LEZSÁK SÁNDOR

Full text search

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Több évtizedes elismerésre méltó ügyvédi gyakorlattal rendelkező képviselőtársaim után szükségesnek tartom, hogy olyan nézet is nyilvánosságot kapjon az általános vita kezdetén, amely talán segíteni fog a későbbiekben abban, hogy egy minél használhatóbb és jó törvény szülessen.
A törvényjavaslat előzménye egy 1999. évi országgyűlési határozat, amelyik felkérte a kormányt, hogy vizsgálja meg a polgári jogi jogviták bíróságon kívüli rendezésének további lehetőségeit. A peren kívüli eljárások lehetőségétől a rendkívül leterhelt bíróságok tehermentesítését, emellett az ügyek gyorsabb megoldását várták a képviselők. Az előttünk lévő törvényjavaslat kétségkívül eleget tesz ezeknek a céloknak, de számos olyan államelméleti és politikai jellegű kérdést is felvet, amelyeket talán nem volt szándékában előidézni. Sajnálom, hogy ezekre az alkotmányos problémákra a törvényjavaslat általános indoklása nem szentel figyelmet, ezért tartottam szükségesnek erre mindenképpen kitérni.
Az első és legjelentősebb kérdés számomra, számunkra az, hogy szerencsés-e a közvetítői tevékenység nagyon szoros miniszteri felügyelete, ha úgy tetszik, kormányellenőrzése. Az igazságszolgáltatás ugyanis a polgári demokráciákban önálló hatalmi ág, hagyományosan független mind a kormányzattól, mind a törvényhozástól. Ha leválasztunk egy feladatkört az igazságszolgáltatás szokásos feladat- és hatásköréből, akkor ennek a leválasztott feladatkörnek is illene a kormányzattól független igazságszolgáltatás területén maradnia, és nem lenne szabad átkerülnie egy másik hatalmi ágazat, jelesül a kormány fennhatósága alá.
A törvényjavaslat számos olyan jogosítvánnyal ruházza fel az igazságügyi minisztert a közvetítői névjegyzékbe történő felvétel és a névjegyzékből történő törlés területén, amely jogosítványok kiválthatják azt az aggodalmat, hogy - egy régi, rossz emlékű kifejezéssel élve - a kormányzat úgymond kézi vezérlés révén beavatkozhat jogviták eldöntésébe. Ez az aggodalom már korábban, évekkel ezelőtt is megvolt bennem, tehát nem most jut eszembe ennek az előterjesztésnek a kapcsán, ugyanis szerintem elsősorban nem a bíróságnak mint intézménynek, hanem az igazságszolgáltatásnak mint közfeladatnak kell megőriznie a függetlenségét, s ennek az alkotmányos igénynek a törvényjavaslat véleményem szerint egészében nem tesz eleget. Nem állok most elő olyan javaslatokkal, hogyan, milyen hatósági jogokkal felruházott igazságszolgáltató intézmények vagy kormányzattól független köztestületek révén lehetne elérni a közvetítői tevékenység szerintem kívánatos függetlenségét, de az egyértelműen kiderül az előterjesztésből, hogy ezt az elvárást nem elégíti ki a javasolt miniszteri felügyelet.
Meg kell jegyeznem, az előterjesztés indoklása több helyen hangsúlyozza, hogy a közvetítői tevékenységnek nem célja az igazság felderítése, nincs bizonyítási kötelezettsége, hanem a békéltetés, a megegyezés a fő célja. Ez a vélemény burkoltan azt hangsúlyozza, hogy a közvetítői tevékenység nem lehet része az igazságszolgáltatásnak mint kormányzattól független hatalmi ágnak. Nem tudom elfogadni ezt a véleményt, hiszen közhely az a mondás, miszerint a bíróságok jogot szolgáltatnak és nem igazságot. Ezt úgy is megfogalmazhatom, hogy egy konfliktushelyzet, egy jogvita lezárása a feladata mind a közvetítőknek, mind általában a bíróságoknak. Céljaikat és feladataikat tekintve közelebb állnak egymáshoz, mint akár a végrehajtó hatalomhoz, akár a törvényhozáshoz.
Végezetül - bár gondolkodtam, hogy ezt elmondjam-e, de elmondom - aggályosnak tartom, és korábban, egy esztendővel ezelőtt is aggályosnak tartottam, amikor mi terjesztettük volna elő, a törvénytervezet időzítését, ugyanis jelenleg a bírósági illetékek díjának drasztikus felemelése, például a fellebbezési díjak megduplázása várhatóan tömegeket zár majd ki az igazságszolgáltatás lehetőségéből. A felemelt bírósági illetékek értelemszerűen terelik az igazságukat keresőket a közvetítői tevékenység igénybevételének irányába. Szinte adódik a következtetés, hogy a közvetítői tevékenység meghonosítása is - és ezzel a gyanakvással ennek a kormányzatnak kell szembenéznie - kormányzati kontroll alatt álló klientúrateremtést szolgál, és a felemelt bírósági illetékek már jó előre megteremtik a vevőkört.
Hogyan lehetne megelőzni ezt a gyanút? Elsősorban egy minisztertől, kormányzattól kevésbé függő közvetítői tevékenység révén, amelyben a kormánytól független igazságszolgáltatás a jelenleg elképzeltnél nagyobb szerepet kapna, de csökkentené az ilyen irányú gyanakvást a bírósági illetékek tervezett növelésétől történő elállás is.
Mindenképpen támogatni fogom ezt a törvényjavaslatot, de szükségesnek tartottam ezeket az aggályokat megosztani képviselőtársaimmal. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me