VÁRHEGYI ATTILA

Full text search

VÁRHEGYI ATTILA
VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormánynak nem tartozik sem feladat-, sem pedig hatáskörébe a Magyar Televízió Részvénytársaság gazdálkodásának irányítása, illetve felügyelete. A médiatörvény éppen azért született meg három esztendeje, hogy biztosítsa a közszolgálati média kormányoktól való függetlenségét, és ezt a polgári kormány fontosnak is tartja. Sajnálatos azonban, hogy az előző kormány többek között éppen ezt sértette meg, amikor például az üzemben tartási díjakból származó bevételek elosztási arányát önkényesen változtatta meg egy másik törvénnyel, s hozta ezzel igen nehéz helyzetbe a Magyar Televíziót.
Jól tudjuk, minden jogsértésnek ára van, s ezt az árat most fizetjük meg. Így alakulhatott ki az a helyzet, amellyel szembetaláltuk magunkat a kormányzás első heteiben. A magas tb- és adótartozás, a likvid források alacsony volta miatt és a működőképesség megőrzése érdekében vált szükségessé Horváth Lóránt ügyvezető elnök úr és Stumpf István miniszter úr megbeszélése, amelynek célja, hogy már rövid távon is a kormány helyreállítsa a törvényes rendet. A miniszter úr a megbeszélést követően a következőkről adott tájékoztatást, engedje meg, képviselő úr, hogy idézzem:
"A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter leszögezte, hogy meg kell teremteni a közszolgálati műsorszolgáltatók versenyképes és takarékos működtetésének feltételeit. Ennek érdekében a kormány
1. A jövő évi költségvetésre vonatkozóan kezdeményezni fogja a médiatörvény eredeti rendelkezéseinek és finanszírozási automatizmusainak visszaállítását. Ennek keretében az állam a központi költségvetés Országgyűlés fejezetében a részvénytársaságokat - MTV, Duna TV, Magyar Rádió - a műsorterjesztési költségeiknek megfelelő összegű támogatásban részesíti, azaz visszaállítja a sugárzási díj teljes, százszázalékos finanszírozását.
2. Tekintettel arra, hogy az üzemben tartási díj három éve változatlan, a kormány javasolni fogja az Országgyűlésnek, hogy azt 1999. január 1-jétől havi 640 forintban határozza meg.
3. Ugyancsak javasolja, ezzel összefüggésben, hogy a szociális okokból felmentettek után járó megemelt összeget a költségvetés a jövőben is vállalja magára.
4. A két közszolgálati televízió finanszírozását nem lehet egymás rovására megoldani. Ezért a törvény eredeti állapotának megfelelően a kormány kezdeményezi, hogy az üzemben tartási díjból 50 százalékban részesedjen az MTV, 14 százalékban pedig a Duna TV. A Duna TV kieső bevételeinek pótlását a kormány más jogcímen fogja biztosítani.
Amennyiben a parlament megszavazza ezeket a javaslatokat, úgy a Magyar Televízió 1999-ben az idei évhez képest mintegy 4 milliárd forint forrástöbblethez jut. A kormány ugyanakkor elvárja, hogy a Magyar Televízió Részvénytársaság is tegyen meg mindent a közpénzek racionálisabb felhasználása érdekében" - hangzott el a miniszter úr tájékoztatóján.
Tisztelt Képviselő Úr! Remélem, hogy ezen intézkedések hatására megvalósul egyrészt a jogalkotó eredeti szándéka, másrészt biztonságossá és kiegyensúlyozottá válik a Magyar Televízió gazdálkodása, ami nélkülözhetetlen egy magas színvonalú műsorpolitika megvalósításához. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me