KARAKAS JÁNOS

Full text search

KARAKAS JÁNOS
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Nos, bár nem indokolhatom visszavont javaslatunkat, de kapcsolódom Kékkői úr 86. javaslatának az egyik részéhez és szellemiségéhez, amelyik lehetővé kívánja tenni, hogy jelenleg ne kelljen mintegy 10-15 ezer embernek vagy akár többnek is adót csalnia azzal, hogy vásárolt szőlőből állít elő saját célra néhány hektoliter bort.
Kékkői úrnak ezen utóbbi megfogalmazásával és érvelésével teljes mértékben egyet tudok én is érteni, és nagyon kérem Veres János urat, hogy a holnapi napra elkészült és készülőben levő mezőgazdasági bizottsági javaslatunkat... - mely úgy szólna, hogy mindazon pincével rendelkező személy, aki saját célra akar előállítani bort, maximum 500 kiló mennyiségig vásárolhasson szőlőt.
(21.20)
A magam részéről elfogadásra javasolom az ellenzék részére is azt a feltételt, amit megszabtak, hogy annak az illetőnek, aki vásárolt szőlőből készíti saját célra a borát, kötelező legyen a hegyközségi tagság. Magyarán: lehetőség nyíljon arra, hogy a VPOP betekinthessen a pincéjébe, és természetesen származási bizonyítvánnyal tudja majdan igazolni ezt a jogosultságát. Rábólintott Veres János, remélem, így is lesz.
A másik érveléssel viszont azért nem tudok egyetérteni Kékkői Zoltán érvelésében, mert ő a szőlőtermelőnek a 10 hektós kereten belül akarja plusz 500 kilogramm vásárlását is lehetővé tenni, ami pedig, úgy érzem, elég tág kereteket adott eddig is, hiszen a 10 hektóról mindannyian tudjuk, hogy elég komoly fogyasztást tesz lehetővé önfogyasztásban.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me