DR. ÁDER JÁNOS

Full text search

DR. ÁDER JÁNOS
DR. ÁDER JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Mondanám azt, hogy miniszterelnök úr, de Medgyessy Péter elhagyta már a termet - nyilván ki kell pihennie a 11 perces beszéde fáradalmait. (Dr. Katona Béla: Kac-kac!) Még azt sem hallgatta meg, hogy minisztertársai mit mondanak, igaz, nem sokat veszített vele.
Pedig ha itt lenne, gratulálnék neki, őszintén gratulálnék, hiszen az elmúlt 12 évben jó néhány miniszterelnöki beszédet volt már alkalmam hallani itt, a Ház falai között, de amire most sor került, az példátlan a Ház történetében: a Magyar Köztársaság miniszterelnöke 11 percig beszélt, és nem mondott semmit. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem értesz hozzá!) Közhelyekből viszont volt bőven: megtudhattuk, hogy a jólétet nem adják ingyen; megtudhattuk, hogy fel kell készülni az európai uniós csatlakozásra; megtudhattuk, hogy hatékonyabbá kell tenni ezt a felkészülést; megtudhattuk, hogy valóban információkkal kell ellátni a választópolgárokat; és azt is megtudhattuk, hogy az esély nem ismer határokat.
Tisztelt Országgyűlés! Szerencsére nem követtem el azt a hibát, hogy Medgyessy Péternek itt, a parlamentben elmondott szavaira építem a mondókámat, hanem a kezembe vettem egy korábbi írását, és a mai vitára készülve újra áttanulmányoztam Medgyessy Péter: "Egyetértésben a nemzettel" című kis dolgozatát. Találtam benne egy mondatot, amivel teljes mértékben egyetértek. Mindjárt az első mondat, szó szerint így hangzik: "Eljött a nyílt beszéd ideje." Valóban, miniszterelnök úr, eljött a nyílt beszéd ideje; eljött az ideje, hogy kimondjuk: a szocialisták becsapták választóikat.
Eljött az ideje, hogy kimondjuk: a szocialisták választási ígéreteinek helyes értelmezéséhez, megfejtéséhez egy értelmező kéziszótárra van szükségünk, mert amire a szocialisták azt mondták, hogy csökken, az jó esetben csak változatlan marad, rosszabb esetben nőni fog; mert amire a szocialisták azt mondják, 800, az jobb esetben 200, esetleg csak 59; és amikor a szocialisták arról beszéltek, hogy a közéletből ki kell törölni a pökhendiséget és a hazudozást, akkor valójában arra gondoltak, hogy a csillagokat is lehazudják majd az égről. Igen, miniszterelnök úr, igen, miniszter hölgyek és urak, eljött a nyílt beszéd ideje!
Nézzük csak a kis kéziszótárt, vegyük elő, mit is mondtak, és mit cselekszenek a szocialisták! A szocialisták jóléti rendszerváltást ígértek. Ezt jövőre úgy gondolják megvalósítani, hogy mindössze bruttó 3 százalékkal emelik a béreket, 5 százalékos infláció mellett. De üssük fel a kéziszótár egy másik szócikkét: adócsökkenés. Mit is ígértek önök? 20-ról 13-ra, 30-ról 25 százalékra csökkentik a személyi jövedelemadó kulcsait. Egymillió vállalkozónak ígérték azt, hogy majd megkönnyítik az egyszerűsített vállalkozási adóval az életüket. És ígérték azt is, az adók csökkentésével segítik, hogy könnyebben juthassunk a művelődés és a kultúra forrásaihoz. De mit jelentenek ezek az ígéretek, ha magyarra fordítjuk őket? Az adókulcsok nem csökkennek egyetlenegy százalékkal sem, az egymillió jó, ha valójában 50 ezret jelent, és a könyvek, ismeretterjesztő kiadványok, mozijegyek áfája 13 százalékkal lesz magasabb január 1-jétől, mint eddig volt.
