VINCZE LÁSZLÓ

Full text search

VINCZE LÁSZLÓ
VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! A minimálbér emelése rendkívül fontos dolog, és azzal is egyetértek, hogy valamilyen módon a munkaadókat kompenzálni kell. Az előző időszakban, mint hallottuk Mádi képviselőtársamtól, ez valamilyen szinten megtörtént. Természetesen ezt a jó folyamatot kell tovább fejleszteni.
Sajnálatos módon azonban ki lehet jelenteni, hogy az inflációt újra a vidék fogja lenyelni, a vidékkel nyeletik le, akár az energiaárak emelését, nevezetesen, ezen belül is a mezőgazdaságot fogja a legjobban sújtani ez a helyzet. Már tapasztalhatjuk gyakorlatilag a Pick tőzsdéről való kivezetésének áldásos tevékenységét meg a kisfeldolgozók tönkremenésének következményét, hogy a sertésfelvásárlások akadoznak. Szerződéssel sem vásárolják fel a nagy súlyú hízósertést, szerződés megléte esetén sem.
Óriási pazarlás ez is, ezt is lehetne a Keller úr csapatának vizsgálnia, hiszen ez pazarlás, túl kell etetni a jószágokat, ez kiesés. Ez nem más, mint egyfajta népgazdasági szintű pazarlás. Ugyanakkor az európai felkészülés nyilván megkívánja a kis feldolgozóüzemek EU-konformitását. Ennek részben elindult a folyamata, csökkentett mértékben, de azért azt gondolom, hogy van még mit tenni ezen a területen, és a piacrajutási alapok tekintetében egyáltalán nem látunk akkora változást és olyan mértékűt, sajnos inkább visszalépést, amire szükség lenne a jövőt illetően a magyar mezőgazdaság, a feldolgozóipar, az őket foglalkoztatók érdekében. Nagyon fontos dolog ez tehát.
Nagyon fontos dolog, és visszautalok az építkezésekre, a fejlesztésekre, a nagyberuházásokra, hiszen ahhoz, hogy az ipari parkok megteljenek foglalkoztatóval, ahhoz az infrastruktúra hatékonyabb fejlesztésére van szükség (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és nem pedig 50 százalékos forrásmegvonásra, mint ami ebben a költségvetési tervezetben megjelenik.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me