DR. CSEHÁK JUDIT
DR. CSEHÁK JUDIT
DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Merre tart Magyarország? - teszik fel a kérdést a mai vitanap ellenzéki kezdeményezői.
Ha komolyan vesszük magunkat, és ezt az alkalmat nem annak tekintjük csak, aminek valójában szánták, a választási kampány egyik nyilvános és hangos ütközetének, nem tehetjük, hogy egyszerűen csak megismételjük a kormányprogramot, aminek a végrehajtását épp csak megkezdtük. Az első száz nap eredményei ugyanis közismertek, újabb intézkedéseink, döntéseink is nyilvánosságra kerültek. Amit eddig végeztünk, a lakosság többségének mérhető egyetértésével találkozott. Mindenki láthatta, hogy számunkra a legfontosabb: egyszerre munkálkodjunk a kötelező és nehéz alkalmazkodást szolgáló változások sikerén, és segítsük a versenyképtelenek méltóságteljes túlélésének, a leszakadók felzárkózásának az esélyét.
Miniszterelnökünk mindannyiunk szándékát fejezte ki, amikor kezdetektől fogva azt hangsúlyozta, hogy nekünk nem az ellenzék az ellenségünk, hanem a szociális leszakadás, a mélyszegénység, a kirekesztés, a korai halálozás, a kulturálatlanság, a versenyképesség nagyon is egyenlőtlen eloszlása. Ezért mi ma is és itt is nem az ellenzéket akarjuk legyőzni, hanem az embereket szeretnénk meggyőzni arról, hogy szándékaink tisztességesek, terveink korszerűek, méltányosak és reálisak. Ezért reméljük, hogy a vitáinkat annyira jellemző, sokszor bizony méltatlan konfrontáció helyett most messzebbre tekintünk, és egymással versengő jövőképekről, politikai stratégiákról folytatunk egy korrekt és értelmes vitát.
(9.30)
Tisztelt Ház! A jövő a mi számunkra nem vetített kép, amit csodálni lehet, és amivel a jelen vigasztalan viszonyai között magunkat áltatnánk. Nem a politikai illuzionizmus csalfa délibábja, amit naiv követők és fanatikus híveik számára készíttetnek egyesek a látványtervezőkkel. A jövő számunkra a jelenben rejlő lehetőség, a jövő számunkra nem eljön, bármilyen költői is ez a kép, hanem sok tényező eredőjeként alakul ki, és alakítói között mi is ott vagyunk.
Nem homokra épített várat álmodunk, hanem arra törekszünk, hogy a valóságot reálisan feltérképezve sokunk eltérő szándékát a közös célok elérése érdekében rugalmasan összehangolni képesek legyünk, olyan célok érdekében, amelyek nélkül nem élhetünk, és amelyek eléréséhez a legtöbbször nem toronyiránt vezet az út, hanem a partnerekkel közösen kialakított okos kompromisszumok és elveink feladása nélkül gyakorolt alkalmazkodás ösvényein. És ha valamikor, hát most biztosan alkalmazkodnunk kell, történelmi szerencsénkre jó irányba, az Európai Unió követelményeihez igazítva terveinket. De a jó alkalmazkodás is nehéz, és azoknak a legnehezebb, akikről a jóléti politikák szólnak. Ezért jóléti politikánk történelmileg aktuális célja a társadalmi kirekesztődés, a leszakadás folyamatának a visszafordítása kell legyen.
Ezért szólunk mi jóléti fordulatról, hiszen olyan hátterét akarjuk megteremteni az Európai Unióhoz való alkalmazkodásnak, amelyben a vesztesek is túlélnek, sőt legalább a gyerekeik esélyei javulhatnak. E cél eléréséhez nincsenek kész receptjeink. Lehet vitatni, lebecsülve leszólni az eddigi lépéseket, kritizálni a tervezett döntéseket, az azonban vitathatatlan, hogy sajátos magyar választ kell találnunk arra a fogas kérdésre, hogy a XXI. század első évtizedében az elmúlt tíz év sikereinek, kudarcainak és tévedéseinek a talaján lehet-e hazánkban végre a méltányosság programja sikeres. Futballhasonlattal élve - ezt talán jobban kedvelik és értik egyesek - itt egy nemzeti válogatott küzd tétre menő meccsen, számos gólképtelen, de lecserélhetetlen játékostársunkkal együtt kell a döntőbe jutnunk.
Illyés Gyula azzal biztatott bennünket, ha nekünk magyaroknak megadatik száz szélcsendes év, majd megmutatjuk Európának tehetségünket, szorgalmunkat és nemzetünk alkotó erejét. Ugyanakkor ismerjük Ralf Dahrendorf igazságát is, aki viszont arra figyelmeztet, hogy rendszerváltó országokban a politikai, gazdasági és társadalmi konszolidáció eltérő sebességgel megy végbe. Rajtunk is múlik, hogy szélcsendesek lesznek-e az évek, és hogy mennyi időre lesz szükségünk a jóléti problémák, a társadalmi gondok hatékony orvoslására. Tagként ugyanis nemcsak az Unió szociális biztonságának a jelenlegi szintjét kell elérnünk, hanem a társadalmi kohéziónak, a közösségi összetartozásnak azt a fokát is, ami az egyik legfontosabb tradicionális értéke a Közösség tagállamainak. Olyan Magyarország megteremtéséért kell munkálkodnunk és fogunk munkálkodni, ahol a családok betöltik hivatásukat, ahol a gyerekek vállalása és felnevelése elvitathatatlan társadalmi értéket jelent. Olyan közös hazát kell építenünk, ahol jó gyereknek lenni, de magas életkort elérni is érdemes. Olyan országot szeretnénk, amelynek minden generáció és minden ember egymást tiszteletben tartva aktív és hasznos tagja lehet, és az állampolgárok az alkotmány és törvények keretei között maguk dönthetnek arról, hogyan kívánnak élni, az állam támogató tevékenysége pedig semleges.
