eltörlése az ország költségvetésének 7-8 milliárd forintjába kerül, szerény számítások szerint ennél valószínűleg többe, de fogadjuk el most, hogy ennyibe. Meggyőződésünk szerint - és ezt sokszor elmondtuk, tehát ezt csak jelzem - ebben a kérdésben semmilyen formában nem jutottunk előre. Meg vagyunk arról győződve, hogy ha az igazán rászorulóknak kívánt volna ez a kormányzat segíteni, akkor olyan ösztöndíjrendszert hívott volna életre, amit mi egyébként javasoltunk már a nyáron is, létre is hoztuk ennek alapját, az Esély Közalapítványt, amelynek 200-ról 400 millióra emelkedik ugyan az alapja, de hogyha csak egy töredékét, mondjuk, a felét a tandíjra fordított 7 milliárd forintnak betették volna ebbe a közalapítványba, és odaadták volna annak a körülbelül egyharmadnyi ténylegesen rászorulónak, akkor valóságos segítséget nyújtottak volna. Most az a helyzet, amit elmondtunk itt, hogy ez a fajta költségvetés ebben az elemében is a jó pozícióban lévő társadalmi csoportoknak segít, és nem segít igazából, sőt, egyáltalán nem a rászorulóknak, hiszen a tandíjmentességet eddig is megkapták volna a ténylegesen rászorulók, többletforrás azonban nem áll rendelkezésre.
A másik nagyon komoly probléma a felsőoktatási költségvetéssel, ami, mintha észre se vettük volna, eltűnt ebben a költségvetésben a világbanki programnak a magyarországi költségvetési oldala. Összesen 1 milliárd forint van betervezve erre a dologra, körülbelül 50 milliárd forint többletet jelentene a világbanki támogatás vagy hitel az ország felsőoktatási intézményei számára. Ennek nem látjuk a másik oldalát. Itt tehát semmiféle tájékoztatást erről eddig nem sikerült kapnunk, hogy arról van-e szó, hogy ez a kormány nem kívánja - mint annyi minden mást - ezt a fajta hitel-megállapodást sem végigvinni, vagy pedig arról van szó, hogy elfeledkeztek ennek betervezéséről, vagy átütemezni kívánják egy későbbi időszakba és nem az integrációhoz kapcsolódva ezt a fajta lehetőséget.
A másik, ennél, sajnos, sokkal rosszabb helyzetben lévő terület a közoktatás. A közoktatás területén, mint ahogy erre egyébként összességében pozitívnak ítélve meg Balczó Zoltán már utalt, a közoktatási költségvetés egyik alapvető problémája a forráshiány. Ezen lehet viccelődni és lehet nem figyelembe venni, gyakorlatilag arról van szó, hogy miközben az önkormányzatok tényleges forrásnövekedése 9-9,5 százalék, aközben az önkormányzatok számára legjelentősebb területet jelentő közoktatásnál van egy kényszerintézkedés, a pedagógusbér-szorzó bevezetése, amit egyébként még nem láttunk, tehát én benyújtott indítványként még nem láttam, de bízom abban, hogy ez nem egy olyan kormányzati blöff, amit időnként hallunk, hanem tényleg ebből lesz egyszer valami, és láthatjuk írott formában is, hogy miről szól ez az előterjesztés. Ha ezt végre kell hajtani az önkormányzatoknak, akkor az a helyzet áll elő, hogy az összes, nemcsak a fejlesztési, hanem működtetési források terhére kell az egyébként nagyon helyénvaló pedagógusbér-fejlesztést megcsinálni.
Nézzük azonban önmagában, nézzük ezt egy kicsit mélyebben. A kormányzat költségvetési előterjesztésében a személyi jövedelemadó eddig 20 százaléknyi ott maradó része 15 százalékra csökken, s ennek újraelosztásával pótlódik lényegében ez a fajta normatíva-növekedés. Tehát nem arról van szó, hogy a rendszerbe több pénz kerül, hanem arról van szó, hogy a normatívák növekedésének forrása alapvetően a személyi jövedelemadónak ez a plusz 5 százaléka.
