DR. LÉVAI KATALIN

Full text search

DR. LÉVAI KATALIN
DR. LÉVAI KATALIN tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban, különös aktualitást ad ennek a mai napnak az, hogy két olyan törvényjavaslat is - éppen ma, illetve tegnap - került a parlament elé, amelyek alapvető emberi jogainkkal foglalkoznak. A gyűlöletbeszédről szóló törvényt éppen tegnap fogadta el a parlament, az esélyegyenlőségről és az egyenlő bánásmódról szóló törvényjavaslat vitája pedig ma délután folytatódik.
Ezeknek a törvényeknek óriási szimbolikus jelentősége van, különösen egy olyan országban, ahol annyi áldozata volt történelmünk során a politikai üldözésnek, a jogállamiság hiányának. Ezek a törvények pontosan kimondják, hogy mi az, ami egy jogállamban tűrhető, és mi az, ami tűrhetetlen. A törvények és a bennük rejlő garanciák segítenek legyőzni a félelmeinket, segítenek megőrizni emberi méltóságunkat, segítenek abban, hogy valóban demokraták módjára élhessünk.
1948-ban, amikor az ENSZ közgyűlése elfogadta az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, megtette az első lépést az emberi jogokra vonatkozó, jogi és erkölcsi erőt egyaránt felmutató nemzetközi törvény kidolgozására. 1976-ban, három évtizeddel azután, hogy az ENSZ megkezdte ezt a jelentős vállalkozását, az emberi jogok nemzetközi törvénye három jelentős okmánnyal bővült, és így valósággá vált az az eszme, amelyet megfogalmaztak. Ez a három okmány: a gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya, a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya és a fakultatív jegyzőkönyv. Az egyezségokmányok a megerősítő államoktól megkívánják, hogy az emberi jogokat széles körben elismerjék, illetve védelemben részesítsék. Fakultatív szabályok alapján olyan eljárásokat is létrehoznak a csatlakozó országok, amelyek lehetővé teszik egyének és államok számára egyaránt, hogy a jogok megsértése miatt panaszt emelhessenek.
(8.20)
Érdemes felidézni néhány cikkelyét az emberi jogok nyilatkozatának. Minden személynek joga van a munkához, a munka szabad megválasztásához, a méltányos és kielégítő munkafeltételekhez és a munkanélküliség elleni védelemhez. A család a társadalom természetes és alapvető alkotóeleme, és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére. Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosításához, a jólét biztosításához alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen: élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz. Vagyis olyan alapvető jogokat rögzít az egyetemes emberi jogok nyilatkozata, amely minden embernek a születéstől való joga.
Azért jár neki, mert megszületett, mert egy állam polgára lett. Kormányunk szeretné elérni azt, hogy az Emberi Jogok Nyilatkozata ne csupán szép szavak gyűjteménye legyen. Éppen ezért támogatunk minden olyan intézményrendszert, amely az emberi jogokat, az emberi méltóságot, az állampolgári jogtudatot és önérzetet erősíti: esélyházakat, krízisközpontokat, nőházakat, valamennyi olyan intézményt, amely ezeket a célokat szolgálja. Erősítünk olyan mozgalmakat, amelyek az erőszak ellen, az emberi jogok megsértése ellen lépnek fel. Erősítünk olyan civil szervezeteket, amelyek ebben partnerek.
Egyetértek Németh Erika képviselő véleményével, a közélet szereplőinek felelőssége óriási a mindennapi emberi jogok érvényesülésének elősegítésében, tudatosításában és a társadalmi gyakorlatban. Sok nagy gondolkodó úgy vélte, hogy a szabadság és a biztonság, mint valami zéró összegű játszmában, csak egymás terhére bővíthetők. Benjamin Franklin, aki kortársa volt Jeffersonnak, például így fogalmazott: “Azok, akik feladnak valamit a szabadságukból a biztonságuk érdekében, nem érdemlik meg sem a szabadságot, sem a biztonságot.” Én viszont abban hiszek, hogy ez a két eszme, a szabadság és a biztonság, amely alapvető emberi jog, nem zéró összegű játszmában érvényesíthető, nem csupán egymás terhére érvényesíthető.
Kívánom azt, hogy ezt a nagy feladványt próbáljuk megoldani közösen a jövőben.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me