BÉKI GABRIELLA

Full text search

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Jó néhány módosító indítványnál szerepelek mint előterjesztő, de most a változatosság kedvéért nem ezekről akarnék beszélni, mert ezek zömmel a tárca egyetértésével születtek, úgyhogy vélhetőleg beépülnek a törvényjavaslatba.
Egy kivétel van, ez az ajánlás 17. pontjában található, ahol arra tettem kísérletet, hogy megszövegezzem azt az elvárásunkat, hogy ne tekintődjön az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének az a döntés, illetve intézkedés, amelyik azt célozza, hogy a nemek tényleges arányának megfelelő képviselet elő legyen segítve az Országgyűlésben, az önkormányzatokban, különböző vezető testületekben. Ezt az első próbálkozásomat a tárca nem fogadta tetszéssel, azóta született egy második javaslat, vélhetőleg az sikeresebb lesz.
Amiről inkább szólni szeretnék, az az ajánlás 9-15. pontjában található módosító indítványok körét érinti. Ez ugyanis a 8. §-t módosítaná, ezek a módosító indítványok a 8. § felsorolásába nyúlnak bele, ahol a hátrányos megkülönböztetés tulajdonságait, jellemzőit részletezi az előterjesztő. Vannak olyan indítványok, amelyek éppen szűkítenék és elhagynának belőle, míg mások bővítenék. Én kapcsolódó módosító indítvány formájában inkább bővíteni szeretném, konkretizálni ezt a felsorolást, külön pontban megemlíteni a kinézettel, illetve a testalkattal kapcsolatos diszkrimináció vagy hátrányos megkülönböztetés tilalmát, illetve az érdek-képviseleti, egyesületi vagy párttagsággal kapcsolatos hátrányos megkülönböztetést.
Itt szeretném megjegyezni, hogy van az előbb említettek között olyan indítvány, éppen Bernáth Ildikóé, aki az érdek-képviseleti szervek egyikét, egészen pontosan a munkavállalói érdek-képviseleti szervezethez való tartozást egy módosító indítványban már emlegette, és ezt sajnos az előterjesztő nem támogatta, a bizottságok közül egyedül a foglalkoztatási bizottságnál sikerült ezt támogatni. Ezért aztán remélem, hogy itt még további alkudozás mentén talán a tárcával meg tudunk állapodni egy olyan szövegváltozatban, amelyik elfogadhatóbb számunkra.
Megmondom őszintén, hogy én például ezt a javaslatot, amit most benyújtottam, abból az anyagból próbáltam meg indítvány formájában megfogalmazni, amit a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség készített el. (Felmutatja.) Ez összesen egy 72 oldalas nagyon komoly tanulmány, és azt gondolom, hogy ha még a törvényalkotói szakaszban vagyunk, mint ahogy ott tartunk, akkor talán indokolt lenne az itt megfogalmazott javaslatokkal a tárcának, illetve az esélyegyenlőség képviseletében jelen lévő miniszter asszonynak komolyan tanulmányozni ezt a javaslatcsomagot. Az én megítélésem szerint nagyon-nagyon sok alkalmas, használható gondolat van megfogalmazva benne. Kétségtelen, hogy elég későn került a kezünkbe, nekem is csak három napja áll rendelkezésemre, de jó lenne végiggondolni, hogy ha most csináljuk a törvényt, akkor törekedjünk egy picit a jelenleg beterjesztett anyagnál egy tökéletesebb, csiszoltabb joganyag elfogadására.
Sok olyan kérdést is érintenek a jogász kollégák, akik ezt az előterjesztést készítették, amivel nem foglalkozik a javaslat, többek között olyat is, amit magam az általános vitában kifogásoltam, például azt, hogy a sértetteknek járó jóvátételi díjról nem rendelkezik ez a törvény, pedig ez jelentene igazából ösztönzést arra, hogy a sértettek oldaláról felszínre kerüljenek ezek az esetek.
(19.50)
Bírságot emleget a törvény 15. §-a. (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.) Elnök úr, ha lecsenget, kénytelen vagyok majd ismételt felszólalásra szót kérni.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me