Az a kicsi probléma van ezzel, hogy az iskola fenntartásának terhe jellemzően, körülbelül az iskolafenntartás 90 százalékában azokat az önkormányzatokat terheli - még egyszer mondom: 90 százalékban -, amelyektől ez a fajta lépés öt százalékpontnyi személyi jövedelemadó-elvételt jelent. Ez egy másik formában ugyan visszakerül a normatívanövekedésben, de csak kompenzálja, illetve nem kompenzálja az egyébként jelentősen növekedő terheket. Ez azt fogja jelenteni önkormányzati szempontból a következőkben - függetlenül attól, hogy milyen önkormányzatokról van szó -, hogy a nagy iskolafenntartó önkormányzatok, városi, kisvárosi, nagyvárosi környezetben, ahol ténylegesen jelentős iskolák vannak, vagy nagyközségi környezetben rosszabbul fognak járni, és az újraelosztás lehetőségeivel még csak a kompenzációs szinten sem tudnak élni. Tehát ki lehet, sajnos, szomorúan mondani, hogy nincsenek meg azok a források, amikről itt beszélünk. Nincs elegendő pénz a közoktatásban megtörténő bérfejlesztésekre, mert ennek a forrása csak más területek működésének fedezése lehet.
Nagyon lényeges problémának látjuk ugyanakkor azt is, hogy ez a fajta bérfejlesztés semmiféle modernizációs elemet nem tartalmaz. Összességében itt folyik egy számháború. Szeretném azzal kezdeni, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt programjában 8-10 százalékos reálkereset-növekedést ígért a pedagógusoknak. Rendben van, ígérni sok mindent lehet. Ehhez képest most a költségvetési törvényben 4-5 százalékos alapbér-emelkedés, reálalapbér-emelkedés történik, ez ténylegesen 2-3 százalékos reálbér-növekedést fog jelenteni a szakmában. Idén, '98-ban ez az előző átkozott kormány 2,5 százalékos reálbér-növekedést tudott a pedagóguskörbe bevinni, ehhez képest kétségkívül egy fél százalékkal több fantasztikus, kiemelt eredménnyé vált a közoktatás területe. Ez nagyon lényeges, hogy ne csapjuk be a pedagógusokat. Persze, itt könnyen lehet a parlamentben ezt megtenni, hiszen a harag majd az önkormányzatokra, polgármesterekre hárul ebben a kérdésben. De szeretném jelezni, még egyszer mondom, az alapbér emelése nem azonos a pedagógus-jövedelmek emelésével, és az alapbér-emelés is nagyon messze van a tényleges ígéretektől.
Itt tehát sajnálatos módon látnunk kell azt, hogy nem fog javulni a pedagógusok helyzete; hozzáteszem, a Fidesz-Magyar Polgári Párt, illetve a kormány közösen azt ígérte, hogy összességében a gazdasági növekedés ütemét meghaladó mértékű lesz a pedagógusok helyzetének javulása. Ez a 2-3 százalékos reálérték-növekedés szerencsénkre alulmarad a tervezett 4-5 százalékos gazdasági növekedéstől, ami mellesleg alulmarad az eredetileg 7 százalékosnak ígért gazdasági növekedéstől. Ennyit az ígéretekről.
A másik nagyon lényeges probléma ennek az egész jövedelemnövekedésnek a belső struktúrája. Annak idején nem kis viták során, egyébként ellenzéki pártok - vagy legalábbis a Fidesz-Magyar Polgári Párt - oktatási szakértőinek a támogatásával, úgy hívják ezt a kollégámat, hogy Pokorni Zoltán, elindítottunk egy folyamatot - itt a parlamentben Pokorni Zoltán támogatta -, a differenciált, a minőséget is figyelembe vevő bérrendszer kialakítását. Egyetértettek abban is a pártok, legalábbis az oktatással komolyan foglalkozó pártok a programjaikban, hogy szükséges egy önálló pedagógus- bértábla megteremtése, mert csak ez oldja meg a tanárok jövedelemhelyzetének hosszú távú rendezését.
Ehhez képest a minőségi bérpótlékot, ami ennek első eleme volt, aminek egyébként idén tanáronként 3300 forint volt az alapja, és jövőre a közoktatási törvényben garantáltan fejenként 4500 forint lett volna, egyébként a bérfejlesztésnek egy jó része ebből van, ebből a közoktatási törvényben betervezett részből, ezt egy gáláns tollvonással kihúzta a kormány a költségvetésből, és ehelyett 1500 forintos fejenkénti mozgóbért adott oda a pedagógusoknak, mindenféle minőségi garancia nélkül. Ismerve a pedagógus-társadalom helyzetét, ez a mozgóbér nyilvánvalóan le lesz osztva, tehát ez a bérfejlesztés része lesz, tehát egy jelentős minőségi elemet egyszerűen kihúzott a rendszerből.