Keressünk egy újabb szócikket, lapozgassunk ebben a képzeletbeli szótárban, talán üssük fel a tankönyv szónál! Medgyessy Péter szavát adta arra, hogy minden általános iskolásnak ingyenes lesz a tankönyv. Ne takarózzanak önök azzal, hogy ezt a választási ciklus végéig ígérték, ugyanis a döntésük úgy szól - ez a döntés 2006-ig szól egyébként -, hogy nem kívánják ezt a választási ígéretüket teljesíteni. Körülbelül 830 ezer általános iskolás van ma Magyarországon, és ebből félmillió gyereknek a ciklus végéig sem lesz, a ciklus végén sem lesz ingyenes a tankönyv.
Önök erről egyébként egy kormányhatározatot hoztak, a 1159/2002-es kormányhatározatot, amiben világosan meghatározták, hogy kiknek kívánják ütemezve - nekik is csak ütemezve -, 2003-ban, 2004-ben és 2005-ben az ingyenes tankönyvet biztosítani. És amikor a héten ez a kérdés egyébként itt, a parlamentben szóba került, akkor Medgyessy Péter és Burány Sándor is azt válaszolta, hogy szó szerint teljesíteni fogják a választási ígéretüket. Tehát a helyzet még rosszabb, mint gondoltuk, hiszen a kormány tagjai, maga a miniszterelnök arra sem emlékszik, hogy egy héttel ezelőtt milyen kormánydöntést fogadtak el. (Derültség az MSZP padsoraiból.)
De nézzük tovább, hátha szerencsénk lesz, mondjuk, az autópálya szócikknél! Mit is ígértek önök? 800 kilométer új autópályát és autóutat ígértek ebben a programban. És mennyit kívánnak megépíteni valójában, tisztelt miniszter úr? Kétszázat? Vagy a C-változat szerint 59-et? Lehet, hogy ön régen járt Magyarország különböző településein, és lehet hogy Magyarország kis ország, de annyira azért nem kicsi, hogy 59 kilométernyi új autópálya megépítésével az összes határhoz eljuthassunk. (Dr. Veres János: Le van maradva!)
De nézzük tovább, talán nagyobb szerencsénk lesz a gázár szócskával, és hadd idézzek két klasszikust! Az egyik Medgyessy Péter, Aktuális, ez év április 18-a. Medgyessy Pétertől szó szerinti idézet: "Kérem szépen, nem lesz gázáremelés egyáltalán, most mondom, húsz évre, hány évre ígérjem meg? Nem lesz gázáremelés." Lendvai Ildikó kicsit korábban, hat nappal korábban: "Lassan mondom, hogy az ország minden választópolgára megértse, megértse Orbán Viktor is: nem lesz fogyasztói gázáremelés." Ehhez képest mi a valóság? (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: És lett?) A nyáron már a nagyfogyasztóknak emelték a gázárat, és a kormányprogramba bekerült - éppen Burány Sándor okított ki bennünket néhány nappal ezelőtt -, hogy lesz gázáremelés, csak az nem lesz elviselhetetlen mértékű. Most az a kérdés csupán, hogy kinek nem lesz elviselhetetlen mértékű, a miniszterelnöknek vagy a nyugdíjasoknak.
(10.00)
És ha netán mégis elviselhetetlen mértékű lesz, vajon Medgyessy Péter kifizeti-e a gázszámláját azoknak (Keller László: Neked!), akiknek esetleg kicsit magas lesz ez a gázár, úgy, ahogy ezt egyébként a tankönyvek esetében megígérte?
Nos, úgy látom, hogy a gazdasági tárgyú kérdésekkel nem volt szerencsénk, keressünk más témát.
Nézzük a közbiztonságot! Önök javuló közbiztonságról, a rendőrség megerősítéséről beszéltek. Nézzük, mi történt az elmúlt hónapokban! Amióta a szocialisták kormányoznak, kikerült az előzetes letartóztatásból a vecsési szocialista számlagyáros, aki évszázados adócsalást követett el. Amióta a szocialisták kormányoznak, a rendőrség megszüntette a nyomozást a Hunguest-ügyben, ahol az egykori szakszervezeti üdülővagyont sikerült eltünteti, több milliárdos veszteséget okozva. Amióta a szocialisták kormányoznak, a szocialisták nagy barátja, Tasnádi Péter rendőri kísérettel grasszálhatott az országban, és újságírókat fenyegethetett meg azzal, hogy levadássza őket, miközben a bíróság házi őrizetet rendelt el számára.
