DR. ŐRY CSABA
DR. ŐRY CSABA
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Én valójában a zárszámadási törvénynek két témájához szeretnék hozzászólni: az egyik a foglalkoztatáspolitika és a foglalkoztatáspolitikához kapcsolódóan nyilvánvalóan a Foglalkoztatási Alap költségvetésének teljesítése, illetve a béremelések kérdése. Mindkét témát a korábbi felszólalók és a vezérszónoklatok is érintették már.
Elég sok kritikát kapott az előző kormány abban a tekintetben, hogy a Foglalkoztatási Alap lényegében kimerítette a rendelkezésre álló forrásokat, sőt kismértékben talán többet is költött, mint korábban. Erre szeretném felhívni azért az önök figyelmét, talán nem árt egy kis emlékezetfrissítés: eredetileg a Foglalkoztatási Alap forrásai nem pusztán a munkáltatók és a munkavállalók befizetéseire épültek, hanem volt állami támogatás is. Ezt az előző szocialista kormány 1995-96-ban megszüntette, gyakorlatilag az állami hozzájárulást kivonta, és így állt elő az a helyzet, hogy lényegében kizárólag munkáltatói és munkavállalói befizetésekből gazdálkodhatott ez az igen jelentős alap.
Más filozófia, mondta Gúr alelnök úr, némileg szerepet tévesztve, a magánvéleményét bizottsági véleményként előadva, de ez esetben igazat kell neki adnom: valóban, jól érzékelhető az a filozófiai vagy megközelítésbeli különbség, mely a két kormányt jellemezte a foglalkoztatási kérdésekkel kapcsolatban. A polgári kormány legfőbb célkitűzéseihez tartozott az új munkahelyek létrehozása, a foglalkoztatás javítása, és ezzel párhuzamosan - ne tessék meglepődni, hiába tetszenek kétségbe vonni - a bérfelzárkóztatás, a bérek növekedése. Ha megfigyeljük a számokat, megfigyeljük azt, ami a zárszámadási törvényben tisztán, feketén fehéren olvasható, akkor mindkét tekintetben komoly előrelépésről tájékozódhatunk.
(13.50)
Egyrészt 5,7 százalék volt a munkanélküliség, bár tudom, az új foglalkoztatáspolitikai stratégia ezt kevésbé tartja fontosnak, mármint a munkanélküliség csökkentését. Tehát 5,7-re csökkent a munkanélküliség, a kedvezőtlen növekedési feltételek, a kedvezőtlen gazdasági környezet - ahogy írja a zárszámadási törvény indokolása - ellenére is nőtt a foglalkoztatottak száma, és ezzel párhuzamosan igen jelentősen nőtt a reálbérek és a bérek mértéke is. Font képviselő úr erről részletesen beszélt, mintegy 18 százalék volt, egészen pontosan 18 százalék volt a béremelkedések üteme olyan feltételek mellett, amikor pusztán 4 százalék volt, a 4 százalékot sem érte el a gazdasági növekedés, és a tripartit érdekegyeztetés, a társadalmi párbeszéd mechanizmusában 9,75-12 százalék volt az ajánlás.
Nos, ilyen feltételek mellett sikerült majdnem a dupláját elérni, és mint tudjuk, a foglalkoztatáspolitika és a bérek kérdése a mérleg serpenyőjéhez hasonlatosan egyensúlyban van egymással, ha nőnek a bérek, akkor azok munkahelyeket veszélyeztethetnek, nyilvánvaló tehát, hogy a munkaerő-piaci folyamatok kanalizálására, igazgatására, segítésére hivatott nagy pénzalap tekintetében oda kell figyelni erre az összefüggésre is.
Ha megfigyeljük azokat a változtatásokat, amelyek az alapban bekövetkeztek, hiszen az elhangzott kritikák egyik iránya pont ez volt, hogy nem arra, nem úgy költötték el, mint ahogy azt eredetileg terveztük, akkor jól látható, hogy az egyik a foglalkoztatás növekedése, a másik pedig a bérek növekedése által kiváltott ellenhatások ellensúlyozására irányult. Tehát minden változtatás a konkrét gazdasági folyamatok és a konkrét foglalkoztatáspolitikai célkitűzések szükségleteihez igazodott.
