HAJDÚ LÁSZLÓ

Full text search

HAJDÚ LÁSZLÓ
HAJDÚ LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Ecsődi képviselő úr által elmondottakhoz csak egy bővített mondatot, mint gyakorló polgármester. Szó nincs arról, hogy ez a bizonyos normatívaemelés, ez az úgynevezett forráscsere megoldja akár a kistelepüléseknél, akár a városoknál, egyáltalán az önkormányzatoknál az oktatás finanszírozását, még az ilyen nagy százalékos emelkedésnél is, mint amit Sasvári képviselőtársunk itt a figyelmünkbe ajánlott. Most makroszinten 21 százalékkal kell még az önkormányzatoknak megtoldani az oktatást így komplexen, óvodákkal együtt; ez benne van ebben a költségvetésben, tehát még 21 százalékot valahonnan nekünk elő kell teremteni az országban. Hogy ez milyen differenciákkal fog megtörténni, az természetesen önkormányzatonként változó.
Attól félek, hogy ez a forráscsere semmivel nem hoz több pénzt az önkormányzatokhoz, különösen olyan önkormányzatokhoz, mint a fővárosi önkormányzatok, amik 45-50 százalék körüli kiegészítéssel tudták csak működtetni a rendszerüket már 1999-ben is. Az szja-nak ez a bizonyos 5 százalékra való csökkentése a fővárosiakat, a megyei jogú városokat, a nagyobb településeket a még tovább csökkentett értékkel rosszabb helyzetbe hozza. Úgy gondolom, hogy Ecsődi képviselő úr hozzászólása nagyon is megalapozott volt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me