DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy az európai uniós csatlakozásunk folyamata előrehaladt lépésről lépésre, ebben a folyamatban többször értékeltük már a helyzetünket és törekvéseinket. Így többször volt már alkalmam a tisztelt Ház előtt kijelenteni, hogy az európai egységesülés folyamatába való bekapcsolódásunk nemzetpolitikánk fontos része.
Említést tettem az MDF-et kezdetektől vezérlő alapértékekről, melyek kiteljesülésére láttunk lehetőséget Magyarország csatlakozása révén. Lényegét tekintve: szabad nemzetek felelős polgárainak önkéntes együttműködésében részt venni, és ezzel biztosítani a magyarság gyarapodását. Ezért készítettük elő az Antall-kormány által tető alá hozott 1991. évi Európai Megállapodást, ezért támogattuk a csatlakozási szerződés megkötését, valamint az ehhez vezető népszavazást. Ez a törekvésünk változatlan.
A tapasztalatunk viszont a csatlakozási folyamat során természetszerűleg egyre több, és egyre sokfélébb lett. És most itt állunk a belépés előtti pillanatban, és feladatunk, hogy a Magyar Országgyűlés döntsön a csatlakozási szerződésről. Ilyen kérdésre a választ csak a hosszabb távú előnyök és hátrányok mérlegelése után szabad kimondani - ezért tartunk ki az igen mellett. Pedig hátrányokat is említettem, mert a legutóbbi idők történései igen sokakban kételyt ébresztettek.
Az országgyűlési képviselő, aki a választópolgárok nevében beszél itt, nem lehet vak és süket, ha látja és tapasztalja sok ember elbizonytalanodását.
(13.00)
Nézzük, mik lehetnek ennek okai! Az egyik oknyaláb kétségtelenül az Európai Unió viselkedésében rejlik. A legkisebb pénzráfordítással a lehető legtöbb új tagállamot beléptetni kívánó döntés természetesen csalódást okozott a tárgyalások lezárásakor kialakult feltételek láttán. Ebben mintha elhalványult volna az a felfogás, amely korábban annyira jellemző volt az Unióra, hogy az egyenlő versenyfeltételek között gyarapodó polgárok közösségét kívánja kialakítani. Mintha nem minden esetben kívánná meg, hogy a csatlakozott területek nagy részének történelmi hátrányát minél előbb ledolgozzuk.
De mi tagadás, csalódást okozott az Unió alkotmányos alapszerződésének vitája során a tagállamok egyenlőségét sértő szabályozás javaslata vagy a keresztény értékek elismerése körüli huzavona. Sőt, a szemünk előtt zajlott a nemzeti kisebbségek létezésre való jogának elismerésétől való húzódozás, amíg el nem jutottak a magas tárgyalófelek egy tulajdonképpen eléggé semmitmondó fogalmazásig. A legfurcsább ebben az volt, hogy a tagságnak az úgynevezett koppenhágai feltételei a felvételre törekvő államoktól többet követeltek meg e téren, mint a tagállamoktól. Hogy itt nem csupán a változástól való félelem működik az Unióban, arra elég kemény bizonyíték a beneši dekrétumok sorsa, melyeknek szelleme véleményem szerint ellenkezik a második világháború után Nyugat-Európában elfogadott emberi jogi felfogással, s amely mégis érvényben maradhat a cseh és szlovák csatlakozás után is. Itt inkoherenciát, összeférhetetlenséget érzek. Egy kicsit az az érzése az embernek, hogy az európai jogfelfogás itt megbiccen: lesz az, hogy európai jog, és lesz az, hogy kivéve a gyevi bírót?
