JAUERNIK ISTVÁN

Full text search

JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is Turi-Kovács képviselőtársunk véleményével szeretnék vitatkozni. Úgy gondolom, nem lenne helyes, ha most e törvényjavaslat mellé költségvetési előirányzatokat is tennénk.
Az elmúlt években igen gyakori volt, hogy az önkormányzatok kaptak a törvény által - mint ebben az esetben is - új feladatot, és ehhez sajnálatos módon, az önkormányzati törvényben előírtak ellenére sem biztosítottunk költségvetési forrást. Ez az alapvető gondja ennek a helyzetnek, és nagyon sok más esetben is erre vezethető vissza a probléma, hogy az önkormányzatok feladatot kaptak, és nem kapták meg hozzá a szükséges forrást.
Most mégis azt mondom, nem lenne helyes, ha most mellérendelnénk pénzt. Az önkormányzatok egy része már megterveztette, elkészíttette, kifizette ezeket a terveket - velük szemben rendkívül igazságtalan lenne, ha most a feladathoz tételesen mellérendelnénk pénzt. Úgy gondolom, akkor járunk el helyesen, ha majd a költségvetés készítése során a kistelepüléseknél figyelünk ennek a végrehajtására, biztosítjuk, hogy legyen az önkormányzatoknak forrása. Úgy gondolom, kár lenne igazságtalan helyzetet előállítanunk nekünk ebben.
Azt gondolom, a mostani parlamenti vita is felhívja az önkormányzatok figyelmét arra, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozniuk kell. Mert én úgy gondolom, az önkormányzatok érdekeltsége biztosított, hogy nekik ezt el kell végezni, mert a mozgásterük szűkül, ha nincs ilyen tervük, tehát nem tudnak pályázni, nem tudnak a feladatuknak eleget tenni, úgyhogy az érdekeltségük biztosítva van. Azt gondolom, hogy csak oda kell költségvetési pénzt tenni, ahova feltétlenül indokolt, nem pedig általánosan.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me