DR. KISS ELEMÉR

Full text search

DR. KISS ELEMÉR
DR. KISS ELEMÉR, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt kell mondjam, hogy a hír igaz, de kiegészítésre szorul. Elmondom, hogy milyen kiegészítésre. A kht. új ügyvezetője tájékoztatott arról, hogy ezeket az órákat kilóra vette át a megrendelő. Igaz, hogy nem Philipe Patek-ek, ez igaz - de talán nem is morzsolt kukorica az óra. Mindenesetre az átvétel kilóra történt, talán ezért is problematikus most, hogy több mint 35 ezer darab hiányzik a készletből, amennyinek egyébként a fogyás következtében még lennie kellene.
Miután figyelem időnként, hogy az azonnali kérdések címének megadásában olyan kreatív a tisztelt Ház, tulajdonképpen ennek az azonnali kérdésnek ezen információ alapján úgy kellett volna hangzania, hogy "Óra kilóra". (Derültség a kormánypártok soraiban.)
A szerződésből szeretnék idézni egy mondatot: "Egy igazi jelkép, ami egy generáció számára lehet örök emlék." Ez van a szerződésben. Szerintem inkább ez az óra legyen örök mementó, hogy na, hogyan nem szabad csinálni. Az ilyen óráknak megítélésem szerint van egy furcsa tulajdonságuk: ez ugyan karóra, de nagyon könnyen lehet belőle karperec.
Köszönöm szépen. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me