GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az '56. december 8-án, hajnalban Budapestre, a munkásküldöttek országos gyűlésére induló tarjáni küldöttség, benne Steigerwald Ottóval, Kollár Ernővel és Jecsmenik Andorral nem sejthette, hogy ugyanezen hajnalban Házi Sándor vezérőrnagy parancsára Kisterenyén letartóztatják Gaál Lajost és Viczián Tibort, akiknek kiszabadítására munkások indulnak Salgótarjánba.
Salupin ezredes, a szovjet városparancsnok és Jakab Sándor, az MSZMP megyei első titkára már a megyei rendőrkapitányság épületében voltak, amikor az épület előtti teret, valamint a tanács épületének környékét szovjet katonák és magyar karhatalmisták szállták meg.
A tüntetők 9 órától érkeztek, és a kisterenyei munkások 100-150 fős csoportját még talán sikerült volna rávenni a távozásra, s arra, hogy válasszanak soraikból úgymond tárgyaló küldöttséget, de közben a helyszínre érkezett a tarjáni acélgyár mintegy 800 munkása. 11 órára 3-4 ezer fős tömeg követelte a politikai foglyok szabadon engedését, a szovjet csapatok kivonását, és hangoztatták, hogy nem ismerik el a Kádár-kormányt.
A tüntető tömeg elfoglalta a rendőrség és a megyei tanács előtti járdákat és az úttestet. Aki járt már önök közül Salgótarjánban, az tudhatja, hogy a megyei tanáccsal szemben lévő Vásártér zártsága miatt könnyen vált tragikus csapdává a tüntetők számára. Az pedig, hogy a tankok, illetve a géppisztolyos katonák a főutat is lezárták, gyakorlatilag lehetetlenné tette a menekülést.
A sortűz kirobbanásáról a mai napig vita folyik. Vannak, akik szerint a pattanásig feszült helyzetben előbb egy vagy több karhatalmista géppisztolya szólalt meg, majd egy tüntető által a további lövöldözés megfékezése céljából eldobott gyakorló hanggránát volt az, ami kiváltotta a pánikot a katonák és karhatalmisták soraiban, és ez robbantotta ki a sortüzet.
Mások szerint a hatalom eldöntötte: Salgótarjánban is példát statuál. A tűzparancs - ha volt - születhetett helyben, de jöhetett Budapestről is, hiszen volt központi akarat a radikális megtorlásra. A tüntetők körbezárása mindenesetre módszeresen történt, és az áldozatok, illetve sebesültek között nem volt sem katona, sem karhatalmista. A helyszínen 27-en haltak meg, a bányakórházban 19-en. A 33 férfi és 11 nő mellett 2 fiúgyermek vesztette életét. A 46 halott mellett mintegy 80-an sebesültek meg, ezek a teljes bizonyossággal állítható számok. Amikor '89-ben az első városi megemlékezést tartották, 131 halott nevét olvasták fel, s a városban ma is kering ez a szám.
A sortűz délutánján a szovjet városparancsnok parancsára röplapok tájékoztatták a városlakókat az ellenforradalmi provokációról, feloszlatták a megyei munkástanácsot, többen emigráltak és megindultak a letartóztatások. Az előbb említett Jecsmenik Andort például, aki novemberben a megyei tanács épületét fegyverrel védő csoport fontos alakja volt, '57 áprilisában hétévnyi börtönre és vagyona felének elkobzására ítéli a megyei bíróság, hogy aztán '58 márciusában, a fellebbezés után 12 évnyi börtön és teljes vagyonelkobzás legyen a büntetése.
Tisztelt Képviselőtársaim! Abban a salgótarjáni gimnáziumban, ahová magam is jártam, hagyománnyá vált egy versíró verseny. A verseny névadója, Ravasz István írta a következő sorokat 1956-ban Petőfi körön című versében. “Barátaim, itt a törvény a becsület, s csak egy becsület van, az igazságé. Letűnt, gúzsos, embertelen korok árnyékát űzi itt néhány ezer, a szabad szótól ittas értelem. Mert szörnyű árny ez. Nehéz leheletével beléd fullasztja a szót, a tettet, árnytestével zuhan rád, ijedtté teszi éjszakád, mocskos kezével beletép gyermeked lelkébe, s mint rongyból a vizet, csavarja ki az ember legdrágább kincsét, az egyéniséget, a holnapért reszkető lázadót.”
Ravasz István '56 őszén elsőéves egyetemista, Eötvös-kollégista volt, szenet lapátolt családja vásártéri lakásánál december 8-án. Ha akkor nem öli meg egy eltévedt golyó, most a hatvanas éveinek közepén járna. S ahogy rá emlékeznek a tarjáni Madách Gimnázium diákjai minden évben, úgy nekünk is kötelességünk emlékezni és emlékeztetni minden évben december 8. és 1956 minden mártírjára. S kötelességünk megpróbálni méltónak lenni áldozatukhoz. Ez pedig meggyőződésem szerint akkor és csak akkor sikerülhet, ha politizálásunkkal, pártállástól függetlenül mindenkor, mindent megteszünk az emberi szabadságért, a demokráciáért, s ha soha nem vállalunk egyetlen perc, egyetlen félmondat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - egyetlen félmondat, elnök asszony - erejéig sem közösséget olyan ideológiákkal, melyek saját kizárólagosságukat hirdetik és akarják megvalósítani, mert ezekből születnek a gyilkos diktatúrák, és azok rémtetteit nem szabad és nem is lehetséges elfelejtenünk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
