DR. MIKES ÉVA

Full text search

DR. MIKES ÉVA
DR. MIKES ÉVA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Belügyminiszter Asszony! Amit ön témaként megnevezett a mai napirend előtti hozzászólásában, több hete, sőt több hónapja egyeztetések és szakmai viták témája. Ma valóban engem is itt fogadott az asztalomon ez a nyilatkozat, azonban mindenképpen meg kell állapítanunk - és erre fel kell hívnom az ön figyelmét is -, hogy a programnyilatkozatok mellett éppenséggel az a hibája ezeknek a nyilatkozatoknak, hogy részletes programot nem nyújtanak. Ha tehát a közigazgatás korszerűsítéséről beszélünk, akkor a szakmai vitákban és a politikai egyeztetésekben is a részletek és a kidolgozott részletek hiánya az, ami folyamatosan kérdéses és kérdésként merül fel.
Az önkormányzatok szorító problémáin nyilvánvalóan elsősorban az tudna segíteni, ha megfelelő anyagi eszközökhöz jutnának, de való igaz, hogy ez szoros összefüggésben van például a feladat- és hatásköreik, illetve az ehhez kapcsolódó finanszírozási rendszer reformjával. Jelen pillanatban azonban fordítva ülünk a lovon, mert nyilatkozatban meghirdetni programokat úgy, hogy a feladat- és hatásköri újraosztásokat, illetve az ezekhez csatlakozó finanszírozási rendszernek a nagy vonalait sem megalkotva beszélünk erről a témáról, illetve azt mondjuk, hogy ezt majd a későbbiekben ágazati törvények rendezik, nyilvánvalóan kevés alap mind az egyeztetésre, mind pedig a szakmai vitára.
Szeretném elmondani, hogy saját ígéretéhez képest jelen pillanatban feles törvényekkel is késésben van a kormány, olyan feles törvényekkel, amelyek nagymértékben előrevihetnék ezt a reformot. A közigazgatási eljárási törvény tekintetében, részt véve annak előkészítő bizottságában, a kormány programja szerint ezt már szeptemberben be kellett volna terjeszteni, a területfejlesztési törvényt - amely működőképessé tudná tenni a területfejlesztési intézményrendszert - pedig már egy évvel ezelőtt az önök ígérete szerint. Mindkét törvényt szintén pontosan kellene látnunk ahhoz, hogy ezt a programot kellő módon figyelemmel kísérjük.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
(8.10)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me