BALSAY ISTVÁN

Full text search

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A polgári kormány időszakában, komolyan véve a kistérségek fejlesztési igényeit, olyan hálózatot alakítottunk ki, amelyben a statisztikai kistérségek, amelyek az európai rendszerben a NUTS-IV-nek megfelelő térséget jelentik, lehetőséget kaptak egy felkészült, lehetőleg az uniós pályázatok beadására rendelkező tudással bíró jelöltek kiválasztására. A Miniszterelnöki Hivatal begyűjtötte azokat a jelentkezőket, akik erre pályáztak, és ezt követően pedig kinevezésekre került sor.
Az új kormány olyan ígéretet tett, hogy nem végez politikai tisztogatásokat sem a közigazgatásban, sem annak alsóbb szintjein. Nagyon lényeges, hogy az európai uniós csatlakozás során pályázatot írni képes, a vállalkozásokat és az önkormányzatokat segíteni képes szakemberek álljanak rendelkezésre, hiszen ha nem készítenek el a vállalkozók tízezres nagyságrendben pályázatokat, akkor könnyen nettó befizetőkké válhatunk, nem tudjuk lehívni azokat a támogatásokat, amelyek szükségesek.
Ezért keltett bennünk megdöbbenést, hogy mintegy 96 százalékban a 150 fős kistérségi megbízottak állományát az új kormány lecserélte. Három kategóriában jelentkeztek: akik pályázatot adhattak be; akiket már meg sem hívtak a pályázatra, mondván, hogy akkor elveszíthetik a végkielégítésüket; és voltak olyanok, akik lemondtak a pályázatról. Ezt követően kinevezések történtek; több bizottságban, az önkormányzati és a területfejlesztési bizottságban ennek hangot adtunk.
Kérjük a tisztelt miniszter úr válaszát arra, hogy miért szükséges az európai uniós csatlakozás előtt ilyen mértékű politikai tisztogatás, és miért nincs lehetőség arra, hogy a több diplomával, nyelvtudással, felkészültséggel rendelkező kistérségi megbízottak legalább részben megtarthatták volna állásukat.
Köszönöm a lehetőséget, és kérem a tisztelt válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me