Itt egyébként a tanárok csak annyiban járnak rosszul, hogy 4500-ról 1500-ra csökken ez a rész, ami nem olyan jelentéktelen összeg, de mindegy. Akik igazán rosszul járnak, azok a szülők és a diákok. Hiszen az a fajta folyamat, ami elindult volna végre, hogy a színvonalasabban tevékenykedő pedagógus, a magasabb színvonalon jobb teljesítményt nyújtó, több munkát végző pedagógus az iskolában jobb helyzetbe is kerül, ez a folyamat ezzel egyértelműen megállt, és ha jól értem a szándékokat, nincs is arra semmiféle elkötelezettség, hogy folytatódjon.
Nagyon röviden hadd beszéljek erről a bizonyos fókuszálás-ügyről is. Itt Balczó Zoltánnal, aki közben elment, tehát már többet nem nézek rá, egyetértve azt kell mondanom, hogy egy ilyen fókuszálásos bérfejlesztés egy esetben értelmes: hogyha három-négyéves programként jelenik ez meg, és lehet látni azt, hogy mi lesz jövőre. Tudniillik nemcsak félő, hanem majdnem bizonyosan mondható, hogy arról van szó, hogy idén a pedagógusok messze az ígéretek alatt és a gazdasági növekedés alatt "kiemelkednek" a többiektől, akik semmit nem kapnak reálbér-növekedésben, tehát nem az a helyzet, hogy a többiek is kapnak egy tisztességes jövedelemnövekedést és ehhez képest a pedagógusok többet, hanem az a helyzet, hogy a közalkalmazotti, köztisztviselői kör egy fillér reálbér-növekedéssel nem számolhat a következő időszakban, a pedagógusok pedig 2-3 százalékkal. Ez a realitás.
(14.00)
Nagyon félő, sőt, biztosnak mondható, hogy miután nem látjuk azt, mert semmiféle garancia nincs a törvényben, hogy mi lesz a következő időszakban, ebből az lehet, hogy a következő évben majd az egészségügyi dolgozók jönnek, amit egyébként én nagyon is fontosnak és elkerülhetetlennek tartok, akkor viszont a pedagógusok nem jönnek. Tehát gyakorlatilag a mostani két-három százalékos reálnövekedés ott szépen elveszik. Ezt nem hívják fókuszálásnak, ezt átverésnek hívják! - elnézést a kifejezésért. Ez nem az a módszer, amivel ezt végig lehet csinálni! Akkor lenne igaz a fókuszálás, ha látnánk egy négyéves programot, amiből kiderül, hogy milyen lépésekben, milyen szakmai területek és milyen béralapon kerülnek jobb helyzetbe az elkövetkező időszakban.
Végül nagyon röviden hadd beszéljek ennek a költségvetésnek a közoktatásra vonatkozó egyéb területeiről. Sorban látunk olyan lépéseket, amelyek abszolút a modernizáció ellen ható lépések, és messze vannak még a jobboldali kormány ígéretétől is. Példának okáért az a fajta lépés, ami az eddigi 1-6., 7-8., 9-10., illetve 11-13. osztálynyi finanszírozást bonyolította, ami egyszerűen arról a pici dologról szólt, hogy az iskoláztatás hetedik-nyolcadikban drágább, mint egytől hatig, mert csoportbontás van, mert nyelvóra van, mert informatika van és így tovább, kilenc-tizedikben megint drágább, és tizenegy-tizenharmadikban drágább.
A tényleges költségekhez közelítve gálánsan kihúzták ezt a tételt a költségvetésből, és van egy nagyon rosszul mutató összerendezés: egytől nyolcig, függetlenül attól, hogy ténylegesen mennyibe kerül az oktatás, ugyanaz a költségvetési tétel marad. Ez egy klasszikus visszalépés egy olyan finanszírozási modellben, ahol nem számít a valóságos költség... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
