DR. SZABÓ ERIKA

Full text search

DR. SZABÓ ERIKA
DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a vitaszakasz egyetlen módosító indítványról, az ajánlás 1. pontjáról szól, amelyet én adtam be. Azon kivételek közé tartozik ez a javaslat, amelyet a kormány is támogat, hiszen saját szakmai hibáját próbálja kijavítani e módosító indítvány által, amely azt tartalmazza pontosan, hogy az Európai Unió jogi aktusai kifejezés helyett európai közösségi jog vívmányaira hivatkozik a preambulum. Hiszen a szakirodalomban, ami az Európai Unió joganyagával foglalkozik, az általam javasolt kifejezés használatos.
Igaz, hogy ez támogatott, de azért gondoltam, hogy mégis fölállok és hozzászólok ennél a vitaszakasznál, mert ez is példa arra, hogy milyen kapkodva, milyen átgondolatlanul készült el ez a törvényjavaslat; és ismét amellett érveljek, hogy fontolják meg akár az egyházakkal kapcsolatban, akár a kisebbségekkel kapcsolatban, akár a hatósággal, az állampolgári jogok biztosával kapcsolatban fölhozott érveket és indokokat. Alkossunk közösen inkább egy olyan törvényt, ami ugyan kétharmados lesz, de megfelel annak, amit az Európai Unió elvár ebben a kérdéskörben, és megfelel mindazoknak, akiknek a jogait védeni szeretnénk.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me