IVÁNCSIK IMRE

Full text search

IVÁNCSIK IMRE
IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az állami tulajdonban és közben a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő ingatlanok tulajdonjoga közvetlenül nem adható át az önkormányzatoknak. Arról van szó, hogy az ÁPV Rt. hozzárendelt vagyonában lévő volt honvédségi ingatlanok térítésmentesen átadhatók, mindig egyedi kormánydöntéssel az önkormányzatok számára, kizárólag azokban az esetekben, amikor az önkormányzatok vállalják, hogy foglalkoztatáspolitikai, szociálpolitikai, ifjúságpolitikai vagy területfejlesztési célra hasznosítják ezeket az ingatlanokat.
Ahogy a képviselő úr is utalt rá, a kormány a legutóbbi ülésén a második száznapos programról szóló döntés keretében határozott arról, hogy az év végéig valamennyi ilyen ingatlan átadásra kerül térítésmentesen az önkormányzatoknak. Első lépésben most tíz önkormányzat részesült ilyen lehetőségben.
Vannak azonban olyan ingatlanok, amelyeknek ugyan megszűnt a katonai használata, de a minisztérium nem minősítette őket honvédelmi szempontból feleslegesnek, hiszen nekünk arra is gondolnunk kell, hogy rendkívül értékes ingatlanainkat egy cserealap keretében, a lakáscsereprogram keretében hasznosítani tudjuk, hiszen elhatároztuk, hogy áttérünk az önkéntes hivatásos hadseregre 2005 végéig, ezért nagy számban lesz szükségünk új lakásokra.
A konkrétan kérdezett két laktanya közül az egyik, a Kinizsi Pál területén már folyamatban is van egy lakásépítésnek az előkészítése, a minisztérium ehhez pénzeszközt is átadott; az önkormányzatnál belső véleményezési eljárás alatt áll, ha ennek vége, utána kezdődhet a hasznosítás. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A Vasvári Pál laktanyában pedig azt tervezzük ezzel kapcsolatban, hogy pályázati felhívást jelentetünk meg, amelyen szívesen látjuk az önkormányzatot is mint pályázót. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me