SZALAI ANNAMÁRIA

Full text search

SZALAI ANNAMÁRIA
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Újhelyi képviselőtársam feltehetőleg összekeveri az európai országjelentést és az EBESZ-jelentést.
Az európai országjelentés évről évre folyamatosan tudósított a magyar média helyzetéről, és mindig megállapította, hogy a sajtószabadság létezik; évről évre megállapította azt, hogy kifogásolja, hogy nem alkottuk meg az európai jogharmonizációs részét a törvénynek, amit önök háromszor akadályoztak meg, ezzel zsarolták az akkori magyar kormányt.
(15.00)
Most vannak olyan merészek, hogy bennünket vádolnak EU-ellenességgel, amikor önöknek semmi nem volt drága ezzel kapcsolatban.
Az EU-országjelentés minden évben megállapította, hogy ezt a fejezetet nem tudtuk lezárni, és azt is megállapította egészen precízen, hogy a médiakuratóriumok elnöksége hiányos, az ellenzéki pártok hibájából; az akkori ellenzéki pártok hibájából – írta az európai uniós országjelentés.
Ami meg az EBESZ-jelentést illeti, célszerű elolvasni a többi részét is, mert még nagyobb hiányosságokat észlelt a kereskedelmi televíziók tevékenységével kapcsolatban, mint a közszolgálatinál. Ott is talált hiányosságokat, de súlyosabban elmarasztalta a két országos kereskedelmi csatornát a választásokkal kapcsolatos félretájékoztatása miatt. Az a rövid időszak, amit itt töltöttek, erről győzte meg őket. Azt gondolom, hogy egy alaposabb tájékozódás nem ártana a külföldi megfigyelőknek, nem feltétlenül szabad demokrata és szocialista szakértők jelentéseit kellene automatikusan átvenniük.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me