MOLNÁR OSZKÁR

Full text search

MOLNÁR OSZKÁR
MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is Gulyás József képviselő úr hozzászólására szeretnék néhány gondolattal reagálni, de én a mondandója első részéhez, az önkormányzatok című fejezethez.
Örömmel hallom, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Szocialista Párt képviselői között vannak olyanok, például Devánszkiné dr. Molnár Katalin, aki jó egy órával ezelőtti hozzászólásában hangot adott annak, hogy aggódik az önkormányzatok költségvetési finanszírozása miatt - a jövő éviről beszélünk természetesen -, és ő konkrétan a kistelepülésekről beszélt.
Gulyás képviselőtársunk azt mondta, hogy nemes vállalás volt a kormány részéről a közalkalmazotti béremelés. Úgy gondolom, tudja ön nagyon jól, hogy az ellenzéki képviselők is megszavazták ezt a béremelést, tehát ezzel egyetértettünk; viszont akkor mi még nem tudhattuk - nyilván önök már sejthették -, hogy a kormány úgy gondolja végrehajtani ezt a béremelést, hogy ennek a finanszírozását jórészt az önkormányzatok nyakába óhajtja varrni.
Hogy mennyire nem igaz, hogy Gulyás és Veres képviselő urak módosító javaslata megoldást nyújt a problémákra, arról az előbb már egy kétpercesben beszéltem, amikor elmondtam, hogy egy tízezer fős településnek usque 3 millió forint fog jutni az önök módosító javaslatából, ami körülbelül huszad része a forráshiány szükséges fedezetének. Ezzel egybecseng egyébként az Állami Számvevőszék véleménye, ahol leírja, hogy az összes igény csak a közoktatási béremelésre országos szinten 184 milliárd forint, és 113 milliárd forintra nyújt fedezetet az állami normatíva emelése, tehát itt is látszik az a körülbelül hússzoros igény, ami hiányzik ebből.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me