Jól látható az az irányváltás vagy paradigmaváltás, amely a foglalkoztatáspolitikában bekövetkezett a polgári kormányzás idején. Talán nem árt, ha visszaidézem egy másik történelmi nagyságnak egy nagyon fontos mondatát, amikor állami pénzek és közpénzek elköltéséről szót ejtett, nevezett Magyary Zoltánról van szó, aki a közigazgatás-tudomány híres professzora volt; 1941-ben “Két magyar milliárdos terv” című tanulmányában kritizálta az akkori nagy állami programokat, többek között az országos nép- és családvédelmi alap akkori programját, és a kritikának az éle pontosan az ellen irányult, hogy nem elég megmondani, hogy milyen irányba kívánja az állam elkölteni a pénzt, arra kell odafigyelni, hogy milyen eredményt érünk el ezzel a pénzköltéssel. Nem akkor teljesítjük a feladatot, ha meghatározott irányba, meghatározott célokra elköltjük a pénzt, hanem akkor, ha azokat a célokat, amelyek érdekében el kívánjuk költeni, azokat elérjük, vagy legalábbis megközelítjük.
Nos, ez a paradigmaváltás, amely a foglalkoztatáspolitikában megtörtént, pontosan ezt a célt szolgálta. Egy kicsit időben előreugorva, nevezetesen a legutóbbi képviselői postában önök is megkaphatták a Központi Statisztikai Hivatal legújabb havi jelentését, amelyben egy igen érdekes megállapításra tehetünk szert. Azt a tényt, amely már megjelenik a 2001. év gazdasági folyamataiban, nevezetesen, hogy a foglalkoztatás bővülése megtorpanni látszik, illetve most már kicsit negatívba is fordult, azt, hogy az inaktív népesség száma relatíve nő, ezt leszögezi a KSH, de tesz hozzá egy kommentárt. Azt mondja, hogy a gazdaságilag nem aktívak közel 88 százaléka nem kíván dolgozni. A nők körében - vélhetőleg a társadalmi szerepvállalással összefüggésben - a munkavállalást pillanatnyilag elutasítók aránya magasabb, azaz 89 százalék, mint a férfiakéban, ahol 85 százalék.
Miről is van szó? Itt egy nagyon hosszú és régi folyamatról van szó, a rendszerváltással és a gazdasági átalakulással összefüggő folyamatról, ahol bizony nagyon sokan úgy kerültek ki a munkaerőpiacról, hogy más életstratégiákat, más szerepeket kerestek maguknak önmaguk, családjuk, környezetük fenntartása érdekében. Ez tehát egy komoly probléma, hogy azok, akik úgymond inaktívak, akik kívül vannak a munkaerőpiacon, nem sok készséget és nem sok szándékot mutatnak arra, hogy munkát keressenek. A polgári kormány éppen ezért döntött úgy, hogy olyan gazdasági környezetet, olyan feltételrendszert akar teremteni, amely ösztönöz a munkavállalásra, és ehhez kiegészítőleg nyújtja azokat a foglalkoztatáspolitikai támogatásokat, eszközöket, amelyeket mind megtalálunk itt.
Annak ellenére tehát, hogy ezek az ösztönző intézkedések valóban növelhették és növelik a munkavállalási hajlandóságot, ellensúlyozni kellett még a béremelések - az imént már utaltam rá - igen jelentős mértékét. Ha jól emlékszem, 6,4 százalékot mond, azért tegyünk hozzá még egy adalékot, 6,4 százalék bruttó a családtámogatások nélkül, az anyagban, a törvény indokolásában megtalálhatjuk a másik számot is, 7,7 százalékos reálbér-növekedés a családi támogatásokkal együtt számolva, ez pedig mintegy duplája a GDP-nek ebben az évben. Ha jól emlékszem, nemigen volt az elmúlt évtizedekben példa ilyen mértékű jövedelememelkedésre. Ennyit tehát arról, hogy helyes dolog-e kétségbe vonni az európai bérfelzárkóztatás megindult programját.
Következésképpen a foglalkoztatáspolitika tekintetében, a Foglalkoztatási Alap elköltésének tekintetében azt tapasztaljuk, hogy jól érzékelhető, világos az a szándék, a korábbi kormánynak az a szándéka, hogy úgy segítse a munkába állást, úgy teremtsen új munkahelyeket, hogy egyben növekedhessenek a bérek is, magasabbak legyenek a jövedelmek, és mindez nagyobb biztonságot jelentsen.
Még egyetlenegy - az idő is lassan elmegy - mondatot, ha jól emlékszem, Veres képviselő úr, nem, Bőhm képviselő úr hiányolta az európai uniós felkészítést. Ha megfigyeljük a Foglalkoztatási Alapon belüli átcsoportosításokat, egy jelentős részük, EUROFIT, EUROSTAT, EU-hoz kapcsolódó társadalmi párbeszéd programok, tehát egy csomó olyan európai uniós felkészítés történt, amelyek egyben mind a foglalkoztatás, mind a jövedelempolitika tekintetében fontos megalapozó munkákat jelentenek. Tehát ha figyelmesen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és a részleteket is figyelve olvassuk a zárszámadási törvényt, akkor ezekre a hiányokra megtalálhatjuk a magyarázatot.
Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
