BURÁNY SÁNDOR

Full text search

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Hozzászólását hallgatva az a benyomásom támadt, hogy Magyarországon a felvilágosodás korszaka után, úgy tűnik, eljött a megvilágosodás kora is, legalábbis ami a Fidesz álláspontját illeti. Négy év, majdnem azt mondanám, alvás után, a Fidesz felébredt és megvilágosodott, és rájött, hogy a kormány jóvoltából a főváros az elmúlt négy évben sokkal rosszabb helyzetbe került, mint amilyenben volt bármikor korábban. Jobb később, mint soha, mondhatnánk erre. (Dr. Áder János: A beszéd az ellenkezőjéről szólt!) Jobb később, mint soha, mondhatnám erre, tisztelt Áder úr, nyilván ön is szót fog kapni, ha kér, de akkor hagyjuk ezeket a szlogeneket, és nézzük meg a tényeket, főleg a 2003. év költségvetésének a fényében, illetve azoknak a kormányzati szándékoknak a fényében, amelyek már ismertek egyébként a sajtóból is.
Először is, a képviselő úr kedvezőtlen hátszélről beszélt, ami az elmúlt négy évet illetően természetesen igaz. Nézzük meg, hogy a 2003. évi költségvetésben melyek azok az apró elemek, amelyek a főváros korábban gúzsba kötött kezét kiszabadítják, és legalábbis a politikai rossz hátszélt kedvező irányba próbálják fordítani.
(9.40)
Először is: míg az Orbán-kormány és az őt támogató képviselők - köztük Deutsch Tamás - megkötötte a Fővárosi Önkormányzat kezét a forrásmegosztásban, ilyen korlátot a következő évi költségvetési törvénytervezet nem tartalmaz, erről a főváros a kerületekkel szabadon dönthet. (Dr. Áder János: Nincs róla törvény! - Dr. Deutsch Tamás: Törvény sincs!) Ugyancsak eltörlésre kerül ez a szabály, ha támogatni fogják a költségvetési törvényjavaslatot (Dr. Deutsch Tamás: Nincs is benne!), akkor ez a korlátozás meg fog szűnni - a korábbiban ugyanis benne volt, ha nem emlékezne rá.
Ugyancsak eltörlésre kerül az a szabály, amely több milliárd forint átcsoportosításáról rendelkezett. Mi most úgy gondoljuk, hogy ilyen szabályt a költségvetési törvényben nem állítunk, a Fővárosi Önkormányzat döntsön a kerületekkel közösen, saját hatáskörben, hogy milyen összegeket szán a kerületi, illetve a közös fővárosi fejlesztésekre.
Ami a további kedvező kormányintézkedéseket illeti, hadd tájékoztassam a tisztelt Házat arról, hogy az infrastrukturális beruházásaihoz, mint ez ismert, a Fővárosi Önkormányzat hitelt vesz fel. Ehhez korábban is kért kormánygaranciát, mert így a hitelt kedvezőbb kondícióval vehetné fel. Az Orbán-kormány ezt a garanciavállalást megtagadta, míg a jelenlegi kormány garanciavállalása viszont folyamatban van.
Szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy a címzett támogatások között 2003-ban jelentős fővárosi beruházások is indulnak, a legjelentősebb ezek között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház rekonstrukciója, amelynek 6,6 milliárd forintos beruházási összköltségéből 5 milliárd forint az állami támogatás.
Mindannyian tudjuk, hogy a budapesti tömegközlekedés rossz helyzetben van. Ennek érdekében a kormány a következő években - ellentétben az Orbán-kormánnyal - igenis támogatni fogja a 4-es metróvonal kiépítését, és a költségvetési vita során minden bizonnyal tapasztalni fogja azt a szándékot is, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat nehéz helyzetén módosító indítványokkal segíthessünk. Ezek a tárgyalások megindultak. Örömmel hallottam a képviselő úrtól, hogy önök is hasonló témában gondolkoznak, ezért kérem, hogy ha ezek a módosító indítványok a tisztelt Ház asztalára kerülnek, akkor ezeket támogassa, és miután ez a költségvetés a korábbihoz képest kedvezőbb helyzetbe hozza Budapestet, mint az önök négy éve alatt, fővárosi képviselőként is hadd kérjem, hogy ezt a költségvetési törvényjavaslatot támogatni szíveskedjék.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me