PERLAKI JENŐ

Full text search

PERLAKI JENŐ
PERLAKI JENŐ, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló törvény módosításáról, valamint a 2002. évi új induló címzett támogatásokról szóló javaslatokat az önkormányzati és rendészeti bizottság október 9-én tárgyalta meg.
Az általános vitára alkalmasságot megalapozó érvekről fogok szólni. A két törvényjavaslat benyújtását két körülmény tette szükségessé. Az egyik, hogy ha a tárgyévi beruházásokról hamarabb születik döntés, akkor az önkormányzatok hamarabb tudják indítani a beruházásaikat; esetünkben nem a 2002. év végén, hanem az év elején, ennélfogva az árindex változásai kevésbé hatnak a beruházásokra, olcsóbbak lesznek az építkezések. A másik körülmény, ami szükségessé tette a törvényjavaslat benyújtását, az, hogy az új induló beruházások között öt olyan környezetvédelmi fejlesztés is szerepel, amelyek ISPA-támogatásban részesülnek, és a címzett támogatás biztosítja az állami társfinanszírozást. Amennyiben nem születik záros határidőn belül az állami társfinanszírozásról parlamenti döntés, abban az esetben félő, hogy az öt beruházás elveszíti a már jóváhagyott ISPA-támogatást.
A kormány 43 fejlesztést javasol támogatásra, kórház-újjáépítéseket, szociális otthonok beruházásait, oktatási és kulturális beruházásokat, de idén először 1 milliárd feletti, szennyvízzel kapcsolatos és hulladékgazdálkodást érintő beruházásokat is indítványoz. A beruházások teljes bekerülési összege 54,1 milliárd forint, melyből 35,2 milliárd az állami támogatás. Három olyan kórház-újjápítés is van a javaslatban, amelyek folyamatban lévő beruházások módosítását jelentik.
A törvény szövegének a módosítása lehetővé teszi, hogy a kormány a javaslatát a beruházási koncepció alapján tegye meg, és csak később, december 15-ét követően, az igénybejelentésnél kontrollálja az adatokat és a szabályok betartását.
(15.40)
Természetesen hibás vagy elmaradt igénybejelentés esetén a támogatást nem folyósítja a kormány. Ami az alanyi jogon járó céltámogatások közül a nagy értékű beruházások címzett támogatássá válását illeti, az a gazdaságosság szempontjának érvényesítése érdekében történt az Országgyűlés 2000-es döntése alapján. A támogatások elbírálása során a rangsor felállítása az ágazati minisztériumok javaslatának figyelembevételével történt azzal, hogy valamennyi megyébe jusson támogatás. Így valamennyi megye és a főváros is szerepel a javaslatban, két vagy három beruházással. Cél volt az is, hogy ne határozza meg a következő évek kiadásait túlságos mértékben a javaslat, továbbá az is, hogy a támogatási célok között is arányosságot hozzon létre, ezért nem szerepelhetett a belterületi vízrendezés nagyobb súllyal a célok között.
Az elbírálásnál az önrész vizsgálata fontos szempont volt. Azokban a városokban, amelyek többszörösen részesednek a javaslat szerint a támogatásokból - gondolok Miskolcra és Szegedre -, ott az ISPA támogatási lehetőség a többszöröző tényező. Néhány, 3 milliárdot meghaladó igény az arányosság okán és a következő évekre áthúzódó terhek nagysága miatt szerepel elutasítandóként az indítványban. Szempont a fajlagos költségek vizsgálata is, néhány igényt ezért javasol elutasítani a kormány.
Amikor összehasonlításokat végzünk, akkor el kell kerülnünk a népszerű, sekélyes csúsztatásokat, és le kell venni a pártszemüveget. Az elbírálást az objektív kritériumok alapján végezte el a kormány, másrészt a beruházások éveken és ciklusokon való áthúzódása miatt az adott önkormányzatok vezetésének pártállása is változott, másrészt olyan szabály pedig nincs, hogy a pártarányok szerint kellene kiosztani a támogatásokat, sőt ellenkezőleg: a szükséglet és a helyes tervezés alapozza meg a döntésünket. Egy már-már klasszikusnak ható mondást szeretnék idézni: nincs fideszes kórházi ágy, nincs szocialista színházi szék, nincs kisgazda tornaterem, nincs SZDSZ... Itt abba is hagynám a felsorolást, de annyit még hozzátennék, hogy ellenben vannak indokolt szükségletek az ország minden részében.
Mindezen információk alapján az önkormányzati bizottság 15 igen szavazattal, 8 nem ellenében általános vitára alkalmasnak ítélte a két törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me