JAUERNIK ISTVÁN

Full text search

JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság is megtárgyalta a törvényjavaslatot és az ahhoz kapcsolódó állami számvevőszéki jelentést. A bizottság egyhangú szavazással általános vitára alkalmasnak tartotta a T/762. számú javaslatot. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a 2001. évi gazdálkodási, pénzügyi folyamatokat tartotta jónak, hanem a törvényjavaslatot, amely az általános indoklásában és a mellékleteiben igen sok negatív kritikát, kifogásolnivalót tartalmaz a 2001. évet illetően.
A bizottságban döntően - természetétől fogva - az önkormányzati kérdések kerültek napirendre. Nagyon nagy vita nem alakult ki, az ellenzéki és a kormánypárti képviselők is egyetértettek abban, hogy az önkormányzatoknak igen nehéz feladatuk volt a 2001. évben, nagyon nehéz körülmények között kellett ellátni a feladatukat.
A központi költségvetéstől eltérően év közben az önkormányzatok állami támogatása és hozzájárulásai nem emelkedtek; annak ellenére, hogy évközi módosítás során az előirányzat megemelésre került, végső soron a felhasználásra mégsem került sor. Mindez azt bizonyította, hogy a központi költségvetés és az önkormányzati költségvetés 2001-ben nem mozgott együtt; amíg a központi költségvetés bevételei jelentősen növekedtek, ezzel nem tartott lépést az önkormányzati költségvetések helyzete.
A legnagyobb gondot döntően az inflációnak a tervezettet lényegesen meghaladó növekedése okozta az önkormányzatoknál. Ez döntően hozzájárult ahhoz, hogy 2001-ben tovább fokozódott az önkormányzatok közötti differenciálódás; igaz, ami általában igaz volt 2001-ben, hogy aki szegény volt, az tovább szegényedett, és aki valamivel jobb helyzetben volt, annak a helyzete tovább javult. Ennek döntő oka az volt, hogy az önkormányzatoknál is a saját bevételek - ahol vannak saját bevételek - növekedtek.
A bizottsági ülésen ezen megállapításokkal szemben az ellenzék részéről csak annyi hangzott el, hogy a ’95. év azért ennél rosszabb volt. Úgy gondolom, hogy ez az érv nem kimondottan súlyos érv és indok lehet, mert a ’95. évet nem lehet összehasonlítani a 2001. évvel, főleg, ha még hozzátesszük, hogy az önkormányzatok feladatai milyen mértékben növekedtek.
Vita volt a könyvvizsgálói jelentésekkel kapcsolatban; ’96 óta nem növekedett ennek a mértéke, a kötelező jellegről is kisebb vita bontakozott ki. Egyetértés volt viszont az Állami Számvevőszék megállapításaival, hogy igen sok még a gond és a hiányosság. Fel kell hívni a figyelmet most, az önkormányzati választások idején - új önkormányzatok alakulnak -, hogy a következő ciklusban az új polgármesterek, az új testületek fordítsanak kiemelt figyelmet azon megállapítások, hiányosságok megszüntetésére, amelyeket a Számvevőszék évek óta megállapított, leírt és elmondott.
Kisebb vita volt az adóerő-képesség anomáliájáról. Egyirányú az adóerő-képességnél a szankcionálás: csak a központi költségvetés irányában van befizetési kötelezettség; ha a korrekció során az önkormányzat a saját kárára téved, akkor a központi költségvetés nem fizet önkormányzatok esetén.
Befejezésül arról szólnék, hogy az Állami Számvevőszék megállapításai során, a jelentésben is - az előző évekhez hasonlóan - visszafizetési kötelezettségeket állapít meg önkormányzatok részéről. A visszafizetési kötelezettségeknek kisebb része olyan, amikor az önkormányzat elvégezte a feladatot, de tartalmi, igazolási, tehát technikai problémák miatt a jelenlegi jogszabály szerint indokolatlanul vette igénybe a támogatást. Ebben a helyzetben, amikor a feladat elvégzésre került, az ÁSZ megállapította a jogszabály-ellenességet, a bizottságunk mégis egyhangúlag azt javasolja, hogy ilyen esetekben az önkormányzatoknak ne írjuk elő a visszafizetési kötelezettséget; tehát módosító indítványokkal ezt a kérdést a parlamentnek rendeznie kell.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me