Van azonban egy másik okcsoport is, mely társadalmunk rossz érzését okozza. Ez pedig magyar mulasztásokból adódik. Az átlagember úgy gondolná, hogy a finisben, a hajrában kapcsol rá igazán a versenyző, mi nem ezt látjuk. Azt nem látjuk, hogy túljutottunk volna a sóhajok völgyén, látunk ehelyett a kormányváltás személyi politikáját követő óriási felfordulást, ezzel kapcsolatban látjuk az egységes irányítást és ellenőrzést végző szervezetek születési rendellenességét, látjuk az önkormányzati választások megnyerése miatti túlköltekezés utáni esztelen takarékoskodást, ami azt eredményezi, hogy négy évtizedes versenyhátrányunkat most sem tudjuk csökkenteni, hanem épp ellenkezőleg, nagyobb terheket viselnek a vállalkozások. Anyagi biztonság híján pályázatképtelennek érzik magukat az önkormányzatok, és miközben a működő Európában a mezőgazdasági reform egyik fő súlypontja a vidékfejlesztés, nálunk megindult a kisiskolák, a helyi postahivatalok, a szárnyvonalak felszámolása. Brüsszel most egyre a vidékfejlesztést erősítené, a magyar kormány meg inkább a mezőgazdaság szerkezetváltását elősegítő megoldásokon töri a fejét, és nem beszélek arról, amit előttem már említettek, hogy ugyancsak nem jó képet nyújtunk akkor, amikor a kormány független szervezetek elleni támadásokkal kísérletezik.
Látjuk továbbá, hogy az Európai Bizottság monitorozó jelentése szemünkre veti, hogy Magyarország fejlődése közgazdasági szempontból megállt, sőt az európai delegáció vezetőjének kifejezésével élve: hanyatlunk ebből a szempontból. Azt pedig átéljük mi magunk, hogy társadalmilag ugyanez a helyzet. Látjuk, hogy a jelentés alkalmatlannak ítéli a magyar gazdáknak a közvetlen kifizetéseket intéző rendszert s a vidékfejlesztés ezzel kapcsolatos intézményeit, vagyis figyelmeztet arra, hogy a nekünk járó támogatásokhoz esetleg nem fogunk hozzájutni. Csak nem ezért maradt ki a költségvetésből a 30 százalékos nemzeti támogatás nevesítése? S ha ezekhez hozzávesszük a népszavazási kampányban kicsúcsosodó - jobb híján minek nevezzem: tájékoztatást? - tájékoztatást, akkor tényleg fel lehet tenni a kérdést: vajon nem azok gyengítik igazán az európai gondolatot kis hazánkban, akik olyan szörnyen elkötelezettnek vallják magukat néha az Unió mellett? Akik a demokratikus alapintézményeinket épp a csatlakozás küszöbén kezdik támadni, akik kétségbe vonják a Ház jobb oldalának európai elkötelezettségét, ha félrelebbentve a rózsaszín ködöt, bíráló és aggódó hangon szóltunk; akiknek gyakran hiteltelen, csúf rajongása taszítóvá vált, akik azzal kampányoltak például, hogy nyithat-e Bécsben cukrászdát a magyar munkanélküli.
Ez a tájékoztatás is oka annak, hogy nagyon kevés pályázat készül ebben az országban, mely képes fogadni a brüsszeli pénzeket. Ehhez még hozzájárul, hogy az EU ilyen élharcosai az embereket épp az Európai Unióval riogatják, az Európai Unióval indokolják igen nagy csúsztatásokkal - részletekbe most nem tudok belemenni - az áfatörvény-módosítást és az energiaárak emelkedését. Ezektől legyen vonzó az Unió, az ilyen intézkedésektől? Vagy inkább az a fontos, hogy saját alkalmatlanságukat egy csillagos kék lepellel fedhessék el?
Tudom, nem tűnik ünnepinek ez a hang, de ha együtt akarunk dolgozni, akkor vegyük végre emberszámba a választópolgárokat, akkor beszéljük meg végre nyíltan közös gondjainkat, hiszen azok, akik őszintén Unió-pártiak, azoknak nem lehet céljuk ennek a vitának az elkerülése, megrövidítése itt a Házban sem. Azt hiszem, hogy az európai információs kampány kudarca után szükség van nyílt beszédre és a minél több igazi, tartalmas tájékoztatásra.
Ha tehát megszavazzuk a csatlakozási szerződés megerősítését, és az MDF megszavazza, az nem a kormány embertelen politikáját igazolja, hanem ezt abban a reményben tesszük, hogy népünk hamarosan kezébe veszi sorsát, és megfelelő képviselőket választva kíván részt venni Európa és benne Magyarország építésében. Mert ne feledjük: májustól mi vagyunk az Európai Unió.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