A növekedés időszakában sem akarunk és nem fogunk lemondani arról, hogy a társadalom elesettjeit is emberhez méltó helyzetbe hozzuk, mivel ez olyan értékválasztása a mi jóléti politikánknak, amit az emberek többsége egyre inkább érzékel és helyesel. Elkerülhetetlen követelménynek és egyben hatalmas lehetőségnek tekintjük azt, hogy középtávon is kidolgozzunk távlatos programokat néhány alapvető jóléti kérdésben. Ezért foglalkozunk már most a szociális védelem abszolút garanciáival és normáival, a migráció szociális vonatkozásaival, az aktív korúak inaktivitási arányának a csökkentésével, a hajléktalanság megelőzésével, a cigányság súlyos helyzetével, az öngondoskodás intézményeinek a kiépítésével, a munka világában a változások követésével, a szociális és egészségügyi szolgáltatások összehangolásával. Mindezt úgy és akkor végezhetjük el eredményesen, ha nem feledjük, a jóléti fordulat lényege az esélyteremtő állam megvalósítása.
Ez a cél pedig reményeim szerint minden demokratát összeköthet, hiszen a magyar progresszió minden jelentős irányzatában ez fontos hagyomány. Ez olyan politikai tradíció, amelyre a következő évtizedek közös törekvéseit építeni lehet. Szövetségre ugyan szükségünk van, hiszen ma már közhelyszámba megy, hogy a magyar lakosság egészségi állapota tragikusan rossz, és az ország mutatói az EU átlagától a népegészségügy területén térnek el a legjobban. Jól tudjuk, hogy mind a halálozási mutatók, mind a felértékelődő életminőség nemcsak az egészségi állapot által meghatározottak, hanem komoly szerepe van az életmódnak, a környezeti káros hatásoknak és mindenekelőtt a szociális helyzetnek, a társadalmi igazságosság, az egyenlőség érvényesülésének.
Az egészség érték, hangoztatjuk folyamatosan. Ahhoz azonban, hogy ez valóban mindenki számára tudatosuljon, nem elég a kormányzati elszántság, az kell, hogy a társadalmi környezet, a szociális, kulturális helyzet valóban élhetővé, emberivé tegye az egészségügy által sikeresen meghosszabbított életet. A céltalan hajóst persze nem segíti a jó szél sem, ezért az egészségügyi rendszer átalakítása sem lehet eredményes megfelelő jövőkép felvázolása nélkül.
Ezt kidolgoztuk, és ennek segítségével világos választ tudunk adni arra a kérdésre, hogy merre akar tartani és merre tart a magyar egészségügy.
Olyan egészségügyi rendszert akarunk, amelyben a közgondolkodás, az életmód pozitív változása, a szociális feszültségek oldása, a környezeti káros anyagok terhelésének a csökkenése miatt fokozatosan és mérhetően javul a lakosság egészségi állapota. A későbbiekben is a közfinanszírozás dominanciájának a megtartása a cél. Az ellátórendszer területi egyenlőtlenségeinek kiegyenlítésével mindenki számára biztosítani kívánjuk a társadalmi méretekben garantálható tömegű és jó minőségű ellátásokhoz való hozzájutást. Ezért készítjük el a kormányprogram mellé az egészség évtizedének a programját is, melyet rövidesen nyilvános vitára bocsátunk.
Tudjuk, hogy egy ilyen összetettségű nagy rendszer csak nehezen mozdítható meg. Tisztában vagyunk azzal, hogy mást igényel az egészségi állapot javítása, és másra van szükség a szolgáltatások és a finanszírozás átalakításához. Tudjuk, hogy kormányzati elszántság, hosszú távú gondolkodás és konszenzus, valamint szemléletváltás szükséges ehhez. Az utóbbi kettőre hívnám fel, tisztelt Ház, végezetül a figyelmet, hiszen a kormányzat elszánt és ennek már jelét adtuk. Nélkülözhetetlen, hogy megfelelő forrásokkal rendelkezzünk, de ezt biztosítani tudjuk folyamatosan. A szemléletváltás és a hosszú távú gondolkodás, valamint a konszenzus építése azonban közös ügyünk.
Nemcsak vitáznunk kell tehát a jövőről, hanem bizony meg is kell tudnunk majd állapodni a helyes irányról, a tennivalókról és a változtatások alapelveiről. Ennek elérése érdekében, tisztelt képviselőtársaim, egymás felé is tennünk kell gesztusokat és közelítő lépéseket, bármennyire is elképzelhetetlennek tűnik ez sokak számára ebben a Házban. Fel kell használnunk erre a mai vitanap nyújtotta lehetőségeket is.
Ebben bizakodva köszönöm meg valamennyiük figyelmét, és egy ilyen szellemű vitára hívom fel a tisztelt Házat.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