Tisztelt Országgyűlés! Tasnádi Péter 28 alkalommal, 28 alkalommal sértette meg a házi őrizet szabályait. De Tasnádi Péter másról is nevezetes, hadd idézzek önöknek néhány felejthetetlen nyilatkozatából. Tasnádi Péter a következőket mondta, szó szerinti idézet: ha a Fidesz nyert volna, akkor bent tartottak volna. Az SZDSZ-re szavaztam - folytatja Tasnádi Péter -, és közben az egész börtönt rábírtam, hogy az MSZP-re szavazzon. Ha engem kérnének fel belügyminiszternek, a válaszom az lenne, hogy igen, és teljes súllyal, legjobb tudomásom szerint üldözném a bűnt, elsőként felszámolnám a szervezett bűnözést. Helyesen ezt úgy kell értenünk, hogy a konkurenciát. (Közbeszólások és derültség a kormánypárti padsorokban.) Erre szokták azt mondani, hogy igen, igen, a zsák megtalálta a foltját.
És bizony-bizony, miközben a szocialistákhoz közel álló gyanúsítottakkal szemben lelassítják vagy megszüntetik az eljárásokat, politikai ellenfeleikkel szemben törvénytelen eszközökkel, az ügyészség többszöri felszólítása és figyelmeztetése ellenére is újra és újra törvénytelen eszközökkel folyik a hajtóvadászat.
De a sort folytathatnánk. Bárhol ütjük is fel ezt a kis kézi szótárt, semmi sem úgy van, ahogy a szocialisták mondták, ígérték. Mert miközben önök politikai tisztességről beszélnek - az imént is hallhattunk erről néhány gondolatot -, mást sem tesznek, mint a legaljasabb, legocsmányabb, legalpáribb eszközökkel igyekeznek politikai ellenfeleiket lejáratni. És még van, aki ezzel kérkedik is! Mert miközben önök a szakértelem fontosságáról papolnak, olyan bankárt neveznek ki a Magyar Fejlesztési Bank élére, aki két bankot már tönkretett, és egy gyanús részvényügyletéért büntetőeljárás keretében vizsgálódik a rendőrség. Mert miközben tavaly, az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán a mindenhez értő Gy. Németh Erzsébet arról beszélt, hogy egy ilyen tűzijátékot 30 millióból le lehet bonyolítani, addig az idén ennek hússzorosát költötték a tűzijátékra. Mert miközben arról beszélnek, hogy olcsóbb közigazgatást akarnak, addig a valóságban a Miniszterelnöki Hivatal létszámát 450-ről 780-ra emelték, 8 milliárd forintért vásárolnak bútorokat, 7 milliárd forintért mobiltelefonokat, és 30 milliárd forinttal többért bérelnének Gripen vadászgépeket. Mert miközben ez év januárjában a tiszai árvíz kapcsán kongresszusi nyilatkozatukban szólították fel a polgári kormányt teljes körű kártérítési kötelezettség vállalására, addig kormányra kerülésük után a dunai árvíz idején már csak kárenyhítésről beszélnek.
Igen, miniszterelnök úr, igen, tisztelt hölgyeim és uraim, eljött a nyílt beszéd ideje! Elérkezett az ideje annak, hogy megkérdezzük önöktől: nem gondolják-e, hogy a tetteiknek legalább kismértékben közelíteni kellene választási ígéreteikhez?
De vannak más kérdések is. Milyen módon kívánják önök egy néhány héttel ezelőtt aláírt politikai megállapodás keretében vállalt kötelezettségüket teljesíteni, azaz hogyan kívánják a magyar gazdák versenyképességének feltételeit javítani? Milyen módon kívánják a magyar kis- és középvállalkozók versenyképességét javítani az európai uniós csatlakozást megelőzően? És vajon milyen gazdaságpolitikával tudják majd azt biztosítani, hogy a kedvezőtlen külgazdasági környezet ellenére a magyar gazdaság tartósan gazdasági növekedési pályán maradjon, és az európai uniós átlag kétszeresét érje el a következő években is?
Ezek azok a kérdések, amelyekre várjuk a választ önöktől. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban. - Keller László: 12 perc!)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me