DR. PETŐ IVÁN

Full text search

DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Van közöttünk elég vita, nem érdemes fantomokkal vitatkozni; ezt Balogh képviselő úrnak mondom. Én nem emlékszem olyan kormánypárti megnyilatkozásra, amely a Duna TV és a Magyar Televízió összeolvasztását javasolta volna. Arra emlékszem, utoljára felelős beosztású emberként Orbán Viktor miniszterelnök vetette fel ezt mint gazdasági szempontból racionális ötletet. Ugyanez a helyzet a regionális stúdiókkal. Nem emlékszem olyan politikusra, aki ezt a kérdést felvetette volna abból az aspektusból, amivel itt Balogh képviselő úr vitatkozik.
Az előfizetési díjak ügyében szeretném elmondani, hogy is mondjam, nem vagyok lelkes attól, hogy a kormány átvállalta ezt az ügyet. De azért van egy morális szempont is, ha tetszik, amit érdemes mindig figyelembe venni, amikor bírálják a kormány ilyen típusú döntését, illetve az egész parlament Fidesz által is elfogadott döntését, mert azért ezt tegyük hozzá; nevezetesen azt, hogy a Magyar Televízió előfizetői, mármint akik készülékhasználati díjat fizetnek, abban a tudatban teszik ezt, hogy a Televízió nézhetőségéért fizetik a díjat. A döntő többségük azonban sajnos - vagy nem sajnos, ebbe most ne menjünk bele - nem nézi a közszolgálati televíziót, amely pedig ennek a díjnak a jelentős részét megkapja. Márpedig az adószerűen beszedett pénz, amely ilyen módon érinti az állampolgárok többségét, erősen kétséges, tehát ennek kapcsán hosszú vitákat lehet folytatni.
(14.20)
Végül még egy elemet említenék meg. Itt nem a "külső gyártás vagy nem külső gyártás" kérdése merült fel. A kuratórium elnöke világosan megfogalmazta ezt a parlamenti bizottság ülésén. Itt az a kérdés, feltehetően külső gyártásra szükség van, az a kérdés, hogy ezért mennyit fizetnek, és indokolt-e annyit fizetni, mint amennyit adott esetben a Magyar Televízió fizetett.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me