DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES

Full text search

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm, hogy aránylag ilyen sokan itt maradtak az ülésteremben, annak ellenére, hogy a határozathozatalt követően még nem ez a rendes szokás, hogy meghallgassák az előadó szűzbeszédét, de azért titkon azt gondolom, hogy nem rám kíváncsiak a képviselőtársak, hanem inkább arra az országgyűlési határozattervezetre, ami napirenden van. Ezt a figyelmet mind a téma, mind maga a világos, lényegre törő és megalapozott képviselői önálló indítvány joggal kiérdemelte.
Dr. Mikes Éva előadása kiegészítésre nem szorul, azt nem kívánom a továbbiakban kiegészíteni sem. De az indítvány kifogástalan voltára fel kell hívjam a figyelmet, mert vezérszónoki kötelezettségem és tisztem ez.
A tisztelt képviselőtársaimat viszont három kérdéskörben tájékoztatni szeretném az üggyel kapcsolatosan. (Vancsik Zoltán: Szerényebben!) Az egyik téma az előzménnyel foglalkozik, a másik egy értelmezési kérdés, a harmadik pedig a vizsgálóbizottsággal foglalkozik.
(17.50)
Az előzmények alatt én most a jelen indítványt megelőző eseményeket értem, amelyek színtere elsősorban az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága volt. Ne ijedjen meg senki, nem hall tőlem államtitkot, szolgálati titkot sem, és természetesen nem szólok a zárt ülésen elhangzottakról. De nem jelent titoksértést az, ha értékelem a nemzetbiztonsági bizottság elnökének és szocialista, szabaddemokrata képviselőinek politikai törekvéseit, amelyek eléréséhez bizottsági hátteret, ügyrendi és eljárási eszközöket kívántak biztosítani a maguk számára. (Vancsik Zoltán: A tárgyra kellene térni!)
A törvénytelen és titkos adatgyűjtés tényének kormányfői bejelentését követően a nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki oldala azonnal úgy látta, hogy ez az ő inge, és nosza, vette is magára. Ez az ügy, ha az, ha nem, az ő ügyük, és főleg nemzetbiztonsági ügy. És elkezdődtek a meghallgatások. Jöjjön azonnal Orbán Viktor miniszterelnök úr, ha nem tud azonnal jönni, akkor jön majd dr. Kövér László tárca nélküli miniszter, őt meghallgatták; meghallgatták Demeter Ervint, meghallgatták Kiss Ernőt, az országos főkapitány-helyettest - mondaná meg már valamelyikük, mondaná már ki, hogy igenis, itt egy nemzetbiztonsági ügyről van szó! Úgy látszik, nem mondták. (Vancsik Zoltán: Mondták!) Mint a sajtó megírta, Kövér polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter úr azt mondta, vizsgálatot indít, mert az ügy súlya és jelentősége ezt megköveteli, és a vizsgálat befejezése után tájékoztatni fogja a bizottságot. A bizottság a tájékoztatás után tudná eldönteni azt, hogy érintettek-e a nemzetbiztonsági szolgálatok ebben az ügyben, vagy nem érintettek. (Közbeszólások.) Az ellenzéki bizottsági képviselőknek ez természetesen kevés volt, vártak egy hetet, és újrakezdték a meghallgatást; jött Demeter Ervin államtitkár, majd Kiss Ernő urat is meghallgatták. (Vancsik Zoltán: Elnök Úr! Lenne szíves rendre utasítani, nem a tárgyról beszél a képviselő úr!)
Feltettem már magamnak a kérdést, hogy miért ez az erőszakoskodás az ellenzék oldaláról. Én két okát látom annak, hogy miért erősködik az ellenzék a bizottságban ennyire. (Vancsik Zoltán: Nem a tárgyról beszél! - Dr. Kóródi Mária: Elnök Úr! Nem a bizottsági ülést tárgyaljuk!) Mind a két okot megosztom önnel, még ágáló képviselőtársammal is.
Az a helyzet, hogy Keleti úr és Nikolits úr, mint akik az előző kormány felelős miniszterei voltak ebben a kérdésben, mihamarább tudni szerették volna, kik azok a személyek - vagy ki az a személy, lehet esetleg jogi személyről is szó -, akiktől a titkos és törvénytelen adatgyűjtés tényét bizonyító dokumentumokat a kormányfő kaphatta. Törhették a fejüket, hogy körön belüliről van szó, azon kívüliről, kikhez köthető, milyen kapcsolatrendszerben létezhet ez a személy, veszélyes-e vagy ártalmatlan, hogyan tehetett ilyet, és a többi, tehetném fel az összes kérdést.
Itt hívom fel a figyelmet arra, hogy az indítvány 2. pontja - nagyon helyesen és egyedül elfogadható módon - elsősorban azt teszi a vizsgálóbizottság feladatává, hogy ez a bizottság az adatgyűjtést végrehajtó, arra megbízást adó személyek és szervezetek kilétét megállapítsa. A Fidesz-frakció ezzel ért egyet, ezzel a céllal ért egyet, egyedül ez szolgálja a közélet megtisztítását, és a valóság bemutatására is alkalmas.
Az ellenzék másik célja természetesen az eltitkolás volt. Ha és amennyiben az ügy nemzetbiztonsági ügy, úgy minden ajtót mindig zárva tartunk, mindig zárt ülést tartunk (Közbeszólás balról: Ti szavaztátok le!), a média véletlenségből sem teszi be a lábát, és a nyilvánosságot teljes mértékben ki lehet zárni. (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ padsoraiból: Mi nyilvános ülést kértünk! Ti szavaztátok le!)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me