VINCZE LÁSZLÓ

Full text search

VINCZE LÁSZLÓ
VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Képviselőtársaim! Itt elhangzott, hogy milyen pénzszórás volt, ugyanakkor mindenki tudja, hogy az Orbán-kormány teli kasszát hagyott önökre. (Derültség az MSZP soraiban. - Dr. Veres János: Otthon!) Teli kasszát, kedves uraim (Közbeszólás az MSZP soraiból: Miből töltötte föl?), mert akkor ebből a kasszából nem tudnának most önök visszaszármaztatni (Tállai András: Ti csak a hiányt növelitek! Felelőtlenség!) nevezetesen a mezőgazdasági rossz hitelekre, amit az önökhöz közel álló klientúrának fognak most szánni, de jut majd a világvárosi mániájuk beváltására (Dr. Őry Csaba: Majd adóban visszaszedik jövőre!), az államtitkárok számának gyarapítására, és így tovább, a multik támogatására.
Mire nem jutott ebből a kasszából? Nézzük meg ezt is! Nem jutott a kisembereknek és nem jutott a vidéknek; nem jutott a vidék felzárkóztatására ebből a teli kasszából, amit önök kezelnek most már; nem jutott a szövetkezeti üzletrészek további kifizetésére; a gazdahitelek folytatására és annak a kamatmentes folyósítására; nem jutott a tankönyvek ingyenessé tételére. Én tudom, hogy kicsit macerás önöknek ennek a fölsorolása, kicsit rossz szájízük van ettől. Én viszont azt gondolom - és mi, akik tulajdonképpen ott élünk a vidéken -, hogy igenis, ebből a kasszából arányosan kellett volna jutni mindezen felsorolt feladatokra.
És önök mondják azt, hogy pénzszórás volt az előző időszakban, és néhány kis vélt vagy vélelmezett számmal jönnek itt elő, ami számomra abszolút nem tűnik, még kívülállóként sem olyan megalapozottnak, mint ahogy egyesek itt bizonygatják a maguk számtani vagy matematikai bizonyítványukat. Próbáljanak picit az igazság útján járni, és akkor lesznek tárgyilagosak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) akár a képviselőtársaikhoz, akár pedig a lakossághoz!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me